2019. február 24., vasárnap

Kiskarácsony


Félve nyomta le a kilincset, bár tudta, hogy félelme alaptalan. Hiába hallatszott az imént még kutyaugatás az udvarból, tisztában volt vele, hogy nemrégiben elvitték az ebet.

Így december közepén, épp ideje volt, hogy beköszöntsön a fagyos idő, de M. a rövid télre sem volt felkészülve, nemhogy egy hosszabbra. Az erdőket a környéken már rég kivágták, ami megmaradt, azt meg úgy őrizték, mint a kincset.

Ennek a faháznak is sokan a csodájára jártak, a fenyőgerendákkal feldúcolt terasza, félbevágott farönkökkel szigetelt oldala szemet gyönyörködtetett. Ritka volt a faház a betonépületek közt, pedig megnyugtató érzést keltett. Azt sugallta, hogy talán a Föld még megmenthető.

M.-nek is voltak tervei, hogyan épít majd házat maguknak. Aprólékosan megtervezte, de csak odáig jutott, hogy egy „ideiglenes” betongarázst helyeztetett el a kertben. Ennek már 15 éve. Nem úgy tervezte, hogy egyedül tölti itt a mindennapjait, hiszen volt családja, szerelme és egy kislánya.

Lassan óvakodott a ház felé. Kezét jólesően végigsimította a gyönyörűen lecsiszolt, fényes korláton és megállt a bejárati ajtó előtt. Nem mozdult.

Csak a nő volt otthon.

Jól ismerte a család napi rutinját. A gyerek a kutyaiskolában, a férfi horgászik, a nő itthon dolgozik. A legjobb időpont, hogy végrehajtsa tervét, amit túl részletesen ki sem gondolt, csak a szükségét érezte, hogy tennie kell valamit, hogy ne fagyjon meg.

Állt az ajtó előtt, melyen egy üvegcsík futott végig, és tetszett neki, amit mögötte lát. A nő csinos volt, hosszú, dús hajjal, éppen söprögetett, majd visszaült a számítógép elé.

Kicsit el is szégyellte magát, hogy leskelődik, nem ez volt a terve.

Felesége tíz évvel ezelőtt látogatta meg utoljára a lányával. M. sosem volt érzelgős típus, az a morfondírozós fajta, de azért sejtette, hogy ő rontotta el. Nagyon jól emlékezett arra a napra, amikor kicsúszott a kezéből az irányítás és ezzel az egész élete. Mindent mindig erővel akart megoldani, és míg ez az üzleti életben előnyére vált, a párkapcsolatában már nem igazán. Azt hitte, elég hogy jóképű, jól keres, lehengerlő a stílusa, a nők elismerően pillantottak aranybarna bőrére, élénk tekintetére, irigykedve néztek rá akkoriban az emberek, mikor megjelent a gyönyörű feleségével és a kislányával.

Utoljára úgy négy éve látta a volt nejét. Véletlenül. A nő nem vette észre, mert egy oszlop mögül figyelte, ahogy könnyed léptekkel átszalad az úttesten, majd kacagva egy férfi nyakába ugrik. M. olyan keserű arcot vágott, mintha citromba harapott volna. Köpött egyet, majd elindult az ellenkező irányba. Megállt egy kirakat üvege előtt és elnevette magát a szánalmas kinézetét látva. A nyári hőségben bársonynadrágban, koszos ingben. Cserzett arca már-már fekete volt a naptól és mocsoktól. Szeme megkeseredett, eltűnt belőle a fény és talán az értelem is. Összeráncolta homlokát, ahogy a múltba révedt és elfintorodott, mikor eszébe jutott az a hájas buszsofőr, aki egyre többször a kapu előtt tette le a feleségét, és akire olyan nyájasan vigyorgott az asszony, mintha több is lenne köztük. "Minden nő egyforma! Ez is" – bökött az ajtó felé keserű szájízzel.

Már csak egy szerszámot kell keresnie, amivel tervét végrehajthatja. Leginkább egy fűrészre vagy baltára lenne szüksége, a lényeg, hogy jól vágjon.

Hamarosan talált is egy megfelelőt. Nem volt nagy, de nem is kellett, hogy az legyen, hisz nem olyan vastag dolgot akart elvágni, mint egy elefántláb, csak mint egy női nyak…

                                                                      ***

Kicsit megizzadt az átmeneti kabátjában, mire végzett. A súly, amit cipelt megnehezítette a mozgását, de az adrenalin nem engedte, hogy ezzel törődjön és hátráltassa.

Már teljesen besötétedett. M. elégedetten nézte a tüzet, ahogy ropogott a kályhában. Élvezte a feléje áradó hőt, ahogy átjárta hidegtől elgémberedett tagjait.

Talán észre sem veszik, hogy kivágtam ezt a fát, hisz ők is ritkítják így karácsony tájékán. Persze nekik engedélyük van rá. Egy évben egyszer lehet… - gondolta és korgó gyomorral álomba szenderült.

Nincsenek megjegyzések: