Farsangoló

Az idei farsang több ízében is elütött a többitől. A Waldorf-iskola szokása, hogy minden évben más osztály szervezi a programokat. A karácsonyi Pásztor-játék az elsősök feladata, az Adventi bazár a másodikosoké, a farsang felelőse pedig a 3. osztály. Idén ez a mi feladatunk volt. Abból a szempontból szerencsések voltunk, hogy már kétszer láthattuk - bár kívülállóként - a szervezés menetét, így megtapasztalhattuk az erősségeit és a hibáit is. Igyekeztünk elkerülni a kevésbé sikeres megmozdulásokat és olyan programokat kitalálni, ami a vegyes korosztálynak (8-12 évesekről van szó) megfelel.

A másik dolog, amiben különleges volt az idei karnevál, hogy Tami kijelentette, bár ismét macska lesz, de nem kell ruhát varrnom, ő fogja összeválogatni a szekrényéből, majd egy maszkkal kiegészítve teljesen elmacskásodik. Arra is gondolt, hogy én se maradjak önmagam, kitalálta, hogy tűzmanónak fog öltöztetni, amihez szintén ő válogatja ki a ruhákat, készíti a maszkot.

A karnevál nem egy napos, mint az tudjuk. Az én időmben csak egy délután volt, amikor beöltözhettünk, fánkot ehettünk és ami a legrosszabb volt benne, hogy a legjobb jelmez – ki is döntötte el? – díjat kapott. (Sosem kaptam.) Nem tudom, hogy a hagyományos iskolákban így van-e még, de nálunk szerencsére nem. A jelmezes beöltözés előtt egy héttel nyomokban már elkezdődik a karneváli hangulat. Minden reggel jön a „kormozó” (tényleg csupa korom), és az előző nap kihirdetett feladatot kéri számon, mint jelszó, versike, csíkosba jöttél-e stb., és aki nem teljesíti a feladatot, az könyörtelenül bekormozza. A legjobb ebben az, hogy volt olyan gyerek – köztük az enyém is -, aki bár tudta a megoldást, inkább nem mondta el, csak hogy egy fekete pötty legyen az orrán. A gyereküket iskolába hozó szülők sem maradtak ki a mókából, én már az első nap bekormozódtam, mert elfelejtettem a jelszót, de láttam olyat is, mikor a kormozó az egyik tanárt kergette.

Az ünnepre készülő hangulatot az tette teljessé, hogy az osztályunkról készült maszkokat kiállítottuk. Ez úgy történt, hogy az egyik délelőtt – az egyik óra helyett -, gipszes gézdarabokat ragasztgattunk a gyerekek arcára, ami tíz perces száradás után megkeményedett. Ekkor már csak le kellett venni és lehetett festeni. Bár elég vastagon bekrémeztük a gyerkőcök pofikáit, többüknél ráragadt a maszk a kis pihékre, vagy a szemöldökükre, de „könyörtelenül” leszedtük, a visítások azonban inkább kacajt fakasztottak. Miután kifestették az álarcokat, egy paravánra tűzték a folyosón, hogy mindenki megcsodálhassa.

Ezután már csak ki kellett találnunk, hogy milyen játékokkal szórakoztatjuk a diákokat a főnapon. Hét, 12-15 fős csoportra osztottuk őket, mivel ennyi terem állt rendelkezésre, ahol a játékokat levezényelhetjük. Minden teremben egy-egy szülő várta a különböző színű csoportokat. A hatodikosok színeknek öltöztek, ők szedték össze a sárga, kék, piros, zöld stb. színű karszalaggal ellátott gyerkőcöket. Ez azért is volt jó, mert ők már el tudták látni ezt a felelősségteljes pozíciót, ráadásul a játékokból sem maradtak ki. Minden feladatra körülbelül 15-20 perc jutott, fontos volt az időt betartani, hisz a közös program után még az osztályokban külön farsangolás volt, hisz lekváros fánkevő verseny nélkül nincs igazi farsang.

