Rossz hír, jó hír, mindenféle hír

Azt sem tudom, hol kezdjem az események leírását, annyi minden történt, mióta nem jelentkeztem. Legjobb lenne a kronológiai sorrend, de igencsak cikáznak (vagy szikráznak) fejemben az elektródák, már-már attól félek: kigyullad a hajam.Önarckép a széles szájú kisbékáról

Tami már két hete itthon van, vagyis nem jár óvodába (sem), pedig a szünet még el sem kezdődött. Most már szerencsére, el tudunk mozdulni a toalett közeléből, de nem volt ez mindig így és még most sem száz százalék, hogy meggyógyult. Valami vírus támadta le, ami napokig tartó magas lázat, hasfájást és –menést okozott. Még szerencse, hogy nem panelban lakunk, így legalább levegőre ki tudtam vinni. Pár napja kezdtük elhagyni a diétás kosztot, ami főtt répából, rizsből, krumpliból, üres pirítósból, háztartási kekszből, almából és banánból állt. Szegénykém a vége felé már közölte, hogy soha többet nem fog enni répát, ennek ellenére, nagyon meglepett, mikor elmentünk vásárolni. Kitalálta, hogy legyünk külön kasszán és kosáron. Neki volt 240 forintja. A kasszánál találkoztunk és mit vett? Répát! És meg is evett egyet, a többit a nyulaknak szánta.
Egyik fele tiszta anyja, másik fele tiszta apja

Nyúl pedig van bőven, ugyanis előbújtak a kicsik, akik már nem is olyan kicsik. Nagyon szófogadóak lehetnek, hogy idáig a fülüket sem dugták ki, bár legelőször azt fedeztem fel: két fület láttam a lyukból kikandikálni, holott mindkét szülő kint volt. Vártam, közben araszoltam közelebb, de már fület sem láttam. Á, csak képzelődtem – gondoltam. Estére viszont előjött úgy öt, amit már nem képzelhettem érzéki csalódásnak.
A kiscicáink pedig fogynak, ugyanis egyik reggel azt láttuk a teraszon, hogy egy kis vörös cicát megevett az anyjuk. Gyorsan feltakarítottam a vérfoltokat, hogy Tami ne vegye észre, ha felébred. Gondoltam az ösztön diktálta Csipogónak, hogy tegyen így. Visszafeküdtünk és amikor reggel felkeltünk, a terasz előtt, egy kismacska fej, két mancs és egy farok állt magában. Tiszta horror! Gyorsan egy nejlonba szedegettem az alkatrészeket, és kidobtam. Gondolom ezt is ő ette meg. A két legnagyobb cica vált az anyjuk áldozatává. Azóta nagyon figyelek, hogy mindig kapjon Csipogó enni, bár nem hiszem, hogy az éhség vezérelte ilyen tettre, inkább az, hogy nem bírt ennyi macskát szoptatni.Már csak öten: két vörös, két szürke cirmos és Girnyó, aki nem is látszik a képen, olyan kicsi

Hosszú idő után ma elmentem futni, és annyira jól esett kiszellőztetni a fejemet és néhány dolgot letisztázni magamban, de sajnos nem értem minden gondolat végére. Hamarabb megálltam. Annyi megmagyarázhatatlan esemény történik a világban, egy ilyet követtem el én is, ami úgy érzem maradandó lelki sérüléseket okozott. Én testileg is szenvedtem, de ez eltörpül a kínzó magyarázatkeresés mellett, ami még most sem következett be és valószínű, hogy nem is fog soha.
Autóval jöttünk hazafelé Tamival, mikor hirtelen lementem az útról jobbra, majd visszarántottam a kormányt balra, hogy egyenesbe hozzam a kocsit, de ezt már túlvezéreltem, elkezdtünk csalingázni, az autó megpördült, majd az árokparton, ellenkező irányba, mint amerre eredetileg tartottunk, nekicsapódott a partfalnak. Szerencsére az árok nem volt mély, így egyenesben maradtunk. Igazából ma sem tudom, mi történt, hogy történhetett, de még mindig kiver a víz, mikor eszembe jut. Először is Tamit szedtem ki az ülésből, aki kétségbeesve sírt és kérdezte, hogy mi történt. Csak azt tudtam mondani, hogy nem tudom. Kába voltam, de azért átnéztem, szerencsére nem esett baja, végig az ülésben maradt, nem ütötte meg magát. Pont arra jött egy ismerősünk, aki hazahúzott minket. Egyszerűen nem emlékszem, hogy mi volt a baleset előtt egy perccel, és azt sem tudom, hogy közben mi. Csak amikor itthon néztem az autót és a sérüléseimet, akkor eszméltem rá, hogy a fejemmel szilánkosra vertem a szélvédőt, a nyakamon akkora véraláfutás és púp nőtt, hogy még most is nehezemre esik hirtelen jobbra-balra tekerni a fejem. Mindkét combomon kék foltok, duzzanatok éktelenkednek. Tami azóta is vigasztal, hogy nem az én hibám volt, de sajnos nem nagyon tudom elhinni neki, pedig igyekszem, de állandóan az jár az eszemben, hogy mi lett volna, ha neki is baja esik. Azért a cinizmus is előbújt belőle, mikor anyukámat azzal fogadta a történtek után nem sokkal, hogy „mért nem gyászruhában jöttél”? Nem is tudtam, mit mondjak, mikor ez kiderült! Anti is vigasztal, hogy csak egy vasdarab, ne foglalkozzak vele, majd ő rendbe hozza, de minket nem bírt volna. Igaza van, de olyan nehéz túltenni rajta magam.
Ez csütörtökön történt. Az autó végül is használható, a szélvédőt már kicseréltük, a törött lámpát még nem, de komolyabb bajok is vannak, melyeket orvosolni kell. Idővel.Nem túl szép kilátások

Nem nagyon akartam vezetni, de tegnap már muszáj volt, mennünk kellett apukám neve napjára. Odafelé sem éreztem túl jól magam a hátsó ülésen, mikor előzéskor Anti hirtelen kirántotta a kormányt, ismét azt éreztem, mint mikor kisodródott az autó hátulja. Tami viszont nem félt, egy-két gyorsulást leszámítva, amit jó jelnek vettem, mert attól tartottam, hogy be sem mer majd ülni az autóba.
A névnapi buli igen sűrű volt, nem is nagyon szeretnék belemélyedni, mert nem értettem mindent, ami körülöttem történik, és ez nem a fejsérülésem folyománya volt. Sokan voltunk, ami jó volt, de többen is a kelleténél, ami nem volt olyan jó. Régen simán végig tudtam hallgatni buta emberek ostobaságait, majd az alkalmas pillanatban lelépni. Ma már erre képtelen vagyok! Nem akarom sületlenségekre vesztegetni az időmet, még ha oly udvarias vagyok is. A rosszindulattól pedig hányingert kapok, még ha jó szándékkal is van kikövezve. Na és a titkok, melyek mindig kiderülnek, de nem ám úgy véglegesen, hogy akkor most végre tiszta vízzel lett teli a pohár. Nem! Valami folt fel-felbukkan a felszínén, hol lesüllyed, hol előtűnik, arról nem is beszélve, hogy még mindig nincs teljesen teli. Kicsit belefáradtam már a titkok megfejtésébe! Viszont a természetem az igazság után kiált.Szamár-hinta

Mikor segítek engem is belemártanak, hogy azért nekem se legyen már olyan kellemes, ha már ilyen segítőkész voltam. Mikor lehetőség van a tisztázásra, akkor hátat fordítanak a másiknak, sőt durván elküldik a francba. Ennyit erről, nem is akarom tovább fejtegetni a dolgokat, mert se vége, se hossza, és aki nem ismeri a történetet, fogalma sincs, hogy miről beszélek már két bekezdésen keresztül, aki pedig tudja, miről hablatyolok, az meg ismeri az álláspontomat, vagy nem, de akkor elmondom személyesen.
Szóval történtek jó dolgok is, például mikor a férfikórus előadta a számomra - és többször az énekesek számára is - ismeretlen nótát, zengő, érces hangon, hogy azt csodáltam, a kutya nem kezd el vonítani.A férfikórus egyik tagja, aki egyben az ünnepelt, az egyik unokával

Vagy amikor Tami és Noel fogócskáztak, vagy ahogy az ikrek tömték a feneketlen bendőjüket pogácsával. Vagy pedig a fenséges vacsora, amit rég nem látott és annál nagyobb örömmel fogadott Keresztapám készített el, úgy mint tárcsán sült husik, gombák, cukkinik és paprikák.Hazafelé már nem kerülhettem el, hogy ne én vezessek, mivel Anti ivott, én pedig „csak” balesetet szenvedtem, és utóbbit nem büntetik annyira, mint előbbit. Tami ott ült mellettem, de szinte az első tíz méteren belül el is aludt, a többiek hátul, mivel másokat is vittem, szóval szorítottam a kormányt, és meredtem az útra, közben azon agyalva, hogy vajon akkor és ott, mitől, mert lehet, hogy akkor most is, valamitől. De szerencsére szerencsésen hazaértünk.

Péntek 13.

