Végre itt a várva várt tavasz, mi sem bizonyítja jobban, minthogy kibújtak a földből az első kisnyulak. Sajnos örökölték a félénkséget a szülőktől, úgyhogy nagyon nehéz volt lencse végre kapni őket, de Anti türelmén nem jártak túl. Igazából azt sem tudjuk eldönteni, hogy kik a szülők, a színük sem ad támpontot.
Először öt nyuszit számoltam meg, de aztán fogyatkoztak. Sajnos annyira aprócskák, hogy a kóbor macskák martalékául váltak, ha nem voltak elég ügyesek és a föld alatti járat sem nyújtott számukra menedéket, mert annyira széles a bejárat, hogy még egy oroszlán is befér rajta.
Nyuszink ugyan van, de sziámi kiscicánk nem akar születni. Csiki legutóbbi szülése annyira megviselte, hogy azóta tüzelni sem akar, a kandúr minden kezdeményezését elhárítja. Valószínű, hogy meddővé vált, pedig annyira hiányoznak a hajnalban ébresztgető, ágyba pisilő szőrmókok.
Viszont a tavasz megérkezett, amit már úgy vártam, hogy egy szál pulcsiban, napszemüveggel indulhassak el reggel itthonról és ne kelljen hazasietni begyújtani.
