Heten, mint a gonoszok

Már nagyon vártuk, hogy Cimet megszüljön, mert olyan óriási volt a pocakja, hogy alig bírt járni, szinte gurult. Március 30-án, csütörtök reggel épp indultunk volna munkába, Tami iskolába, mikor Cimet szalad felénk, fut fel a teraszlépcsőn szájában egy kiscicával.

Nagyon aggódtam, mert elég hűvös volt a reggel és ekkor még abban sem lehettem biztos, hogy ez az első cica, de szerencsére az udvaron lévő kedvenc helyeit megvizsgálva, nem találtunk több jövevényt és ő sem bócorgott tovább a fűben, hanem azonnal birtokba vette a bekészített banános dobozt.

Ilyenkor szeretek itthon maradni, hogy ha segítségre, vagy csak támaszra szorul, akkor kéznél legyek, de ilyen hirtelen nem tudtam itthon maradni sem én, sem a család többi tagja, úgyhogy kicsit aggódva, de elindultunk a dolgunkra.

Kaviárt kizártuk, mert a macskaajtót bezártuk, nehogy Cimet mégis a zöldben akarja folytatni a szülést, Kaviár pedig azért nem maradhatott bent, mert ő nem tűri a bezártságot, kint jobban elvan akár egész nap.

Igyekeztem haza a munkából, parányit féltem, hogy mi vár rám, de a legnagyobb meglepetésemre Cimet gyönyörűen megszült 8 kis apróságot. Sehol sem találtam foltokat, ami azt jelentette, hogy végig a dobozban maradt és mindegyik cica épnek, egészségesnek nézett ki, kivéve egy parányi hófehér pöttömöt. Gondolom ő volt az első poronty, aki még kint született, azt sem tudom, hogy pontosan mikor. Nagyon le volt gyöngülve, de feltűnően kisebb is volt a többieknél. Pár napon belül el is pusztult szegényke. Nagyon sajnáltam, mert ahogy kiemeltem a dobozból, Cimet utánanyúlt a mancsával, mintha azt akarná, hogy ne vigyem el, pedig már nem lélegzett. Nagyon megható volt.

Viszont így is maradtak elegen! 4 hófehér és 3 sötét pöttyös kiscica született. Persze rengeteget változnak még az elkövetkezendő pár hónapban.

A fehéreken már megjelentek a cirádák, minták, a farkuk csíkosan sötétedik, a fülük széle feketedik, nagyon cukorfalatok.

A sötétek pedig a szokásos bengáli mintázattal rendelkeznek, csak szürkébb árnyalatban.

Cimet fantasztikus anyuka, természetesen rengeteget eszik, de van is teje, a kicsik teljes csöndben szundikálnak, csak akkor „üvöltenek”, mikor Cimet bebújik hozzájuk, ezzel felébresztve és étkezésre szólítva fel a társaságot.

Nemrég kinyílt a szemük, és amikor ellopunk a dobozból egy-egy cicát, Cimet azonnal szalad és „könyörtelenül” viszi vissza őket.

Szingáli kiscicák

Hajnali fél ötkor Cimet nyávogására ébredt a család. Nem szokott feljönni az emeletre, csak mikor hallja, hogy hamarosan ki fog nyílni a hálószobaajtó és besurranhat az ágyba. Erre még várnia kellett volna minimum két órát, de most nem tudott várni.

Már így is késve szólt, hogy megindult a szülés, mert egy parányi cica már napvilágot látott. Sietve kerítettünk neki helyet, ahol folytathatta a reggeli programot, de végül ő választott ki egy számára megfelelőt. A kaparófa belsejét találta a legbiztonságosabbnak - és valószínű, hogy a legmelegebbnek - erre a műveletre.

Cimetnek ez volt az első szülése, aggódtam is kicsit, hogy miként viselkedik, de az ösztönök pontosan működtek nála, nem kellet sűrűn közbeavatkozni, csak néha megnyugtatnom, hogy itt vagyok és figyelek rá. Természetesen nem mentem be dolgozni, hogy ha kell tudjak segíteni. Ezt el is várta tőlem! Sűrűn dugta ki a fejét a macskajáték belsejéből, hogy hírt adjon magáról, éppen mi zajlik le benne, de egyéb, konkrét segítséget nem igényelt, hál’ Istennek. Többször ki is jött és odabújt a párjához, vagy az ölembe feküdt egy kis simogatásért és biztatásért.