Már nem most kellene írnom, de eddig nem volt időm, pedig végre megtörtént, amire régóta vártunk, vagyis június 13-án, a legborongósabb napon megszülettek Csipogó kicsinyei. Nagyon érdekesen zajlott le a szülés. Már reggel nyolckor szólt nekem Csipi, hogy itt az idő, elfolyt a magzatvize, szeretne bejönni, de legalábbis elbújni a világ elöl, de nem előlem. Az én jelenlétemhez mindvégig ragaszkodott, olyannyira, hogy addig bele sem kezdett a szülésbe, míg én oda nem kucorodtam mellé. Anti gyorsan csinált egy dobozt a számára, hogy ne akarjon minduntalan bemenni az ágy alá, vagy a kinti heverőn lepakolni minden, számára fölösleges dolgot. Nagyon hálás volt a dobozért, de addig nem maradt benne, míg Anti el nem vitte Tamit óviba és én mellé nem tudtam kucorodni. Ekkor már felgyorsultak az események. Először két különböző színű kiscica pottyant ki belőle, nagyon könnyedén, szinte pillanatok alatt. Azonnal elkezdte őket nyalogatni, hamarosan már macska formájuk is lett. Úgy fél óra múlva újabb kiscica bukkant elő és ezt a tendenciát egészen egy óráig folytatta, amikor is egyedül kellett hagynom, hogy elmenjek Tamiért az óvodába. Ekkor öt poronty ólálkodott a lábai között.Siettünk haza a lánnyal. Tami nagyon izgatott volt, hogy megszülettek, azonnal kézbe akart venni egy cirmost. Persze megértette, hogy még nem szabad, de azért próbálkozott. Ahogy nézegettük és számlálgattuk őket kiderült, hogy már hatan vannak. Te jó ég! Lassan állatóvodát lehetne nyitnom, amire nem igazán vagyok felkészülve – futott át az agyamon, de míg ezt végiggondoltam, ki is pottyant a hetedik. Szerencsére itt megállt, pedig most meg én drukkoltam neki, hogy na még egyet, mivel a nyolcas a kedvenc számom, de ennyi volt benne, kifulladt szegényke, amit nem is csodáltam. Próbáltam megitatni, de az egyébként imádott tejet sem fogadta el. Nyalogatta a kicsiket, helyezkedett, hogy mindegyiknek fel tudja kínálni a cicijét és a kicsik azonnal rá is haraptak a tejjel folyó kánaánra.
Sajnos az utódoknak semmi sziámi jellegük sincs, úgyhogy Szaffi nem valószínű, hogy közreműködött a fogantatáskor (legfeljebb nézőként - de gonosz vagyok!). 4 vöröses és 3 szürke cirmos szőrgombóc született. Most már egész nagyok, hisz pont egy hetesek. Az egyik cirmost, akinek már van is neve (Girnyó) próbálom állandóan a cicire tenni, mert annyira kicsike, hogy félek nem marad életben, bár már túlélte a nehezét és figyelek is rá, hogy jusson neki a tejből, de a többi nagyfejű állandóan ellökdösi, letapossa.Huncut és Kicsi abszolút nem foglalkoznak velük. Egyszer-kétszer láttam, hogy bekukucskáltak a dobozba, de ennyi volt, továbbálltak.Lassan átmegyek macskablogba, de ígérem a következő bejegyzésem már más irányt vesz, hacsak nem történik valami nagyon fontos a cicukkal. Na jó, inkább azt ígérem meg, hogy nem csak macsokról fogok írni. Bár lehet, hogy elhamarkodom ezt a kijelentést, hisz jó ez a téma: általában szeretik az emberek a cicákat, nem lehet félreérteni, nem kell vigyázni a szavakra, nehogy megbántsak valakit, úgyhogy lehet, hogy marad.
Ja, míg el nem felejtem, hamarosan szállítható állapotba kerülnek a cicák, ha valaki szeretne egy édes, drága, aranyos, hízelkedő, nyivákoló társat maga mellé, szóljon.

