2013. június 22., szombat

Megszülettek!!!!

Nem is olyan régen arról számoltam be, hogy újabb cicák költöztek az életünkbe: Kaviár és Pezsgő. Gyorsan megszokták egymást és hamarosan egy párként viselkedtek, mint férj és feleség. Ennek eredménye az lett, hogy Pezsgő elkezdett gömbölyödni, amit én nagyon korainak tartottam, hiszen még egy éves sincs, de nem szeretek beleszólni a természet rendjébe, és azt hiszem alkalmatlan is lettem volna rá, hogy megakadályozzam.

Gyorsan repült az idő, Pezsgő már gurult, de ma végre megszabadult terhétől!
Mi éppen ballagáson voltunk ezen a szombaton, úgyhogy nem kicsit lepődtünk meg, mikor beléptünk a házba és egy csatakos kiscica látványa fogadott bennünket, a zongora lábánál. Másik kettő a már bekészített dobozban pihent, persze azt nem tudhatom, hogy ott is születtek, mert igencsak nagy volt a felfordulás mindenfelé, de a lényeg, hogy már ott feküdtek, épen, egyikük majdnem teljesen szárazon.

Láthatóan Pezsgő nagyon boldog volt, hogy megérkeztünk, bár a három cicával tulajdonképpen már minden rendben volt. Szépen elrágta a köldökzsinórt, csak még nem volt ideje tisztába tenni őket. Lehet, hogy Csiki segített neki a szülésnél, mint egy bába, hisz volt tapasztalata bőven, de most Pezsgő csak nekünk dorombolt és örömében rögtön szült még egy kiscicát. Tényleg azonnal, csak annyi történt, hogy Tami odakucorodott a doboz mellé és azt mondta: „Anya! Pezsgőnek még mindig nagy a hasa… és nagyokat nyög”.
Tulajdonképpen így egész gyorsan lezajlott a szülés, hogy csak a végére értünk oda, bár Pezsgőnek még később is elég nagy maradt a hasa, féltem, hogy várható még jövevény, de reggel már megnyugodtam, hogy nem lesz több.
Gyönyörűen gondoskodik a kölykeiről, bár elég sűrűn magukra hagyja őket, de nem felelőtlenül, nagyon jó lehet a teje, mert a cicák még éhségükben egyszer sem sírtak, igaz másért sem.
Csikiben néha felébred az anyai ösztön, és befészkeli magát Pezsgő meg a kicsik mellé. Ilyenkor Csiki nyalogatja a piciket, Pezsgő pedig szoptatja, de van hogy Csiki Pezsgőt nyalogatja, vagy fordítva, szóval az a lényeg, hogy jól elvannak.
Kaviárt bezzeg nem érdekli az egész. Párszor belenézett a dobozba, hogy milyen felhajtás lehet ott, de mivel semmi ehetőt nem talált, gyorsan továbbállt.

Ahogy elnéztem a nemek arányát, majdnem biztos, hogy két kandúr és két kislány született.