Nem is mulasztottam el, hogy lelket öntsek belé, mivel az egy kiscica előbukkanása után nagyon hosszú idő eltelt, mire követte őt a második.

Addig is gyönyörködtem a foltos kölyökben, aki nagyon hasonlított a mamájára, csak némileg sötétebb kiadásban.

A második poronty viszont hófehéren született, vagyis tiszta apja lett. Fura volt látni egymás mellett a két teljesen eltérő apróságot.

Ezek után sem gyorsult fel a szülés, hosszú órák teltek el, mire Cimet visszanyerte eredeti alakját és 5 kölyöknek adott életet. 1 sziámi és 4 bengáli született, de igazából mindnyájan szingálik. Cimet első dolga az volt, hogy odabújjon Kaviárhoz, aki kicsit ugyan egykedvűen, de azért megértően nyalogatta a fejét. Cimet viszont kimondottan boldognak látszódott és farkaséhesnek, bár még szülés közben is falatozott egyszer.

Azóta már eltelt több mint egy hónap és a cicák mind jól vannak, Cimet gyönyörűen gondoskodik róluk, hangjukat sem lehet hallani, vagyis a táplálék is elég számukra, Cimet pedig kedvesebb – és éhesebb -, mint valaha! Már nyitogatják a szemüket, de csak lopva sikerül kivenni őket az odújukból, mert ahogy észre veszi az anyuka, hogy maceráljuk a kicsinyeit, amit egyébként nem nehéz észrevenni, mert elég hangosak tudnak lenni olyankor, már szalad is és hordja vissza őket a helyükre.

Kíváncsi leszek, hogy milyen jellemvonásokat örökölnek a kölykök. Az az egy biztos, hogy a kedvességet továbbviszik, mert mindkét szülője fantasztikusan bújós és dorombolós. Az anyuka kicsit beszédesebb, mint az apuka, viszont vadabb is, amikor arról van szó, hogy a kutyát lerendezze, vagy hogy az övé legyen az első falat - és az utolsó is.

Hogy külsőleg milyenek lesznek, ezt még nem lehet eldönteni, mert hetek alatt rengeteget változnak. A sziámi is hófehéren születik, majd egy hónap alatt sötétedik be a megfelelő helyeken. Biztos jól nézne ki a bengáli cica az apjától öröklött vakító kék szemmel! Majd látjuk! A nemek arányát még nem tudom pontosan, a többség kandúr, a sziámi biztosan és egy lány is van köztük.

Pillanatnyilag még csak a dobozban tartózkodnak, de már várom, amikor elindulnak és fel-alá rohangálnak, kergetőznek a házban J!

2016. december 1., csütörtök

Cimet

A hétvégén végre rászántuk magunkat, hogy elengedjük szeretett cicáinkat. Csiki már több mint egy éve beteg, Pezsgő is hónapok óta, de ő már sokkal rosszabb állapotban volt, mint Csiki. Száz százalékos pontossággal az orvosok nem tudták megállapítani, hogy tulajdonképpen mi a bajuk, viszont gyógyírt sem találtak a számukra. Kezeltük őket drága vitamincseppekkel, immunerősítővel, szteroiddal és injekciókkal, de igazán egyik sem használt. Néha az állapotukban állt is be javulás, de sajnos csak átmenetileg.

Egyre sűrűbben gondoltunk arra, hogy nem csak nekünk, de számukra is szenvedés ez már így, ezért a hétvégén Anti erőt vett magán és elvitte őket az állatorvoshoz, majd pedig a kertben eltemette.

Én nem voltam képes részt venni benne, viszont azonnal hozzáláttam, hogy kitakarítsam, fertőtlenítsem a házat, mert sajnos a kiváltó okot nem sikerült kideríteni, csak az az egy biztos, hogy a házból, kertből nem jártak ki, más állattal nem találkoztak, hacsak nem egérrel, sünnel.