Hümzsögünk

Ez azért már mégiscsak sok, hogy Anti sorra gyártja a blogokat, nekem pedig nincs időm egy bötűt sem papírra vetni, vagy hogy kell ezt kifejezni a virtuális világban. Pedig annyi mindenről szeretnék írni.
Például, hogy a macskáink nagyon jól vannak, bár Kicsi, aki most már végérvényesen Kicsi marad, mert a Stella nekem nem tetszett, a Csipesz pedig Taminak, szóval Kicsi hogy is fogalmazzak, na jó hát egyszerűen, nyíltan: büdös. Nem tudom mi okozza nála ezt a szagot, hisz ugyanazt eszi, mint Huncut, ugyanazt issza is, sőt meg is fürdettem már egyszer hirtelen felindulásból, és akkor egy napig illatozott, de aztán elmúlt az egy nap. Tündérien játszanak egymással, már a Kicsi is támad a nagyra, el nem maradna mellőle és ami a legjobban tetszik, hogy ha kimegyünk követnek minket, ott vannak a nyomunkban és egy-két alkalmat leszámítva, nem is szaladnak el, mindig a mi társaságunkat keresik. A kandúr azért már próbálja a testvéri szeretetet átlépni, pedig még ő is nagyon fiatal, de hát egyszer ennek is eljön az ideje, majd tartunk szertartást, Bolondka lesz a papné, Csipogó a kicsinyeivel a koszorúslány. Egyébként Csipi még mindig nem akar megszülni, pedig Tami legújabb pályaválasztási terve: szülésznő.Kevés szabadidőm eltöltését az sem könnyíti meg, hogy beértek a gyümölcsök, leszámítva az almát, bár már felfedeztem két fán is úgy tíz szemet. Cseresznye viszont rengeteg lett, alig győztük a szedését, és még egy fa hátra van a háromból, és ennyi gyümölcsnapot képtelen vagyok tartani, hogy ne menjen kárba, úgyhogy lefagyasztottam, meg is telt vele a mélyhűtő. Sajnos majd ki kell vágnunk az egyik – legtöbb termést hozó - fát, ha terjeszkedünk, de inkább a ház terebélyesedjen, mint a fa, bár faház.
A faeper, vagy más szóval szeder is beért, ami tulajdonképpen folyamatosan érik, úgyhogy minden nap lehet szedni, de így legalább van esélye arra, hogy elfogy, főleg, hogy Tami és anyukám is imádja.
Nagy szervezést igényelt az is, hogy csak egy autónk volt. Míg nem jártam be dolgozni, addig nem volt gond, bár egyéb elintéznivalóimat is egyeztetnem kellett Antival, úgyhogy minden lépésemről tudott, nem mintha ez egyébként nem így lenne, de mégis furcsa volt. Viszont az általa terjesztett híreszteléssel ellentétben, nem volt számomra tragikus, bár azt tényleg nehezen viseltem, hogy a futócipőmre, ami a hátsó ülés előtt kap helyet, hol egy szerszám, hol valami vas volt pakolva.
Túl vagyok egy igen komoly megfázáson is, ami valószínű, hogy tüdőgyulladás volt, de mivel orvos ezt nem erősítette meg, így én sem lehetek biztos benne, úgyhogy elég könnyedén vettem, hogy éjszakákat átköhögtem, hulla fáradtan ébredtem, de csak egy vagy két futást hagytam ki, ami még betegen is jól esik. Aztán hirtelen elmúlt, és azonnal el is felejtettem, hogy nekem bármi bajom lett is volna valaha.
Tami évzárója is lezajlott. Nagyon aranyosak voltak, de én igazán nem értettem, hogy biztos ennyi virágot kell vinni az óvónőknek? Én is hálás vagyok, hogy vigyáznak rá, és jól bánnak vele, de azért nem viszem be a pálmafát cserépben, hátha ezzel még jobban ki tudom fejezni irántuk érzett őszinte szimpátiámat. Valahogy ezt túlzásnak éreztem. Azt, hogy a ballagó gyerekek búcsúzásképp felköszöntötték őket, megértem, de hogy a szülők többsége elvárásból, megszokásból, vagy tudja fene mi okból térdre boruljon a munkáját (jól) végző óvónő előtt, nem biztos, hogy muszáj lenne. Jövőre persze mi is beállunk a sorba.Van egy szokás az óviban. Mivel Katica csoportba jár, ezért van egy plüss katicájuk, akit időről időre különböző gyerekek hazavisznek és a szülőnek kell egy naplóba leírni, hogy mi történt vele, a katica szemszögéből. A szoros időbeosztásomnak már csak ez hiányzott, főleg, hogy vasárnap délig aludtam, úgy ki voltam már merülve, hogy képtelen voltam felkelni.
Tami szegény elég nehezen viseli, hogy megint ilyen sokat dolgozom, bár már nincsenek lelki okokból kialakuló kiütései, de nagyon érzékeny. Igaz a múltkor okot is adtunk rá, mikor viccesen kijelentettem Antinak telefonon (persze, hogy én dolgoztam), hogy ha nem fogad szót, kicserélem egy másik kislányra. Anti ezt hangosan visszamondta, mikor a lány ott állt mellette. Teljesen komolyan vette és azonnal sírva fakadt. Sajnos nem bírtam magamhoz ölelni, hogy kellőképpen megnyugtassam, hogy csak bolondoztunk, úgyhogy alig bírtam megnyugtatni.
Na és szülinapom is volt, ami ugyanúgy telt, mint bármelyik másik hétköznap, azzal a különbséggel, hogy vittem cseresznyét a munkahelyemre, amit jól befaltak, anélkül, hogy tudták volna mi okból hoztam. Nem akartam világgá kürtölni, hogy hány éves vagyok, még jó, hogy nem, mert később derült ki, hogy elszámoltam magam. Az a lényeg, hogy húsz évesnek érzem magam, és ezen az idő sem változtat. Vagy de! Tami kitalált egy nagyon jó szót: hümzsögés. Ez a hemzseg és a nyüzsög egyvelege. Olyan ez, mint mikor Titi volt kicsi és azt mondta a szöcskére, hogy tücske.
Szóval hümzsögök ezerrel és közben tervezgetjük a házunk nagyobbítását, amit már nagyon várok, hogy a könyveim a közelemben legyenek, hogy legyen gyerekszoba, mire Tami iskolába megy, na és egy elefántcsonttorony Antinak.