Minden teremben más meglepetés várt a játékosokra. Volt ügyességi, gyorsasági, rejtvényfejtő és kreativitást igénylő feladat. Az egyik teremben seprűtáncoltatás folyt, a másikban totóztak, a harmadikban kanalakat dobáltak egy vájlingba, a negyedikben rengeteg bab közül diót kellett kiválogatni, persze vakon, az ötödikben bomba robbant, a hatodikban egy történet elmesélése után rajzoltak, a hetedikben pedig két próbababát kellett felöltöztetni a teremben eldugott jelmezekből úgy, hogy „valaki” legyen belőlük. (Ha valakit érdekel, szívesen részletezem a játékokat).

A csoportok egymás után mentek be a termekbe, és az utolsó állomásnál mindenki egy pohár pezsgővel távozott, csak hogy mindenki nyerjen. Akinek poharat láttam a kezében, gyorsan meginterjúvoltam, hogy megtudjam, mennyire tetszett nekik a játék, milyen érzésekkel távoztak. Boldogsággal töltöttek el a válaszok, a többféle korosztály ellenére mindenki pozitívan nyilatkozott, nem is nagyon tudtak kiemelni egyet közülük, akárcsak az, hogy visszatérve a terembe a harmadikosok folytatták a bombás játékot, a szülők pedig próbálták a babból kiválogatni a diót, mert nem hitték el, hogy az nem is olyan egyszerű.

Jó volt látni a csillogó szemeket, a felszabadult játékot és végre mi sem izgultunk tovább, megnyugodhattunk, hogy ismét sikerült megoldani egy izgalmas feladatot.

Azért azt is megemlíteném, hogy volt a felnőtteknek is farsang, mert a felnőtt tulajdonképpen egy nagyra nőtt gyerek, ő is szeret játszani, bolondozni, kilépni a hétköznapokból, és ha kellő motivációt kap, akkor ugyanolyan önfeledten, bár egy kicsit másképp, tud mulatni. Aki nem ismer fel bennünket Antival, az elárulhatja, hogy kit lát.