Ma viszont egy új családtag érkezett hozzánk. Mondhatnák, hogy megmentettük, mert már régóta várják a beleegyező válaszunkat, hogy befogadjuk és ennek most jött el az ideje. Elsősorban Kaviár kedvéért történt mindez, mert ő egy igazi kandúr, egy macsó-macska, aki nem bírja pár nélkül sokáig.

Az új cica neve Cimet lett. A törzskönyve szerint Barbarának hívják, márciusban lesz 3 éves. Ő egy bengáli nőstény, aki eddig Kaviár apukájával élt egy fedél alatt, akit már ivartalanítottak, így nem volt még része anyai örömökben.

A volt gazdája szerint az volt vele a baj, hogy az almot nem használta, de bárhová képes volt odapiszkolni, ahol a legnagyobb felfordulást okozta, legyen ez a frissen mosott törölközőkupac, vagy az asztalon felejtett bögre. Emiatt vevő sem akadt erre a gyönyörű cicára.

Mi tagadás, parányit én is tartottam tőle, hogy nem sikerül jó modorra szoktatni, de reménykedtem is, hogy mivel panelból jött, a kertes ház feledteti vele a bezártság érzését és az is eszembe jutott, mikor a gazdája közölte, hogy még a nevét sem tanulta meg, hogy esetleg utálja őket, direkt csinálja a gonoszkodást.

Az biztos volt, hogy első látásra megszerettük a gyönyörű mintázatát, a puha, selymes szőrét, élénk, zöld tekintetét és kedves hangját. Bár ezt nem sokáig élvezhettük, mivel pár napra beköltözött a még el nem készült emeleti fürdőszobába.

Nem sürgettük, türelmesek voltunk, hisz nem is fiatal cica, biztos nehéz neki megszoknia az új környezetet. Kaviár viszont nem volt ennyire megértő. Nem tudom, hogy történt, de Cimet már a második nap elkezdett tüzelni, a sziáminak több sem kellett, azonnal megmutatta, ki az úr a háznál.

Három nap után biztosak voltunk benne, hogy itt bizony bengáli-sziámi kölykök fognak születni 3 hónap múlva.

Cimet is megbékélt, lenyugodott és egy olyan kedves cica lett belőle, amilyet egyik lány sziámi cicámnál sem tapasztaltam! Azonnal felugrik az ölembe, ha szólok neki és persze nevén szólítom, amit kb. egy hét után megjegyzett.

Sokáig csak szemből lehetett megsimogatni, különben megijedt, de ezt már kezdi levetkőzni magáról. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem pisilt be, mióta nálunk van, de talán ha háromszor és abban is biztos vagyok, hogy nem szándékosan tette, inkább ösztönösen.

Vadóc mivolta is szembetűnő, főleg mikor a kutyával találkozik, egyből kinyilvánítja származását és olyan dzsungelhangok törnek elő belőle, hogy Nannerl azonnal érzi hányadán áll vele.

Persze Kaviárt is rendre utasítja, ha arról van szó, egy pillanatig sem kétséges, ki hordja a nadrágot.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen kölykök születnek. A természetükkel nem lesz probléma, mert akár bengáli, akár sziámi jelleműek lesznek, egy tündéri, megértő, határozott cicák születnek. Azt pedig, hogy milyen lesz a színűk, szőrük, mintázatuk kb. 3 hét múlva kiderül.

Ez az írás hetekkel később született, a dátum az érkezését jelöli.

Sziámi újra!

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Pezsgő cicánk 4 gyönyörű apróságnak adott életet. Nem törődött sem a mennydörgéssel, sem a villámlással, sem az alvó emberek szuszogásával, kitartása meghozta gyümölcsét.

Röpke 3-4 óra alatt véghezvitte, amit eltervezett, természetesen mindvégig igényelve a jelenlétemet. Megérte a várakozás!

Csoda cica

Vasárnap hajnalban arra ébredtem, hogy Pezsgő cicánk vajúdik. Nem akart ő felébreszteni, á dehogy! Nagyon szerényen nyávogott, éppen hogy csak jelezte, hogy mi történik, de azért elég hangosan dorombolt, hogy tisztában legyek a helyzet komolyságával. Valószínű, hogy nem is nekem szóltak ezek a hangok, hanem a lányomnak, hisz én csak megtűrt személy vagyok az ő társaságában, az igazi gazdája Tami, de én voltam a gyorsabb.