Ketten egyek

Nem csalás, nem ámítás, tényleg ketten vannak. Tegnap hoztuk meg Huncutnak a jövendőbelijét, de a fogadtatás nem volt olyan szívélyes, mint amilyenre számítottam. Huncut annyira támadólag lépett fel, hogy szegény kiscica, azt sem tudta, hová bújjon. Mikor már nagyon nyüszített a kicsi, lehámoztuk róla Huncutot és megfenyítettük, de nem nagyon értette, miért haragszunk rá, amikor ő csak a vetélytársát akarja kiiktatni és nekünk is ezt kéne tennünk, ha jobban belegondolunk. Tami is kellőképpen megnyugtatta, mikor magafelé fordította a fejét, mélyen a szemébe nézett és közölte vele: Tudod Huncut, a Kicsiről most azért gondoskodunk, mert őt jobban szeretjük. Remélem azért hamarosan megbarátkoznak egymással, csupán egy hónap a különbség köztük, március 15-én született a kiscica, de olyan pöttömnek látszik a vőlegénye mellett.Ő Kicsi.
A kicsi cica neve méretéből adódóan pillanatnyilag Kicsi, de ez még változhat. Kedves, nyávogós, játékos, bár nem olyan bátor, mint Huncut volt, de most más a helyzet is. Megint vigyáznunk kell az ajtónyitással, mert Huncut kimehet, Kicsi nem, úgyhogy tiszta tudathasadásban szenvedünk.
Kicsit furcsák voltak Kicsi szülei. Mintha nem lettek volna teljesen sziámiak, vagyis azok voltak, csak talán nem fókajegyűek, mert túlságosan sötétek voltak. Az apukának nagyon selymes volt a szőre, az anyukáé inkább rőt, de ők is barátságosak voltak, azonnal kipróbálták a szállító-kosarat, amiben már mindenféle macska, de még nyúl is megfordult, mivel őket is elvittük orvoshoz, hogy beoltsák szúnyogcsípés ellen.
Hihetetlen, hogy mennyire különböző természetük van a macskáknak. Azt megfogadtam, hogy Szaffi után csak olyan macskát veszek, aki emberek között nevelkedik, esetleg gyerekekhez szokott. Szaffi egy tanyán élt, míg hozzánk nem került, emberektől távol, még a gazdája is több napi éheztetés után, csapdával fogta be. Azt hittem meg lehet majd változtatni, ha szeretjük, és sokat változott is, de alapjában került minket. Mikor már kijárt a házból, szinte csak enni járt haza.Ő Huncut.
Huncut viszont most már kimegy, de a terasztól nem nagyon távolodik el, inkább a mi társaságunkat keresi, hozzánk szalad, ha megijed, ha pedig egyedül marad kint, inkább bejön a házba, hogy velünk lehessen.
Kíváncsi leszek, hogy Kicsi milyen természetű, őt még jó darabig (egy-két hét) nem engedjük ki.