Karnevál

Szándékosan nem farsang címet adtam ennek a bejegyzésnek, mert számomra a farsang egynapos ünnep, míg a karnevál több napon, netán heteken keresztül tart, Velencében is nemrég ért véget. A lányom iskolájában az idén karnevál volt, nem farsang. Hogy lehet egy iskolában napokon keresztül tanítani és mulatozni egyszerre? Lehet, csak egy kis szervezés és odafigyelés szükséges hozzá, na meg határtalan szeretet a gyermek iránt, hisz ő a közönség, neki készül minden, a tudást az ő fejébe tömik, a játékokat pedig az ő örömükre készítik.
Így leegyszerűsítve nem is olyan bonyolult a dolog.
Minden évben a harmadikosok készítik elő a farsangi hejehuját, de idén bekapcsolódtak a felsőbb osztályok is, hogy egy hetes izgalom előzze meg. Ehhez persze a felnőttek segítsége is kellett a szülők részéről, és a tanárok engedélye, hogy meg lehessen valósítani.
A tanítás minden nap ugyanúgy kezdődött és végződött, csak a szünetek teltek meg tartalommal, ugyanis jött a Kormozó. Ő egy titokzatos alak, aki bekormozza azokat a gyerekeket, akik nem teljesítik a kért feladatokat. Egyik nap rózsaszínben kellett menni. Nem tetőtől talpig, a lényeg az volt, hogy legyen rajtuk ebből a színből. Az egyik kisfiú jobb híján, édesanyja sálját kötötte a nyakába pár órára. Persze derültséget keltett, de kit érdekelt? Mindenki együtt nevetett. Másik nap szemüvegben kellett menni. Szemüvegesek előnyben, de akinek jó a látása, az vagy napszemüveget vett fel, vagy papírból készített magának, a célnak ugyanúgy megfelelt. Harmadnap a kiszebáb hagyott el néhány ruhadarabot, azt kellett megkeresni és mindig volt egy jelszó, amivel ki lehetett váltani a kormozást, egy kis versike, mint például "Jön a kisze, orra pisze, ez a neve, tűzre vele!"
A gyerekek a szünetben boldogan rohangáltak először Kormozó elől, nehogy bekormozza őket, majd pedig utána, hogy kormozza be őket. Ez bizony igazi korom volt, de mivel felnőtt kezében volt, nagyon óvatosan használta. Itt-ott kormos lett a gyerek orra, füle, keze, amit aztán úgy is eltüntettek, mire a hazaindulásra került a sor, nyoma sem volt.A hét utolsó napján pedig eljött a farsang ideje. Még délelőtt elégették a kiszebábot, ezzel ügyesen eltemették a telet, délutánra már igazi tavaszi időjárás lett. Kiszével a rátűzött papírlapok is elégtek, Tami valami olyasmit írt, hogy „ne legyek rossz”. Mivel jelmezbe csak tanítás után lehetett beöltözni, szegény szülőnek még volt egy délelőttje, hogy rávarrja a jelmezre a farkat, drótot húzzon a fülbe, vagy fehér kesztyűt kerítsen… Tami természetesen megint cica lett. Igen ám, de nem egyszínű, amiben már gyakorlatom volt, hanem cirmos. Ő választotta ki a jelmez anyagát, még a pici rózsaszín darabot is a fülhöz, de úgy kezdtem neki, hogy pont nem volt itthon, úgyhogy a ruhái után vettem le a méretet. Óriásinak néztem, de nem bántam, jó lesz jövőre. Aztán felpróbálta és kiderült, hogy teljesen kitölti, jövőre újat kell készítenem. Szeretem neki megcsinálni, mert évközben is használja, gondol egyet és macskává változik, bár ehhez sokszor jelmez sem kell. Az pedig határtalan boldogsággal tölt el, mikor meglátja a kész ruhát és majd kiugrik a bőréből örömében. Menetközben cirmos cicából csíkos cica lett, és úgy két nap alatt elkészültem volna vele, ha egész nap varrhatok, de így elhúzódott az utolsó pillanatig.Tami épp egy pöttyös egeret kaparintott a karmai közé.
A farsangra felkészülten mentem, vittem a kis varródobozomat, hátha probléma adódik. Adódott. Épp a lányom arcára festettem a csíkokat, mikor a szemem sarkából észrevettem, hogy az egyik kislány a sarokban sírdogál. Odamentem hozzá, hogy megtudjam mi a baj. Kiderült, hogy ő is cicának öltözött, de elfelejtettek neki farkat készíteni, így pedig nem jelenhet meg a többi cica, egér, mormota és teknős társaságában. Ó sebaj! - kiáltottam nagyon meggyőzően, amin én is meglepődtem - azonnal készítünk neked farkat! A kislány megnyugodott, én viszont kissé ideges lettem, most mitévő legyek. Elkezdtem kutatni a levetett ruhák között és találtam egy fehér harisnyát. Mivel ez a cica fehér volt, innen már könnyen vettem az akadályokat. Jól összesodortam a harisnya két szárát, csomót kötöttem a végére és rávarrtam a kislány jelmezére. Tíz perc alatt kész voltam, a kislány kivirult, én pedig megnyugodtam.A tornateremben kezdődött a vetélkedő. Csoportokba állították a diákokat, és kiosztották a feladatokat. Először babzsákot kellett minél gyorsabban egymásnak adogatni, aztán egy karikán átdobni, hogy a rákötött csengő megszólaljon, majd puzzlet kellett kirakni, végül pedig pinponglabdát fújni.Néha kicsit érthetetlen volt a feladat a kisebbek számára, sokszor nem is lehetett hallani, Tami csoportjának kísérője sem állt a megoldások magaslatán, de ugye a részvétel a fontos, nem a győzelem… mindaddig míg meg nem jelentek a nyeremények. 9 torta várt a 9 csoportra, de a győztes választhatott először. Tami sírva fakadt, hogy az általa kinézett süteményt elvitte a nyertes, de ez még nem is lett volna nagy baj, csak amikor meglátta, hogy az ő csoportjából valaki épp egy szeletet töm a szájába ebből a tortából. Gyorsan odament, hogy kérjen ő is egyet, de nem kapott. Ejnye-bejnye! ez nem szép dolog. Vagy legyen következetes a tortaosztogató, vagy ne szeleteljen tortát. Szerencsére sikerült megnyugtatnom a lányomat, mert kiderült, hogy az ismerősöm készítette és megígérte neki, hogy sütni fog úgy, hogy Tami szórhatja rá a cukrokat.Ezután következett a táncház. Ekkor egy hatodikos kislány kérte a segítségemet, mert elvesztette a gyűrűjét. Nagyon kétségbe volt esve, úgyhogy azonnal elkezdtem a földön kúszni, hogy megtaláljam. A kislány nem követte a példámat, mivel valami gyönyörűséges, habos királylány ruhában volt, szerintem még abroncs is volt alatta, lehet, hogy le sem bírt hajolni. Én már korábban problémamegoldó üzemmódba kapcsoltam, úgyhogy semmi sem számított. Sajnos nem találtuk meg az ékszert, de lerajzoltattam vele egy papírra, én aláírtam a telefonszámomat és kiragasztottuk a portára. Két perc múlva meghozták a gyűrűt.Aztán a teremben folytatódott a lakoma, a szülők által hozott édes és sós sütemények minél hamarabbi eltüntetése terén. Természetesen nincs farsang fánkevő verseny nélkül, ahol viszont Tami nagyon alulmaradt…