Ügyetlenül, még félig álomban, de azért hatékonyan, a hátára fordítva húztam végig a macskát a francia ágyon, hogy mihamarabb és minél kíméletesebben a megfelelő helyre vonszoljam. Szerencsére tegnap egy isteni sugallattal előkészítettem a dobozát. Tami behelyezte a megfelelő helyre, én pedig kibéleltem törölközővel. Azért nem gondoltam volna, hogy másnap már szükség is lesz rá.

Alig múlt fél öt, mikor kibújt az első kiscica. Erre már Tamara is felébredt és mondta, hogy innen átveszi, nyugodtan feküdjek vissza. Nyugodtan visszafeküdtem, de nehezen jött álom a szememre. Tami hősiesen kitartott több órán keresztül, de újabb cica nem bújt elő. Ekkor átvettem a lánytól a felügyeletet. Pezsgő teljesen jól érezte magát, mint aki végzett a szüléssel, gondoskodott a kicsiről, kiment enni, inni, majd visszakuporodott a cicája mellé.

Mikor kivilágosodott, gyorsan megnéztem a neten, hogy lehetséges-e, hogy csak egy cica szülessen. Erre nem kaptam választ, viszont arra igen, hogy akár 24 óra is eltelhet két cica születése között. Rendben. Akkor várunk.

Eltelt egy nap, de nem született újabb macska, úgyhogy ezennel én írom meg az internetre az első bejegyzést, melyben az szerepel, hogy egy sziámi macska nem feltétlenül szül ikreket, netán négyes vagy hatos ikreket, ahogy ez idáig nálunk is volt, beéri egy poronttyal is.

A kiscica dúskál a tejben, nem kell osztozkodnia senkivel, nincs dulakodás a legjobb ciciért, teljes a béke a dobozban. Az már látszik, hogy a farka vége blokkolt csigolyájú, de a nemét én még ilyenkor nem tudom megállapítani és nem is nagyon szeretem piszkálni, lesz még rá alkalom bőven. Jobbról az anyja, balról a nagynénje melegíti éjjel-nappal, úgyhogy igazán semmiben sem szenved hiányt.

Nagycicák

Igaz még csak 20 naposak ezek a cicák, és már születésükkor sem voltak annyira kicsik, de alig egy hét alatt megduplázták a súlyukat és mostanra kimondottan kövérek, a szó legkedvesebb értelmében.

A szemük már nyitva, de egész nap csukva tartják, békésen alszanak a biztonságot nyújtó dobozban, bár már Pezsgő igyekszik új helyet találni nekik – ezt minden egyes alkalommal eljátsszuk -, benne van a forgatókönyvben, ahogy az is, miként beszélem le róla.

Az egyik legjobb mód, hogy igyekszem minden olyan helyet megszüntetni, vagy legalább számára megközelíthetetlenné tenni, amiről azt gondolom, hogy ha macska lennék, biztos nyerő lenne. Eddig sikerült a fejével gondolkodnom, viszont a szekrényem hátsó táblája részben elvált az oldalától, ami azt jelenti, hogy egy kismacskányi hely tátong ott. Igyekszem ruhákkal eltakarni, lévén az van a szekrényben, de Pezsgőt nem olyan könnyű átverni. Igaz még csak odáig jutott, hogy kihúzogassa a holmimat a résen és a kölykei alá terítse, arra még nem vetemedett szerencsére, hogy a kiscicákat megpróbálja a helyükre csúsztatni, de ami késik, nem múlik.

Három kandúr és egy kislány tartozik a nyári alomba. Messziről meg lehet ismerni a lányt, mert sokkal fehérebb a bundája a kandúrokénál. Ilyenkor még kicsi ufó-szerű, szinte bordó színű szemük van, a fejük oldalán pedig macifülek, nagyon mókásan néznek ki. Természetesen egy-két bolhát is el kellett már távolítanom belőlük, ami szintén az ufó-rejtélyhez tartozik, hiszen egyik macskánk sem hordoz magán élősködőt, a kicsikben viszont születésük után egy héttel már találni lehet.

