2011. február 25., péntek

Pirók-vadász

A tavasz ugyan még nem jött el - sőt, pillanatnyilag több mint 20 centis hó borítja az udvart és egész Szegedet -, de két nappal ezelőtt még volt némi remény a jobb idő eljövetelére, legalább is a kisebb rágcsálók és mászkálók jelenlétéből már erre következtethettem volna, mint például a hangyák előbukkanása a fürdőszobában. Az alábbi eset is ekkor történt.
Csiki kikéredzkedett egy kis sétára az udvarra. Nem sokkal később kaparta az ajtót, hogy be akar jönni. Szinte oda sem nézve résnyire kinyitottam az ajtót és ő besurrant. Pár perccel később furcsa morgásra lettem figyelmes. Az egyik kiscicából jött a hang, aki az asztal alatt majdnem összegömbölyödve figyelmeztette a körülötte álló bámészkodó testvéreit, hogy el a kezekkel, az én zsákmányom. Ekkor vettem észre, hogy a szájából egy – hozzá képest – hatalmas pirókegér lóg. Csiki hozhatta be nekik játszani. Kancsika volt a legszemfülesebb, ő kaparintotta meg a zsákmányt, aki szerencsére már nem élt, de ettől mit sem vesztett értékéből a cica szemében.Megkezdődött a macska-egér játék. Dobálta, rohangált vele, praclizta, az alomban be is panírozta, miközben nagyon ügyelt arra, hogy a többiek, akik kissé megilletődve bámultak, meg ne kaparintsák. Mindig úgy fordult, hogy ne férkőzhessenek a közelébe. Nekem is nagyon nehéz volt ezeket a felvételeket elkészítenem, de még nehezebb volt lefújni a meccset és véget vetni a hancúrnak. Úgy rohant előlem, mikor meg akartam fogni, mintha az életéért futna. Alig bírtam elkapni a grabancát, de még amikor felemeltem, akkor is szorította az egeret a szájában és morgott, mint egy vadmacska. Kicsit én is megijedtem, hogy jól megkarmol, ha már teli szájjal nem tud harapni, de nehezebbnek bizonyult kiszedni a fogai közül az egeret. Nem akartam, hogy megegye, mert a szervezete még nincs felkészülve az ilyen "természetes" táplálékra, és megbetegedhet. Miután kidobtam a csíkos hátú rágcsálót, Kancsika még sokáig nyomozott utána, hiába töröltem fel a padlót, ő még egy darabig érezte a földön a szagát. Jó kis vadász.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaj, hát megzabálom, kis vadász!Már csak 5nap és remélem itt fog dorombolni az ölemben. :)
marcsi

Névtelen írta...

Imádnivalóak! Szombaton mi is megyünk a mi kis cicánkért! :) Még pénteken telefonálok a részletek miatt! Anita

Zita írta...

Rendben, majd beszélünk.

Névtelen írta...

Szia! Érdekelne egy kiscica, ha még van.
Köszi!
Telefonszámom: 06306898823

Zita írta...

Szia! A cicák már elfogytak, de évente kétszer szül az anyuka, a blogon értesülhetsz róla, ha figyelemmel kíséred és akkor jelezz, légy szíves. Köszi. Zita