Ha Huncutkát hívom, még mindig gondolkodnom kell a nevén, állandóan Szaffit akarok mondani és ez nagyon rossz érzés. Lóg egy papír is a konyhaszekrényen, melyre fel van írva, hogy mikor kell legközelebb becsöppenteni a kullancselleni szerrel, állandóan elszomorodom, ha odatéved a pillantásom, de nincs szívem letépni a cetlit sem.
Huncut megint volt a nyúlketrecben. Tami ígérte, hogy vigyáz, nehogy belemenjen a vacokba, de többször volt figyelmetlen, sokszor kellett szólnom, hogy ne vigye már arra, aztán már csak azt láttam, hogy legszebb ruhájában vetődik a macska után a kihordott, nedves földre. Szerettem volna hangosan kacarászni a burleszkbe illő jeleneten, de akkor a következetes anyai tekintélyemen esett volna csorba, amit pedig nem engedhettem meg magamnak, így is egyre sűrűbben fordul elő, hogy kettőnk közül én maradok alul. Huncut viszont élvezte a fogócskát, akár csak a nyulak jelenlétét, a lyukat befoltoztam egy fadarabbal, úgyhogy minden akadály elhárult a rohangálás elől, de erről nem is írok többet, sokkal beszédesebbek a videofelvételek, melyeket készítettem.Hamarabb feladtam a borostyánok útbaigazítását, mint az indokolt lett volna, de muszáj volt, mivel kesztyű nélkül dolgoztam és a rengeteg szúrós, ragadós gaz, borzasztóan összekarmizsálta mindkét karomat. Pihenésképpen ettem egy almát azok közül, melyeket még szombaton vettem a piacon. Kicsit meglepődtem, mikor kivettem a szatyorból. Már az őstermelőben sem bízhat az ember.
Miután túltettem (túlettem) magam ezen fogáson, gondoltam kimegyek a kerítésen kívülre is, hogy megnézzem mi a helyzet arrafelé a sövénynek szánt lassúnövésű örökzölddel. Ahogy bóklásztam az elszáradt fűkötegek között, egyszer csak fél lépésnyire tőlem, hangos csérogással felszállt egy fácán. Ijedtemben sikoltottam egyet, de többre nem is futotta időmből, mert már el is repült a közeli szántóföld legtávolabbi sarkára rémületem okozója. Mikor levegőt is tudtam venni, megnéztem, hogy mi okból tartózkodott ezen a nem túl biztonságos helyen ez a riogató szárnyas. Ahogy sejteni lehetett: a tojásain ült. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel az úthoz és az udvarhoz rak fészket, hisz kutyák is sűrűn járnak erre, bár biztosan tudta mit csinál, ezért vett magára pont olyan gúnyát, mint az elszáradt gaz, én sem vettem észre, pedig már elég közel voltam hozzá.
Most aggódom a tojásokért, hogy visszajön-e, hogy folytassa a költést, vagy a vége az lesz, hogy 15 fácántojásból készült rántottát eszünk vacsorára. A költéssel is megpróbálkozhatnék, csak nem biztos, hogy elbírja a súlyomat a vékony héj, de azért érdemes eljátszani a gondolattal. Végül is visszajött, másnap délben már ott ült rajtuk ismét, csak az volt a baj, hogy megint észrevett, és újból elszállt, pedig nagyon óvatosan közelítettem meg. Többet nem megyek arra, ígérem!
Bolondka is kivette a részét a munkából, ismét rajtakaptuk, hogy fogott egy egeret. Gyorsan lencsevégre akartam kaptam, amint játszik az egérrel, mint egy macska, ehelyett viszont szép komótosan befalatozta, ami látványnak nem volt igazán ínyemre, de nem is az én ínyemre kellett.
