Köszönöm mindenkinek a névnapi jókívánságot, nagyon jól esett, legalább ettől kicsit kizökkentem a napi rutinból, bár szerintem egyik nap sem takarítottam annyit, mint a nevem napján. Jó érzés, hogy az embernek vannak barátai. Nagy kincs egy barát. Általában nincs is belőle túl sok, mármint olyan, amelyik igaz és őszinte, mert a felületes barátságot még jó szándékkal sem nevezhetjük annak, maximum mélyebb ismeretségnek, úgyhogy meg kell becsülni, hisz a barátság szép és nemes dolog, írtak róla annyian szebbnél szebb gondolatot, hogy én csak kliséket halmozhatok.
Egy barátnál még az sem olyan fontos, hogy naponta találkozzunk, mert akkor is tudjuk, mi van vele, hisz feltalálták már a telefont és a telepátiát is. Elég ha azt tudjuk, hogy van valaki, akire számíthatunk, ha bajban vagyunk, vagy ha nem is vagyunk, csak szükségünk van valamire, és itt a valami, akármit jelenthet. Attól lesz szép a társas érintkezés eme formája, ha azt érezzük megbíznak bennünk és mi is bizalmat ébresztünk, ha kiönthetik nekünk a lelküket, mert tudják, hogy meghallgatjuk őket és nem minden esetben adunk tanácsot. Ha elmesélhetjük valakinek a bennünket foglalkoztató gondolatokat, megoszthatjuk a másikkal a titkokat, mindezt nyíltan, őszintén, nem félve, akkor igazi barát a barát.
Sok minden összehozhat két embert: a megbántottság, az egyedüllét, a közös sors vagy éppen a nagyon különböző. A féltékenység, a sajnálat, a közös lakótér vagy a hasonló érdeklődés. Teljesen mindegy, hogy mitől alakul ki két ember közt barátság, ha egy hullámhosszon vannak.
Nem vagyunk egyformák. A természetén senki sem változtat, ha már annyira hozzánőtt, hogy igazán nem is akar változtatni, de ez nem is szükségszerű. Amit születésével hozott és amit gyermekkorában kapott, azt viszi tovább, akár akarja, akár nem. De egy barát ezt is megérti és elviseli, még ha szóvá is teszi, mert egy ember hibáit nem kell szeretnünk, de az embert vele együtt kell elfogadnunk. Egy barát nem orrol meg, nem akar összeveszni, hiszen fontos neki a másik. Inkább kérdez és magyarázatot kíván, mintsem rácsapja a másikra az ajtót. Persze, ha igaz barát. Azt is elfogadja, ha a másiknak rossz napja van, és nem kéri számon minden egyes tettét, vagy mondatát, mert tudja, hogy nem akarhat rosszat, hisz akkor nem lenne a barátja.
Ha két barát között félreértés alakul ki, természetszerűleg mindketten a másikat hibáztatják, mert az emberi természet már csak ilyen, de ezen felül lehet emelkedni és jó lenne előbb önmagunkba nézni, hogy talán mi követtünk el valamit, amitől amaz megbántottnak érezheti magát, és nem ront a másikra azonnal, hogy számon kérjen és sértődöttségét indulatból levezesse.
Előfordulhat, hogy egy barát dühből, dacból vagy számunkra ismeretlen okból valami olyat tesz, ami úgy tűnik: visszavonhatatlan. Nem hiszem, hogy örökké bűnhődnie kéne, csak meg kell találnia a módját, hogy bocsánatot nyerjen. Ha igazán akarja, a barát biztos megbocsát neki, persze csak akkor, ha megérdemelte a barátságát. Amennyiben nem, akkor talán nem is volt annyira igazi ez a barátság, mint amilyennek gondolták, talán jobb is megszakítani, hisz a mondás is úgy tartja: Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart Téged érdemesnek arra, hogy Veled töltse!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése