A nyomozó

Sokféle krimi létezik, de egyféle szempontból meg lehet különböztetni kettőt: amikor már a film elején ismerjük a gyilkost, és ezzel a tudással követjük nyomon az eseményeket, és amikor nem tudjuk ki a tettes és így együtt élünk, gondolkodunk a detektívvel.

A nyomozó című magyar film valahogy ennek a kettőnek az ötvözete. Hiába tudjuk, ki a gyilkos, tulajdonképpen nem is őt keressük, hanem az indítékot. Maga a forgatókönyv – melyet a rendező, Gigor Attila írt - egyszerűen zseniális. Olyan váratlan fordulatokkal van teli, hogy sokszor leesett az állam, hogy ezt még így meg lehet csavarni, és a különböző fordulatoktól nem lett erőltetett, nem vált hátrányára, hanem másfél órán keresztül izgalomban és érdeklődésben tartott. A film három díjat is bezsebelt a 39. Magyar Filmszemlén, köztük a legjobb forgatókönyvet is, szerintem még többet is megérdemelt volna, például a legjobb zenét is neki ítéltem volna. Olyan igazi krimibe illő, néha ijesztő akkordok szólaltak meg, de pont a legjobb helyeken. A legjobb vágást is megérdemelte volna – már ha van ilyen kategória -, bár bevallom, néha egy-két képsort csak csukott szemmel néztem végig, de ez már az én bajom.

A főszereplő alakítása egyszerűen fenomenális. Anger Zsolt annyira jól alakította az általa megformált ember jellemét, hogy ha nem láttam volna másik filmben, azt hinném, hogy ő ilyen, nem játszik meg semmit, egyszerűen magát adja. Az általa alakított Malkáv Tibor személyisége ambivalens, a szavak nélküliség élő kifejezőeszköze. Semmi sincs az arcára írva, sem az, hogy mit gondol, sem az, hogy mit érez, egyszerűen semmi, mégis nyitott könyv előttünk. A rezzenéstelen arcon azonban egyre sűrűbben feltűnik egy rángás, egy tik. (Próbáltam itthon utánozni, nem ment.) Semmi szeretnivaló sincs benne, sem a külsejében, sem a modorában, sem a tetteiben, mégis szurkolunk neki, izgulunk érte, hogy sikerüljön a terve. Tud úgy nézni, mint a legbutább, üresfejű ember, ennek ellenére látni lehet rajta, ahogy gondolkodik, agyal és kombinál. Humora sincs, ezért is lepődünk meg, hogy milyen jókat nevetünk a száraz megjegyzésein, melyeket szinte csak véletlenül mond.

A történet leegyszerűsítve arról szól, hogy van egy boncmester Malkáv Tibor, akinek az élőkhöz csak beteg édesanyja köti, akinek egyetlen esélye maradt az életben maradásra, ha külföldön megműtik. A fia, hogy a pénzt megszerezze, bármire képes, de a lehetőségei szűkösek, ráadásul a pályázatot is elutasítják, amit a gyógykezelés elnyerésére nyújt be, így kérdezés nélkül elfogadja egy Küklopsznak nevezett ember ajánlatát, hogy ölje meg Szirmai Ferencet. Profi bérgyilkos módjára meg is teszi és felveszi érte a megérdemelt jutalmat. Igen ám, de a gyilkosság után nem sokkal az áldozatától kap egy levelet, melyben közli vele, hogy rokoni szálak fűzik őket egymáshoz. A krimi tulajdonképpen itt kezdődik, mikor hősünk elkezdi boncolgatni, hogy vajon miért kellett megölnie ezt az eleddig ismeretlen embert, miért pont őt bízták meg ezzel a feladattal, és egyáltalán ki is ő, Malkáv Tibor valójában?

Hihetetlen változáson megy keresztül a nyomozás során, mivel itt már nem hallgathat, muszáj kérdeznie, határozottnak lennie. Döntéseket kell hoznia, mégpedig sokszor azonnal, egy számára ismeretlen területen: az életben. Az újdonsült rokonokkal kapcsolatba kell lépnie, mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem bújik ki a bőréből, az marad, aki volt. Álom és valóság kiegészíti egymást.

Egy szerelmi szál is teret nyer, de semmi fellángolás, csak úgy, mintha ott sem lenne, semmi jelentősége, de mégis hiányozna, szegényebb lenne a történet nélküle.

A film legfontosabb érdeme viszont az a humor, ami ugyan nem annyira illik a krimi műfajához, de sokszor oldotta a feszültséget. Ez is azt a kettősséget erősítette, amely egész idő alatt jellemezte az eseményeket. Egyszerűen fergeteges poénokat engedtek meg maguknak a szereplők, a legszürkébb jelenetben, amikor már semmi „jóra” sem számítunk egy tőmondat, egy szó, vagy csak egy gesztus olyan nevetést vált ki, mintha már régóta visszafojtotta volna a néző, és most végre nem tud és nem is akar parancsolni magának.

Volt egy jelenet, ami azt hiszem a kedvencemmé vált. Számomra ez volt a film legszebb és legsokatmondóbb képsora. Nem mesélem el, mert ha valaki megnézi az ajánlásom után és esetleg nem tetszik neki a film, bár ezt nagyon kétlem, akkor már csak ezért a pár percért érdemes volt végigülnie. Csak annyit árulok el, hogy a Forrest Gump jutott eszembe erről a jelenetről, pontosabban Tom Hanks, és azt kell hogy mondjam, hogy az amerikai színész is megirigyelné Anger Zsolt alakítását. (Ezek után senki sem fogja eltéveszteni, hogy melyik snittre gondoltam.)

Na'vik helyett bokszoló detektív

Miközben az M1-en egy animációról szóló dokumentumfilmet néztem, ahol neves grafikusok és képregény rajzolók igyekeztek a mesevilág alkotófolyamatába bevezetni a hozzá nem értő érdeklődőt, szóba került az Avatar. Nem akartam megnézni, mert nem igazán vonz a közönségfilm, a nagy siker, sokkal jobban szórakozom egy kevésbé látványos, de több mondanivalóval bíró alkotáson, mint egy unásig ismételt, közhelyekkel teli, már az elején tudom a végét, megszokott történeten. Viszont ebben a műsorban azt mondta az egyik neves grafikus, hogy az Avatar egy mérföldkő a mozizásban. Olyan, mint amikor a fekete-fehér képernyő színesre váltott. Ez a mondat felcsigázott és elgondolkodtatott. Mégis látni akarom ezt a filmet. Ha másért nem, a technikai újdonságaiért, amit nem tudtam előre elképzelni, bár láttam már jó pár 3D-s előadást, de egyik sem nyűgözött le, hátha ez.

Antit nem sikerült rávennem, hogy eljöjjön velem, úgyhogy egyedül indultam. A jegypénztárnál kígyózó sor állt, de gyorsan fogytak előlem az emberek, ami gyanút keltett bennem, és odaérve a pénztároshoz, sejtésem be is igazolódott. Elkelt minden jegy a sikerfilmre, sőt már a következő előadásra is. Kicsit meglepődtem, hiszen már több hete játsszák két moziban is Szegeden, de gyorsan döntöttem, akkor megnézem Sherlock Holmes kalandjait.

Régen sűrűn adta a közszolgálati televízió a különös detektív történeteit, ha módomban állt, mindig megnéztem, mert nagyon tetszett a nyomozó tiszta logikája, amivel néha a szobájából ki sem mozdulva oldott meg ügyeket, sokszor csak annyi információból kiindulva, amit az újságban olvasott. Utólag párszor a homlokomra csaptam, hogy persze, hogy lehettem ennyire figyelmetlen, akár én is kitalálhattam volna, de többségében, olyan kuszák voltak a szálak, hogy csak irigykedtem Sherlock kíméletlen éleslátására, amivel a mozaikokat összerakta.

A moziba is úgy ültem be, hogy vártam ezt a logikai parádét, a kimért, szűkszavú mondatokat, az elegáns, angolos megjelenést. Kár volt. Ennek a filmnek nem sok köze van a Scotland Yard volt nyomozójához. Bár volt benne némi logikai csavar, mégis nyilvánvaló volt a tettes, tehát őt már nem is kellett keresni, csupán azt megfejteni, hogy miként követi el a gyilkosságokat. Ezt a - túl fiatal – detektív villámgyorsan meg is tette és a villámot most szó szerint értem, mert tényleg olyan gyorsan jött rá a különböző kemikáliák megfejtésére, és a gyilkosságokkal való összefüggésekre, hogy nem az elkövetőt „bélyegeztem” volna meg mágikus tehetséggel – ahogy sokakat félre tudott vezetni –, hanem a nyomozót. Bár a könyv szerinti Sherlocknak is jelentősek a kémiai ismeretei, de inkább csak az ópium és a mérgek területén. Nem valószínű, hogy az illatáról bárki is felismerné, még ha egy ilyen fifikás nyomozóról is van szó, a különböző robbanóanyagok összetételét.

Hogy miért kellett Sherlock Holmes-nak akcióhősnek is lenni, fogalmam sincs. Bár a könyvekben is megjelenik, hogy kiváló bokszoló és kardforgató, mégsem erővel oldja meg az ügyeit. Az „okosok” szerint a fiatalabb generáció becsalogatása miatt erősítették fel ezt a vonalat, mert ez a világ már így érzi jól magát, ha egy filmen verekedést lát, ha robbantgatnak, meg ijesztgetnek, miattuk bújt ki a bőréből a detektív. Ugyanezek még azt is mondják, hogy szintén e korosztály miatt az ópium-vonalat pedig nem akarták felerősíteni. Így már minden világos! Példát akartak mutatni a kiskorúaknak, hogy csak tiszta fejjel robbantgassanak, ne betépve. Csak azon töröm a fejem, hogy akkor most ez a film Sherlock Holmes-ról szólt, vagy nem?

Néha tényleg hasonlított a könyvben szereplő nyomozóra, aki gyönyörűen hegedült, Robert Downey Jr. is néha megpengette a húrokat. A pipa sem maradt el a szájából, bár meggyújtani csak egyszer láttam, mégis azt mondom, hogy ez a történet nem Sherlock Holmes nyomozásáról szólt, inkább egy némileg logikai tudással bíró bokszolóról, aki akkor is ura marad a helyzetnek és győztesen lép ki a viadalból, ha nálánál három fejjel magasabb, izmos együgyű püflegeli. Persze ott van még Dr. Watson is (Jude Law), aki bár el akar költözni a közösen bérelt lakásból, hogy új életet kezdjen, megházasodjon, de mindig barátja segítségére siet, mert nem akar kimaradni a kalandból, mert fél a házasság jelentette kötöttségektől és talán úgy érzi, hogy nélküle baja esnék a főfőnyomozónak.

Hát ebben a filmben nem eshet baja, még ha az akkor épülő Tower tetején kell harcolnia a gaz ellenséggel, még ha mellékesen a szeretett nőt is meg kell mentenie, mert ő a Hős.

Csak éppen semmi köze Sir Arthur Conan Doyle által megformált Sherlock Holmes detektívéhez.