Kövér kiscicák

Megint éjszaka került sor Pezsgő újabb szülésére, de most már Tamit is tartotta annyira felelősségteljesnek, hogy őt keltette fel, hogy a segítségére legyen.

Ez nagyon érdekes dolog, hogy megérezte benne, hogy képes rá, hisz ő a gazdája és engem nem is zargatott. Persze azért nem aludhattam én sem, mert a lányom boldogan ébresztett, hogy elérkezett az idő, és nagyon büszke volt, hogy őt jelölte ki Pezsgő a feladat elvégzésére. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy a plüssök közül kivegyem az első jövevényt és én meg Antit zavartam fel legszebb álmából, hogy kintről hozza be az erre az alkalomra félretett banános dobozt.

Szépen elhelyeztem benne a kis cicát és az anyját, majd Tamira bíztam a továbbiakat, én meg ledőltem. Sajnos elaludni még sokáig nem bírtam, figyelemmel kísértem az eseményeket, de legalább kényelmesen feküdhettem az ágyban.

Reggel viszont nehezen ébredtünk mind a ketten. Négy gyönyörű, hófehér és kimondottan gömbölyű kismacska született a sötétben. Pezsgő tökéletesen elintézte, amit el kellett intéznie, nem volt komplikáció – szerencsére.

Csiki is csatlakozott a kis csapathoz, nosztalgiázni.

Végre!

Már nagyon aggódtunk Pezsgő cicánkért, mert egyre kövérebb és kövérebb lett, mégsem akart megszülni. Arra tippelt a család, hogy legalább 6 kölyök domborodik a hasában, ha nem több! Sokszor megfigyeltem, mikor Pezsgő pihent, ahogy odabent rúgkapálnak a cicák, biztos izgalmas, "puhamancsú" csaták zajlottak le. 

A pillanat viszont tegnap éjjel elérkezett, mert eljött az ideje.

Már lekapcsoltam a villanyt a szobában, hogy aludni térjek, úgy este 11 körül, mikor az erkélyajtóba készített banános dobozból halk nyekergés hallatszott. Félálomban is elért a tudatomig, hogy mi a helyzet, de igyekeztem halottnak tettetni magam, hogy Pezsi ne vegyen észre. Észrevett.

A második cicáját már nem volt hajlandó nélkülem megszülni. Tulajdonképpen nem kellett neki segítség, gyönyörűen elintézte, amit ilyenkor kell, csak a támogatásomra vágyott, hogy simogassam, miközben ő ösztönösen teszi a dolgát.

Éjfél után, még csak két cica volt kint - számítottam arra, hogy el fog húzódni a dolog -, úgyhogy kényelmesebb pózba helyezkedtem, megágyaztam magamnak a földön, mert ülve már nagyon nehezen viseltem a féloldalas pózt, de a kezemet belógattam a doboz tetején, hogy érezze a jelenlétem. Jól is tettem, mert Pezsgőben feltámadt a járkálhatnék, és ha egy pillanatra is levettem a kezem a szőréről, azonnal ugrott ki a dobozból, így viszont a zsibbadást is elkerülve, sikerült féken tartani.

Hajnali fél négykor már négy új hófehér cica mászkált az anyján, de Pezsgő még mindig nagyon duci volt. Ekkor már nem csak próbáltam, de sikerült is hullának tettetnem magam.

Reggel nyolckor ébredtem fel. Azonnal számolni kezdtem a jövevényeket, de ugyanaz volt a helyzet, mint hajnalban. Négy kis apróság vette körül Pezsgőt, mindenki elégedett volt a dorombolásból és cuppogásból ítélve.

Én is.

Már nem is olyan kicsik...

... azok a cicák, akik ma töltik be az ötödik hetüket. Hihetetlen gyorsasággal növekedtek, szinte minden hamarabb bekövetkezett náluk, mint az megszokott. Talán az apukájukra akarnak hasonlítani, aki igencsak nagyra nőtt, ha nem ismernénk szelíd természetét, meg is ijedhetnénk tőle. Talán csak őket is utolérte a felgyorsult világ azonnali teljesítménykényszere, nem tudom, de már tíz nap előtt nyitva volt a szemük, rá egy hétre már nem tudtam dobozban tartani őket, mindez odáig fajult, hogy most már önállóan közlekednek a lakásban, különböző kuckókat választanak ki az alváshoz, de válogatás nélkül minden dolgot játéknak tekintenek, legyen az egy vezeték, gombolyag vagy egy csupasz emberi boka. Megkezdték a szilárd táplálék eszegetését is, akárcsak az alom használatát.