Kintorna

Ugye a májusi eső aranyat ér, és aki korán kel, aranyat lel, de én hiába ázom korán reggel, még egy arany-porszemet sem találtam. Viszont számomra többet ér minden kincsnél, mikor a lányomra nézek. A szemében látom a világ minden gazdagságát, mely szivárványként tündököl. Még mindig színváltós a szeme, nem sikerül megállapítanom, hogy konkrétan melyik színre hasonlít, attól függ, hogy mennyire süt a Nap, hogy milyen hőmérséklet van. Ha borús az idő, akkor a barna szín dominál, de ahogy előbukkant a Nap, azonnal megváltozik a színe valami gyönyörűre.Ezt a felvételt Tami készítette.
Volt egyszer egy gyűrűm, melynek a köve a hőmérséklettől változott. Valami ilyesmi Tami szeme is, csak sokkal kifejezőbb, benne látom az életet, a múltat, a jelent és a jövőt egyszerre, magamat, a világ minden fájdalmát, ha szomorú és a földöntúli boldogságot, ha vidám.Kicsit már elfelejtett korcsolyázni, úgyhogy mikor mentem érte az óviba, vittem a görkorcsolyáját, hogy gyakoroljunk. Élvezte, de gyorsan kifáradt.Szegeden most nem csak az eső folyik, hanem a bor is, mivel most van a borfesztivál. Bár nagyon szeretem a bort, én voltam a sofőr, mikor mentünk és éppen 24 órája nem ettem, úgyhogy nem is volt ildomos innom, mert már az első kortytól biztos, hogy az asztalon táncoltam volna. Ehelyett perecet hajkurásztunk, mert Tami már nagyon éhes volt, és a pereces lánynak betelt a nyugtatömbje, vissza kellett menni a bázisra, mert nem kockáztatott, lerítt rólunk, hogy adóellenőrök vagyunk. Rengeteg koncert is van ilyenkor, csak az a baj, hogy egyszerre több helyszínen, úgyhogy képtelenség mindet meghallgatni, muszáj mazsolázni. A Nemezt végigfutkároztuk Tamival a szökőkút körül, a Belmondot csak éppen, hogy hallottuk, na meg egy kintornást is láttunk, aki vérig volt sértve, hogy pénz nélkül le merem fotózni. Én először nem is értettem, hogy mit hablatyol a tábláról, ami gondosan tartalmazza az instrukciókat, hogy aki rá mer nézni, netán megörökíteni, az fizessen! Mikor felvilágosítottuk, hogy az a lány, aki az imént dobott neki pénzt, hozzám tartozik, nem győzött mentegetőzni és olyan meséket kitalálni, amivel palástolhatja bunkóságát. Hiába volt korhű jelmezben, rizsporos parókában, nagyon is mai volt, ahogy előadta, hogy ő hol Bécsben, hol Pesten szórakoztatja a közönséget, és kiakad a japán turistáktól, akik kattintgatják a gépüket, de egy fillérrel sem támogatják szegény magyart, akinek nagyon sokba került a verklije és még egy antik goblein széket is vett mellé, mivel mintájában illik hozzá.Ez régen tulajdonképpen a bénák, szegény koldusok kenyérkereső eszköze volt, de ez az ember egyáltalán nem látszott sem nyomoréknak, sem koldulónak. Inkább ügyeskedőnek, akinek nagyon is van mit a tejbe aprítania, de még mindig kevesli. Mindenesetre a sípláda tényleg szép volt, hagytuk hadd tekerje tovább, hátha bejön az ára.

Jeges eső

Szép kis jégeső hullott tegnap az égből. Nem tartott túl sokáig és nem is okozott kárt a cseresznyefák termésében, alig potyogott le egy-kettő, almám pedig egyébként sem lesz, mivel kedvenceim elfelejtettek az idén virágozni. Ezt azért bánom annyira, mert fő táplálékom ez a kemény gyümölcs, és igencsak drága a piacon is, főleg, ha a Tescoból származik.
Huncutot hétfőn elvittük az óvodába. Úgy gondoltam most már be lehet iratni, elég érett hozzá, és nagyon talpraesetten viselkedett. Ez csak vicc, de tényleg volt az óviban, hogy megmutassuk a gyerekeknek, milyen egy igazi sziámi cica. Én előadást is szerettem volna tartani a macskákról úgy általában és a sziámik jelleméről, de a gyerekek többnyire belémfojtották a szót, amikor a macska közéjük ugrott, vagy éppen elszaladt, gyorsan felborult a kör, és rohantak utána. A célom pedig az lett volna, hogy elmondjak pár dolgot a származásukról, a természetükről, hogy eszükbe se jusson bántani egy cicát és úgy általában az állatokat, nem mintha felmerülne ilyen tett bennük, de jobb felhívni a figyelmet. Arra akartam kilyukadni, hogy szeressék az állatokat, gondoskodjanak róluk, ha már van nekik, mert a gyerekek így tanulják meg a felelősségérzetet. Még két nap múlva is megállított az egyik kislány, hogy elmondja milyen aranyos volt a cica, és azóta mindenki Tamihoz szeretne jönni látogatóba.A fejetlen macska.
Csipogó szerintem már mindenórás, vagy mindennapos, hamarosan megszületnek a kicsik, elég nagy a hasa és komótosan mozog, bár pár nappal ezelőtt még felrohant a fára, igaz csak a locsoló elől. Kicsit utánanéztem a neten, hogyan zajlik le a szülés macskáéknál, bár már volt benne részem, de akkor még gyerek voltam, nem emlékszem a részletekre. Hát remélem nem lesz komplikáció, szépen megoldja egyedül is, mindenesetre kapott tőlünk egy kosarat, ahol kényelmesen megszülhet, birtokba is vette, tetszik neki, bár korábban jobban elfért benne, mint most.Huncut amilyen jól kijön Csipogóval, annyira nem viseli el Bolondkát. Simán elkergeti, ha meglátja, amiben csak az a baj, hogy Bolond árkon-bokron át menekül előle, Huncut uccu neki utána. Mostmár eltakartam egy dobozzal a szomszéd kerítése alatti átjárót, hogy ne tudjon átmenni, de így meg a kerítésre kapaszkodva menekül Bolond és erre tanítja Huncutot.
Kicsit szétszórt vagyok mostanában, például a tegnapi mosást is úgy hajtottam végre, hogy mikor már megszáradtak a ruhák, vettem észre, hogy a mosószer kimaradt belőle. Csodálkoztam is, hogy nem lettek olyan jó illatúak, sem hófehérek a fehérek, de először nem gyanakodtam a feledékenységemre. Lassan már azt sem tudom, hogy lakom, ugyanis egyik reggel leszerelték az utcanévtáblákat és kitettek egy másikat. Csak néztük elkerekedett szemmel, hogy ilyen lehetséges. Ennek már több hónapja és még egy papírt sem kaptunk arról, hogy megváltozott a címünk, nem úgy, mint mikor ki kellett tenni a házszámot, akkor aztán küldték a pénzbírsággal fenyegető levelet, hogy ha nem tesszük ki, milyen óriási bajba kerülünk.Tami felvetette, hogy mikor felnőtt lesz és helyettes óvónő, előfordulhat, hogy senki sem betegszik meg, így neki nem lesz munkája. Na, majd akkor lesz ő a költőnő. Kicsi gondolkodás után le is diktálta nekem első vers-kezdeményeit, melyek nagyon dallamosak, többségüket énekelve mondta, mint Tinódi, csak a lant hiányzott a kezéből.

Én pedig gyorsan tollat ragadtam, hogy ezt a verset Nektek elmondhassam:

Gyerünk cica, gyerünk cica,
Mássz a fára,
Ugorj a kis ágacskákra,
Falevélről falevélre,
Ágacskáról ágacskára,
Ugorj fel a csúcsra,
Gyerünk, gyerünk, gyerünk.

Mindjárt fönt vagy,
Gyerünk már,
Mindjárt fönt vagy,
Eléred a napocskát,
Hopp.

Névnapi buli

Szép időre virradtunk szombat reggel, hogy megkezdjük a névnapi buli előkészületeit, melyeket tulajdonképpen már az előtt való napon elkezdtünk, felaprítottuk a húst, a zöldségeket, összekészítettem a salátát, aminél jó, ha egy napot áll, ha összeérnek az ízek, vagyis az alma a sajttal, a paprika az uborkával. Így reggelre nekem csak a pasta il forno maradt, mely az egyik főfogásnak számított (ha sikerül), Anti addig bőszen öntögette a vörösbort a paprikásba, mely odakint rotyogott a bográcsban.
Lehoztuk a padlásról az étkészletet, néhány poharat, melyek idelent már nem is férnek el, de ez kivételesen nem a kicsi konyha hibája, inkább a sok poháré. Tami segédkezett a terítésben és mikor megérkezett az első vendég máris új ruhába öltözhetett, mivel egy gyönyörű kék ruhát kapott ajándékba, na meg két cicás pólót.Mire mindennel elkészültünk, mindenki meg is érkezett, még egy kutyát is vendégül láttunk, egy fiatal border collie személyében, aki kicsit meg volt szeppenve, mikor meglátta a macskánkat, de Huncut hátán is felállt a szőr a látványtól és a tekintetéből kiolvasható volt, hogy csalódott bennünk. Finomak voltak az ételek, kellemes volt a klíma is, csak a bátyámék nem tudtak eljönni, amit nagyon bántam, de így alakult, majd legközelebb.Mikor elmentek a vendégek, egy lánnyal szaporodtunk, Tami unokatestvére kedvet kapott, hogy nálunk töltse a hétvégéjét, amit nem bántam, Tami meg pláne. Így mi is tudtunk pakolni, míg ők játszottak és Anna szófogadó volt, nem kellett könyörögni, hogy menjen a kádba. Az álom azért nem jött olyan gyorsan a szemükre, mint azt vártuk egy kimerítő délután után, de ez sem volt gond. Semmi sem gond, míg mindenki jól érzi magát.Tami többnyire ruhákat kapott, szebbnél szebbeket, úgyhogy szinte minden órában más burkolat fedte. Tulajdonképpen én kértem, hogy ezt vegyenek neki, mert olyan gyorsan nő, hogy a tavalyi nyári ruhái közül alig akad egy-kettő, amit még az idén viselhet. Én samponokat, balzsamokat kaptam és egy papucsot, amiről már korábban értesültem, mert fel kellett próbálnom, mivel csak három napig lehetett visszacserélni, és milyen jó, hogy felhúztam, mert az első vétel kicsi lett. Nagyon kényelmes, csak túl fehér, így még féltem a használattól, de már nem sokáig.Volt, aki a levitációt gyakorolta.
Volt, akinek nem sikerült.
Tőlünk görkorcsolyát kapott, amiért megszenvedtem a vásárláskor, mivel míg a pénztárhoz értünk, dupláját érte. Ezt nem hagyhattam annyiban és a vevőszolgálaton panasszal éltem, ami végül bebizonyította igazamat, és a kitűzött árért hozhattam el. Először fordítva adtam a lány lábára, de a füves talaj a csere után sem kedvezett a kipróbálásnak, majd elmegyünk olyan helyre, ahol megmutathatja tudását és gyakorolhat is.Az egyik unokatestvér kicsit idegesítette Tamit, mikor a nyúlketrecben homokozott és közölte a lánnyal, hogy most ássa a nyulak sírját. Ez nagyon hangzatosnak bizonyult, Tami meg is ijedt, pedig látta, hogy egyre nagyobb domb lesz, nem pedig gödör, de mégis.Másnapra még maradt pakolnivaló, de ismét vendégeink jöttek, úgyhogy a maradékok is elfogytak, legalább nem kell egy hétig tésztát és tiramisu-tortát enni. Desszertnek azért jégkrém is akadt a háznál, ami ebben a nagy melegben mindenkinek jól esett, főként a gyerekeknek. Sajnos nem sokkal később elment Anna - talán ettől romlott el az idő is -, és elkezdett cseperegni az eső. Annyi azért nem csurgott az égből, hogy ne kelljen locsolnom, hideg sem lett, de meghiúsította Anti és Tami bicikli-kirándulását. Inkább ledőlt a macska mellé és szinte azonnal álomba merült. A baj csak az, hogy mindez este hatkor történt, két órával lefekvés előtt.