Tavaszi zsongás

Nem tudom mikor volt utoljára, hogy március közepén hóembert építsünk a kertben, de remélem az idén. Annyi hó esett egy éjszaka alatt, hogy nem akartam hinni a szememnek, igaz pár nap múlva már nyoma sem volt, de akkor is! Nagyon elegem van a télből! Most ugyan hó nincs, a hőmérséklet is 10 fok körüli, de olyan jeges szél fúj már napok óta, hogy nem lehet elmenni egy jóízűt sétálni sem.

Valahogy kiment a fejemből, hogy írjak Tami farsangi báljáról, úgyhogy most pótolom. Természetesen még februárban volt, minthogy a farsangok, karneválok ideje ekkor jön el. Gyönyörűen égett az udvaron a kiszebáb, ami jelképezte a tél temetését, de mint az egy hónappal később látható, nem hozott gyors enyhülést. Bár én is beöltözhettem volna, nem csak a gyerekek, az idén kihagytam ezt a lehetőséget. Az első osztály jelmezeit azokból a mesékből lehetett kiválasztani, melyeket az idén olvastak. A választék így nem volt túl széles: királyfik, pásztorok, királylányok, Misi mókus, fiatalasszony macskával és pásztorlány kásásfazékkal. Tami szeretett volna macska lenni, de én túl logikusan gondolkodtam, hogy macskának nem lehet öltözni, mert kásásfazéknak sem túl egyszerű, tehát legyen fiatalasszony macskával. Bele is ment, én is örültem, mert nem kellett nagy előkészület a jelmezhez. Tami ki is választott hét macskát, amiket feltétlenül vinni akart. Kicsit sokalltam, de közölte, hogy majd kölcsönad a többieknek is, azért kell ennyi.