Bár elég nagyok és önállóak a cicák, de csak 8-10 hetes korukban engedem el őket az anyukájuk mellől. Ez a leendő gazdiknak is jobb, mert nem lesznek depressziósak a kicsik, amiért el kell hagyniuk a családjukat, és a cicáknak is jót tesz, mert addigra elég ellenállóak lesznek a különböző betegségek, stresszek területén, a folyamatos anyatej-fogyasztás miatt.

A cicák nálunk családtagok. Nem is tudnánk külön helységben tartani őket, de nem is szeretnénk, mert imádjuk, ahogy a talpunk alatt rohangálnak, beugranak az ágyunkba és a karunkban alszanak el, vagy nyávognak egyet, hogy most kérnének egy kis simogatást. Nem kell könyörögniük, nem fukarkodunk a szeretettel. Nagyon hasonlítanak egymásra - két kandúr és két nőstény cica van -, mégis mindegyikük külön kis egyéniség. Van a kíváncsi, a bújós, a szemtelen és a karmolós, de ugyanúgy szeretjük mindegyiket, mintha a miénk volna, pedig mostantól már a leendő gazdáik nézegetik a fotóikat...

Megszülettek!!!!

Nem is olyan régen arról számoltam be, hogy újabb cicák költöztek az életünkbe: Kaviár és Pezsgő. Gyorsan megszokták egymást és hamarosan egy párként viselkedtek, mint férj és feleség. Ennek eredménye az lett, hogy Pezsgő elkezdett gömbölyödni, amit én nagyon korainak tartottam, hiszen még egy éves sincs, de nem szeretek beleszólni a természet rendjébe, és azt hiszem alkalmatlan is lettem volna rá, hogy megakadályozzam.

Gyorsan repült az idő, Pezsgő már gurult, de ma végre megszabadult terhétől!

Mi éppen ballagáson voltunk ezen a szombaton, úgyhogy nem kicsit lepődtünk meg, mikor beléptünk a házba és egy csatakos kiscica látványa fogadott bennünket, a zongora lábánál. Másik kettő a már bekészített dobozban pihent, persze azt nem tudhatom, hogy ott is születtek, mert igencsak nagy volt a felfordulás mindenfelé, de a lényeg, hogy már ott feküdtek, épen, egyikük majdnem teljesen szárazon.

Láthatóan Pezsgő nagyon boldog volt, hogy megérkeztünk, bár a három cicával tulajdonképpen már minden rendben volt. Szépen elrágta a köldökzsinórt, csak még nem volt ideje tisztába tenni őket. Lehet, hogy Csiki segített neki a szülésnél, mint egy bába, hisz volt tapasztalata bőven, de most Pezsgő csak nekünk dorombolt és örömében rögtön szült még egy kiscicát. Tényleg azonnal, csak annyi történt, hogy Tami odakucorodott a doboz mellé és azt mondta: „Anya! Pezsgőnek még mindig nagy a hasa… és nagyokat nyög”.

Tulajdonképpen így egész gyorsan lezajlott a szülés, hogy csak a végére értünk oda, bár Pezsgőnek még később is elég nagy maradt a hasa, féltem, hogy várható még jövevény, de reggel már megnyugodtam, hogy nem lesz több.

Gyönyörűen gondoskodik a kölykeiről, bár elég sűrűn magukra hagyja őket, de nem felelőtlenül, nagyon jó lehet a teje, mert a cicák még éhségükben egyszer sem sírtak, igaz másért sem.

Csikiben néha felébred az anyai ösztön, és befészkeli magát Pezsgő meg a kicsik mellé. Ilyenkor Csiki nyalogatja a piciket, Pezsgő pedig szoptatja, de van hogy Csiki Pezsgőt nyalogatja, vagy fordítva, szóval az a lényeg, hogy jól elvannak.

Kaviárt bezzeg nem érdekli az egész. Párszor belenézett a dobozba, hogy milyen felhajtás lehet ott, de mivel semmi ehetőt nem talált, gyorsan továbbállt.