Hosszú hétvége teli nem értem dolgokkal

Tami már annyira hiányzott, hosszú volt ez a hétvége nélküle, mivel kivételesen már pénteken elment a szüleimhez és csak vasárnap tudtunk érte menni. Akkor sem haza, hanem családi ebédre voltunk hivatalosak, amiről jól elkéstünk, de ezt nem igazán bántuk, nem is ettünk már egy falatot sem. A házigazda nem igazán foglalkozott velünk, inkább a tévét nézte, vagy aludt, de azért a társaság másik része próbálta jól érezni magát, csak Tamit kellett kimentenem többször is a fiú-unokatestvérek karmai közül, akik egyáltalán nem kímélték, de azt azért mégsem tűrhettem, hogy fegyverrel fenyegessék, még ha játék is. Antit is érte támadás, amit szintén nem értettem - már nem én vagyok a soros? Kiderült, hogy Anti hanyatlik, állítólag mindig engem kérdez meg, nincs önálló véleménye a dolgokról. Azt nem igazán értem, hogy miért baj az, ha két ember közösen hoz döntéseket, hogy a másikat ne érje váratlanul, vagy hogy ő is beleszólhasson a történések folyamatába? Szerintem egy párkapcsolat akkor harmonikus, ha nem diktatórikus. Persze lehet az egyiknek igaza, mikor a másik nem ért vele egyet, csak éppen nem mindegy, hogy kész tények elé van a másik állítva, vagy bevonják a döntésekbe. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az egyiknek nincs véleménye, inkább azt, hogy szeretné tudni, a másik mit szól hozzá, mert fontos neki a másik hozzáállása is, és ha nem ért vele egyet, akkor vagy meggyőzi, vagy kompromisszumot hoznak. El sem tudok képzelni másmilyen párkapcsolatot, ahol nem beszélik meg, ahol nem együtt hozzák a fontos vagy kevésbé fontos döntéseket.
Mikor távoztunk a lány-unokatestvérek a mamához mentek aludni és Tami is nagyon szeretett volna. Én már vágytam a társaságára, de azért engedtem, szeretném, ha a jövőben is megkérdezne. Annyira aranyos volt, mikor pakoltam ki a csomagtartóból a lányok ruháját és mindegyik tartotta a karját, Tami is beállt a sorba és hurcolkodott befelé. Olyan nagynak tűnt, pedig ő a legkisebb hármójuk közül.
Sajnos nem telt úgy az este, ahogy az telhetett volna. Anti bealudt, én pedig nagyon magányosnak éreztem magam. Az influenza is bujkál bennem, amitől folyik az orrom, tüsszögök folyamatosan.
Másnap, mikor végre megérkezett a lányom, kiderült, hogy a fiú-unokatestvéreknél eltűnt egy CD, és ezért a lányomat hibáztatják.

1. Tami kérdés nélkül nem venne el semmit.
2. Ha mégis, akkor is csak olyat, aminek hasznát veszi, egy CD-vel mit kezdene.
3. Ott sem volt, úgyhogy nem is értem az egészet. Ráadásul az egyik srác még meg is fenyegette a lányomat, nála ez már szokás, hogy pisztollyal, meg hokiütővel támad a gyengébbekre, de én szeretnék ebből kimaradni és az ilyen viselkedéstől megkímélni a lányomat, úgyhogy valószínű nem sokat fogunk a jövőben találkozni. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a fiú szülei mit léptek erre a szájhősködésre, de az a baj, hogy tudom: Semmit!