A farsang tanítás után kezdődött, közben én azon agyaltam, hogy mi van, ha mégis lehet macskának öltözni, úgyhogy a biztonság kedvéért csak elvittem egy régebbi cica-jelmezt is. Nagyon boldog volt, mert kiderült, hogy a lányok közül, aki nem királylánynak öltözött, az macska volt. Kicsit ugyan kilógott a lábszára az álruhából, de legalább a farkát jó erősen felvarrtam, mert a királyfik előszeretettel húzogatták. Volt pár program, játék, táncház és mesejátszás (Kisgömböc, amit én nézőként jobban élveztem, mint maguk a szereplők), zárásként tanári koncert a folyosón. Egy-két tanár is beöltözött, mégpedig nagyon élethűen, itt volt a félelmetes Drakula, a vidám bohóc, Piroska a farkasból. Rendelkezésre állt egy maszkmester is, aki a sminkeket igazította, ha már elmosódott.

Tami elég jól érezte magát, csak egyet sajnált. Az idei farsangot az óvodai élményéhez hasonlította, ahol mindig kaptak gyerekpezsgőt cukrozott szélű pohárban, és ennek hiánya némileg lelombozta.

Karnevál

Az idén is nélkülem tartják meg a velencei karnevált. Biztos kudarcba – jobb mintha vízbe - fullad, de nem is baj. Velencébe nem olyan szórakoztató karnevál idején menni, mert az összes turista azt gondolja, hogy ilyenkor a legjobb és én nem tartozom az összes közé. Egyszer voltunk februárban, mikor anyukámat vittük el. Még nem járt ebben a városban, de nagyon szerette volna látni. Gondoltuk, mi meg még nem láttuk a karnevált, menjünk akkor. Hősiesen caplatott és bámészkodott mellettünk, de a felét sem látta a vízi város szépségeiből, mintha bármelyik másik napon mentünk volna. A Szent Márk tér hemzsegett az idegenektől és leszámítva a pózoló álarcos helybélieket, a fogvacogásomra emlékszem leginkább.
Azért kalandos volt az út, mint minden kirándulásunk, hiszen - mint általában - ezt sem terveztük meg alaposan, úgyhogy a kiszámíthatatlan, váratlan fordulatok izgalmassá tették az utazást. Kedvenc képem Titiről és Velencéről:Farsang azonban nálunk is volt, vagyis Tami óvodájában. A lányomat soha többé nem viszem jelmezkölcsönzőbe, az biztos! Azt találta ki a drágám, hogy farkas lesz. Sokat agyaltam, de sehogy sem tudtam kézzelfogható formát kigondolni a farkaspofának, amit az én kézügyességem is megengedett volna. Túl vagyok már egy macska és egy tündér-gepárd jelmezen, de a farkasnak csak a farkáig jutottam. Bementem hát a kölcsönzőbe és találtam is egy ordast. Másnap elvittem Tamit, hogy felpróbálja. Szinte rá sem nézett a farkasra, annál inkább bele akart bújni a pegazus, a szamár, a dalmata és egyéb állatfigurák bőrébe. Végül egy macskánál kötött ki, mert annak volt mancsa is (amit én anno nem varrtam). Mondtam, hogy ezt én is el tudom készíteni, így hogy már láttam, milyen egyszerű, nem kéne ezért egy vagyont kifizetni, de már késő volt. Első látásra beleszeretett. Még az sem érdekelte, hogy csak térdig ér neki.Farsang előtt két nappal kijelentette, hogy mégis gepárd lesz – tündér nélkül. Puff neki, akkor le kell mondani, így csak az előleget bukom. Már épp tárcsáztam a kölcsönző számát, mikor rángatni kezdte a pulóverem. Mégis macska lesz.
Miközben kinyomtam a telefont, a fogam között csak annyit morogtam, hogy anyád kínja leszel, nem macska!
Azt meg tudod varrni? – kérdezte olyan szemekkel, mint mikor Alice belépett Csodaországba.