Estére még palacsintát sütöttem, ami szintén sikerélménynek számított, mert végre meg tudtam forgatni a levegőben, úgy, hogy egy sem esett le a földre. Tegnap pedig vajajja várt a családra, bár Tami közölte, hogy neki túl sós lett, szerintem viszont finom. Nem tudom, hogy meg bírom-e állni, hogy ne faljam be egyszerre az egészet, nagyon szeretem, de az egyik leghizlalóbb étek, szerintem. Úgy tudom, hogy ez régi paraszti étel, eredetileg valami üst alján maradt maradékból önállósult, amit aztán piacon is árultak, később pedig amikor már csak egy kis vaj meg liszt akadt a kamrában, mert ugye ebből készül kizárólag, főételnek is megtette, mivel nagyon laktató kenyérrel, de anélkül is. Érdekes, hogy gyermekkoromban meg nem tudtam volna enni, még a szagától is rosszul voltam, aztán tel-múlt az idő és hirtelen, egyik napról a másikra, ez lett az egyik kedvencem. Tami pedig egyszerűen imádja, jó a farönköt azért jobban, lehet, hogy ő meg felnőttként utálja meg.
Miután túltettem (túlettem) magam ezen fogáson, gondoltam kimegyek a kerítésen kívülre is, hogy megnézzem mi a helyzet arrafelé a sövénynek szánt lassúnövésű örökzölddel. Ahogy bóklásztam az elszáradt fűkötegek között, egyszer csak fél lépésnyire tőlem, hangos csérogással felszállt egy fácán. Ijedtemben sikoltottam egyet, de többre nem is futotta időmből, mert már el is repült a közeli szántóföld legtávolabbi sarkára rémületem okozója. Mikor levegőt is tudtam venni, megnéztem, hogy mi okból tartózkodott ezen a nem túl biztonságos helyen ez a riogató szárnyas. Ahogy sejteni lehetett: a tojásain ült. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel az úthoz és az udvarhoz rak fészket, hisz kutyák is sűrűn járnak erre, bár biztosan tudta mit csinál, ezért vett magára pont olyan gúnyát, mint az elszáradt gaz, én sem vettem észre, pedig már elég közel voltam hozzá.
Most aggódom a tojásokért, hogy visszajön-e, hogy folytassa a költést, vagy a vége az lesz, hogy 15 fácántojásból készült rántottát eszünk vacsorára. A költéssel is megpróbálkozhatnék, csak nem biztos, hogy elbírja a súlyomat a vékony héj, de azért érdemes eljátszani a gondolattal. Végül is visszajött, másnap délben már ott ült rajtuk ismét, csak az volt a baj, hogy megint észrevett, és újból elszállt, pedig nagyon óvatosan közelítettem meg. Többet nem megyek arra, ígérem!Bolondka is kivette a részét a munkából, ismét rajtakaptuk, hogy fogott egy egeret. Gyorsan lencsevégre akartam kaptam, amint játszik az egérrel, mint egy macska, ehelyett viszont szép komótosan befalatozta, ami látványnak nem volt igazán ínyemre, de nem is az én ínyemre kellett.
Estére még palacsintát sütöttem, ami szintén sikerélménynek számított, mert végre meg tudtam forgatni a levegőben, úgy, hogy egy sem esett le a földre. Tegnap pedig vajajja várt a családra, bár Tami közölte, hogy neki túl sós lett, szerintem viszont finom. Nem tudom, hogy meg bírom-e állni, hogy ne faljam be egyszerre az egészet, nagyon szeretem, de az egyik leghizlalóbb étek, szerintem. Úgy tudom, hogy ez régi paraszti étel, eredetileg valami üst alján maradt maradékból önállósult, amit aztán piacon is árultak, később pedig amikor már csak egy kis vaj meg liszt akadt a kamrában, mert ugye ebből készül kizárólag, főételnek is megtette, mivel nagyon laktató kenyérrel, de anélkül is. Érdekes, hogy gyermekkoromban meg nem tudtam volna enni, még a szagától is rosszul voltam, aztán tel-múlt az idő és hirtelen, egyik napról a másikra, ez lett az egyik kedvencem. Tami pedig egyszerűen imádja, jó a farönköt azért jobban, lehet, hogy ő meg felnőttként utálja meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése