2010. december 29., szerda

Advent és bazár

Az első waldorfos élményünk az Adventi bazárhoz kötődik. Mikor már kezdtem érdeklődni a waldorf-pedagógia iránt, december környéke volt és így alkalmunk adódott, hogy elmenjünk erre a programra. Meghatározó és felemelő érzés volt, ahogy a gyerekek a saját készítésű portékájukat árulják, tallérért, vagyis az iskolában bevezetett pénzért. Természetesen minden termék valamilyen módon az ünnephez kapcsolódott. Volt itt nemezből készített angyalka, papírból karácsonyfadísz, színes és változatos formájú mécsesek agyagból, különböző mintázatú gyertyák és még sorolhatnám. A legjobb az volt, ahogy Tami élvezte ezt a közösséget, mintha ő már akkor tudta volna, hogy neki ez az iskola lesz a legjobb. Azóta megtudtuk, hogy ennek az élménynek a sikeréhez rengeteg szülői és tanári segítség is kell, de ez a végeredményen mit sem változtat.


A második osztályba lépve értesültünk arról, hogy az Adventi bazár megrendezése immár a mi feladatunk lesz. A tavalyi év sikerén felbuzdulva az már egyértelmű volt, hogy a mi osztályunkat ismét egy meghitt kávézóvá alakítjuk át, itallappal, karácsonyi hangulatot idéző terítéssel, fahéjillatú mécsesekkel, zongoraszóval és természetesen teljes körű kiszolgálással.

Most viszont egyéb teendőket is el kellett látnunk a plakátkifüggesztéstől kezdve a külső árusok megszervezéséig, akik még színesebbé tehetik a palettát. Az osztályokban az évek során már kialakult egyfajta profil (és profizmus), teázó, palacsintázó vagy játszóház formájában, akárcsak az árukészlet terén, mint lucabúza, gyertyák, szappanok és díszek.

A díszekről jut eszembe, hogy a folyosók, termek feldíszítése is a mi feladatunk volt. Én még életemben nem szurkáltam össze a kezem ennyiszer tűlevéllel, mint az eseményt megelőző napon!


Mint szervező az én feladatom az volt, hogy a kialakított helyekre kísérjem a különböző árusokat, mindenkit útbaigazítsak, aki igényt tart rá, felvilágosítással szolgáljak a tallér beváltását illetően, vagy ha váratlan esemény adódik, akkor megszervezzem, hogy kellő figyelmet kapjon. Adódott is ilyen alkalom, mikor odajött hozzám egy kislány, hogy ő gitározni szeretne. Később előkerült a tanár néni is, én pedig rohantam, hogy csináljak nekik helyet a folyosón, kihirdettem a programot és végig is hallgattam! Természetesen a pult mögé is be kellett néha állnom, hogy kiszolgáljam a vendégeket és a zongorázás oroszlánrésze is az én kezemben volt.


Nem tudnám megmondani, hányszor tettem meg a három emeltnyi magasságot, de talán nem is fontos, a lényeg csak az volt, hogy élveztem ezt a nyüzsgést, és szerettem volna a legjobbat kihozni belőle. Természetesen a többiek is megtettek minden tőlük telhetőt, hogy a gyerekek csak azt érezzék, hogy értük vagyunk, őket akarjuk boldoggá tenni.

Azt hiszem sikerült.

2010. december 25., szombat

Jó éjt, Jézuska!