Farsang

Tamiék tegnap az óvodában elégették a Kiszebábot, ami segít elűzni a telet. Eredetileg a rongyokból összetákolt bábúra különböző cédulákat tűztek, melyekre mindenki ráírta, hogy mitől szeretne megszabadulni úgy egyébként is a mínuszok mellett. Az óvodában nem volt ilyen, gondolom azért sem, mert az óvodások még nem tudnak írni, mindenesetre a télűzés egész jól sikerült, mert már tegnap is kint teregettem a törölközőket, és pár óra múlva be is szedhettem őket, akár csak ma, amikor az ágyneműk voltak soron.
Túl vagyunk a farsangon is és nem denevér lett a lány (csak nem volt időm elkészíteni, hiába szeretem jobban a saját kezűleg készített jelmezeket, a bolti tucatárutól), hanem tündér. Mondhatom tündér-dömping volt az óvodában, de azért megfértek egymás mellett, talán mert nem volt két egyforma meselény.Én voltam a gyümölcsfelelős, ezt a feladatot vállaltam magamra, úgyhogy már hajnali hétkor szeleteltem a banánt, almát, mandarint és narancsot. Terülj-terülj asztalka fogadott minket a csoportszobában, mikor beléptünk. Volt ott minden földi jó, az asztal roskadozott az aszalt gyümölcsöktől, fánktól, és általam a friss gyümölcstől is, csak egy valami szúrta szemem. Direkt megbeszéltük a szülői értekezleten, hogy chips ne legyen, maximum burgonya szirom, ennek ellenére ott volt egy hatalmas tállal. Lehet, hogy csak én ellenzem annyira a chips fogyasztást, bár a szülőin a többiek is egyetértettek, de annyira egészségtelennek tartom a rengeteg zsír és só miatt, hogy sosem veszek a lányomnak. Természetesen alig bírta abbahagyni a majszolását, csak mikor már szóltam, hogy ez a mennyiség elég lesz egy évre.A tornateremben volt egy kisebb jelmezbemutató. Nagyon aranyosak voltak, ahogy sután végigvonultak a leterített rongyszőnyegen, hogy megmutassák szépségüket, ami ruha nélkül, vagy más ruhában is ugyanilyen lett volna, de ez ma különleges nap volt.
Sok ötletes jelmez bukkant fel, de lehetett látni a sebtiben elkészülteket is, gondolom az utolsó pillanatban módosított a lurkó, hogy inkább sárkány akar lenni, mint szamár, akárcsak a gondosan előkészített ruhakollekciókat. Az óvónők nagyon féltették a pókembert, hogy nem kap levegőt, de én inkább a busónak (vagy mamutnak) öltözött gyereket sajnáltam a bundában. Az udvari bolond-kislány azonnal a szívembe lopta magát, pedig igazán nem is ismertem fel, de ő úgy közeledett hozzám, mintha tudná ki vagyok, azonnal a barátjának tekintett, és ez nekem sem volt ellenemre.Akkor viszont kicsit könnybe lábadt a szemem, mikor a Bóbita csoport néhány tagja állt a porondra. Ebbe a csoportba tartoznak a mozgássérült és egyéb szellemi fogyatékossággal küszködő csemeték, akik többsége még az első lépéssel birkózik, keservesen. Most is egy-egy óvónő segítette őket a mozgásban, de az arcuk olyan boldog volt és elégedett, mint egyik egészséges társuké sem. Nem bírtam meghatódottság nélkül nézni őket és tán hangosabban is tapsoltam, mint a saját lányomnál. Kis hősök ők, akik ugyanolyanok szeretnének lenni, mint más csoportban lévők és nem tehetnek arról, hogy nem olyannak születtek. Láttam Tamin, hogy ő benne is megmozdult valami, ahogy nézte őket. Egyszer csak odaszaladt hozzám és szomorúan közölte, hogy nagyon fáradt. Gondolom másképp nem tudta kifejezni, amit érez.Hamarosan vége lett a mustrának és mehettek játszani a saját kis kuckójukba. Tami nem győzte hessegetni a körülötte ólálkodó hercegeket, kalózokat, aki szerintem csak ezért öltöztek királyfinak vagy útonállónak, hogy megmenthessék a tündöklő, ártatlan és sóvárgó tündéreket.