Ahogy elnéztem a nemek arányát, majdnem biztos, hogy két kandúr és két kislány született.

Nincs két egyforma sziámi, nem hogy három…

Már rég írtam a cicáinkról, pedig minden okot megadnak arra, hogy rájuk irányítsam a figyelmet. Már 8 hónaposak.

Itt van mindjárt Kaviár, a kandúr, aki akkorára nőtt, mint egy vadmacska. Bármelyik dakszlit maga alá gyűrhetné, ha meglenne hozzá a kellő bátorsága, ugyanis igencsak félénk cicus lett belőle. Kedvessége felülmúlhatatlan, türelme a végsőkig fokozható, csak a bátorsága hagy némi kívánnivalót maga után. Imád felmenni a vállunkra, de csak a balra. Ha véletlenül a jobb oldalra tesszük, nem találja a helyét, addig mesterkedik, míg át nem jut a másikra és ha biztonságban érzi magát – vagy még azelőtt – azonnal összeesik, teljesen elpuhul, lóg, nem is kapaszkodik, elvárja, hogy tartsuk, ami nem is olyan egyszerű, hisz több mint négy kiló.

Párja, Pezsgő – aki a Csoki névre is hallgat, de Kaviár mellett csak Pezsgő lehet – mindenben az ellentéte. Fürge, izgága, mint egy menyét, csak Taminak engedi, hogy ölbe vegye, de neki örömmel dorombol ilyenkor, képtelenség ott hagyni. Minden lébe kanál, nincs biztonságban tőle egy csukott ajtó sem, de a tapétát is előszeretettel szaggatja le a falról, ha éppen ahhoz van kedve, márpedig sokszor ahhoz van kedve. Aprócska, szinte alig nőtt az elmúlt hónapokban, nagyon vigyáz a vonalaira, alig eszik, annál többet iszik, de mikor szomját oltotta, azonnal kiborítja a vizet. Nagyon beszédes cicus, nyávogása, morgása széles skálán mozog, néha annyira meglepő, hogy csak mosolyogni tudunk rajta.

Hihetetlen, hogy a két macs közt csupán 20 nap eltérés van.

Most, hogy végre beköszöntött a tavasz, vagy inkább a nyár, először mehettek ki a kertbe. Az ablakból már idáig is kukucskáltak, de most beleszagolhattak a levegőbe. Kezdetben azért kontroll alatt voltak, nehogy túl messzire merészkedjenek. Tami főleg Pezsgőre ügyelt, nem kis feladatot véve magára, mert a cica azonnal körbejárta a kertet. Én Kaviárra felügyeltem, ami jóval könnyebb volt, mivel a teraszról sem mert lelépni, de még így is kétszer beszaladt a házba ijedtében.

A napok múlásával azonban felbátorodtak és már nagyon óvatosan tudtunk csak kimenni a házból macska nélkül. Anti villanypásztort is felszerelt, hogy meggátoljuk a kerítésen kívüli kószálást, ami eddig két cicánk életébe került, remélem nem fog emelkedni ez a szám. A villanypásztor azért is vált szükségessé, mert az idén már többször születtek kis nyuszik, de egyik sem érte meg a felnőttkort, mert egy-két macska és/vagy görény arra szakosodott, hogy eltüntesse őket.

Végül, de nem utolsósorban Csikiről is ejtenék pár szót, aki hármójuk közül a legszebb, már csak a sötét színével és ragyogó kék szemével is, de mióta meddő lett, kigömbölyödött, ezzel is kitűnik a fiatalok közül. Nagyon érzékeny és talpraesett cica, hol anyaként viselkedik, hol játszótársként, vagy csak egy figyelő szempár.

Már többször szerettem volna leírni, hogy a tőlünk elkerült cicák az új gazditól milyen nevet kaptak, mert igencsak színes a paletta. Egy felsorolás erejéig megpróbálom összeszedni, elnézést kérek, ha kihagyok egyet-kettőt, de már régen volt, remélem hamarosan újra gyönyörködhetünk az apróságokban.
Rezső, Jenő, Kenőcs, Málna, Bodza, Szuzy, Tamy, Savóka...