Az idén különleges volt a karácsony a lányom számára. Hatalmas meglepetés érte, sajnos nem a legjobb értelemben …Úgy indult a nap, amint szokott. Készültünk a szentestére, izgatottan, teli várakozással. Délelőtt mézeskalácsokat sütöttem Tamival, most először élvezte ennyire a konyhai segédkezést, aminek nagyon örültem. Gyúrta a tésztát, hóembereket készített és gyönyörűen fel is díszítette őket. Természetesen egyet a Jézuskának szánt. Az idén nem rajzolt neki, csak délután szólta el magát, hogy husky kutyát kért tőle. Kérdeztem, hogy miért nem közölte ezt hamarabb. Ő szólt, de csak a Jézuskának, titokban. Nem mintha vettem volna neki kutyát, de legalább lett volna alkalmam felkészíteni, hogy miért nem kerül a fa alá egy eb.Szépen feldíszítettük a fát, Tami ebben is bőven kivette a részét, mivel korábban elfelejtettem felmadzagozni a szaloncukrokat, úgyhogy míg ő a díszeket tette fel, addig én kötözgettem. Állandó problémát jelent a szaloncukornál, hogy szinte az összes megmarad a fán, lehet kidobni, mert még ha finom is, túl tömény, nem lehet sokat enni belőle. Idén ez a veszély is elhárult, ugyanis gumiból készültek. Mindig, amikor megállunk a boltnál, Tami kér egy gumicumit. Az én gyerekkoromban is létezett ez az édesség, csak akkor még kisebbek és keményebbek voltak. Most sikerült beszereznem gumiból készült szaloncukrokat, melyeket igaz csak a lány szeret, de ő legalább nem fog meghagyni egyet sem.
Minden évben nagy fejtörést okoz, hogy miként surranjon be a Jézuska, de most adódott a megoldás. Míg mi a fát díszítettük, addig Anti felszerelte a fényfűzért odakint. Nosza, menjünk ki, nézzük meg. Természetesen én megyek utoljára, sietve a fa alá teszem az ajándékokat, és már szaladok is utánuk. Sajnos kicsit elkéstem, mert elfelejtettem elvenni a Jézuskának szóló mézeskalácsot, nem akartam úgy járni, mint tavaly, amikor a neki szánt rajzot hagytam ott, úgyhogy visszaszaladtam érte. Tami már türelmetlenkedett, gyanús volt számára, hogy ilyen sokáig szöszmötölök az öltözködéssel. Mire kiértem, már kigyönyörködték magukat a fehér havon szikrázó fények villódzásában, jöttek is befelé.Tami azonnal a fához rohant és felkiáltott, hogy megjött! Öröme viszont nem tartott sokáig, hihetetlen csalódás ült ki az arcára, kedvtelenül bontogatta a díszes dobozokat, egynél többet szinte nem is akart, úgy kellett unszolni. Először azt hittem, hogy az ajándékokkal van problémája, pedig úgy sejtettem, hogy a korcsolyának örülni fog, a többiről nem is beszélve.
Miután mindenki kinyitotta a meglepetését, nem bírtam tovább nézni Tami fancsali képét. Muszáj volt rákérdeznem, hogy mi bántja, pedig nagyon féltem a választól. Már korábban is nekem szegezte a kérdést, hogy biztos létezik-e a Jézuska, mert a fiúk az iskolában azt mondják, hogy nem, a szülők veszik az ajándékokat. Akkor azt feleltem, hogy aki hisz benne, annak a Jézuska hozza, aki nem, annak a szülei veszik. Ezzel a válasszal teljesen elcsitítottam a benne bujkáló kétkedést, annyira, hogy azt mondta, hogy ő még felnőttként is hinni fog. Most viszont már nem lehet mellébeszélni, konkrétan meg kell mondanom az igazat.- Anya, nekem az a sejtésem, hogy azért értél ki később, mert te tetted az ajándékokat a fa alá, igaz ez? – szegezte nekem a kérdést.
- Igen, így történt – feleltem határozott őszinteséggel, némi mosollyal a szám szegletében, hogy jelezzem, azért nem olyan nagy tragédia ez.
Már a kérdéséből éreztem, hogy tudja a választ, mégis úgy meglepődött a kimondott szó könyörtelen, álmokat eltipró sivárságán, hogy könnybe lábadt a szeme és sokáig nem bírt megszólalni. Átöleltem, próbáltam enyhíteni a csalódottságát, mondtam mindenfélét, már magam sem tudom mit, de hamarosan megnyugodott, letörölte a könnyeit, magára erőltetett némi mosolyt, és azt mondta, hogy nem baj, nagyon örül mindegyik ajándéknak, az sem baj, hogy nem husky kutya, különben is az a fontos, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, majd hozzám bújt és tovább szipogott. Mint egy felnőtt. Azt mondja, amit a másik hallani akar, még ha nem is gondolja minden szavát komolyan. Tudom, hogy hatalmasat csalódott, becsapottnak érzi magát, mégis hihetetlenül jól nevelt és megértő.
Már nekem is könnybe lábadt a szemem és magyarázni kezdtem, hogy ez mért van. Hogy a Jézuska is csak ember, egy mese, egy csoda, amiben jó hinni, még ha nem is igaz és szeretném, ha majd az ő gyerekei is átélhetnék ezt a csodát, ezért játszottuk el minden évben. Aztán még lelepleztem a húsvéti nyulat és a fogtündért is, csak hogy könnyebben feldolgozhassa az eseményeket, ha már tiszta vizet öntünk a pohárba.
Többször szóba került még ez a kérdés az est folyamán, hogy a korábbi szentestéken, hogy sikerült becsempésznem, hisz együtt mentünk sétálni, vagy hogy miért nem kaphat husky kutyát, amit le is rajzolt gyönyörűen.
Lefekvéskor kedvenc meséjét olvastam, Rumcájsz kalandjait. Ilyenkor mindig úgy búcsúzunk el egymástól, hogy azt mondja nekem: jó éjszakát Manka, mire én azt felelem: jó éjt, Csibészke. Ma kicsit átírta a mesét és így köszönt el: Jó éjt, Jézuska!
Másnap Anti készített egy jégpályát is, hogy Tami kipróbálhassa az új korcsolyáját. Persze erre jó pár napot még várni kell, hogy kellőképpen megfagyjon, bár amennyire hideg van mostanában, napokon belül rá lehet majd menni. Addig viszont legalább nem akarunk autóval beállni, de még a kaput sem kinyitni, merthogy a jégpályától azt sem lehet :).