Sokféle krimi létezik, de egyféle szempontból meg lehet különböztetni kettőt: amikor már a film elején ismerjük a gyilkost, és ezzel a tudással követjük nyomon az eseményeket, és amikor nem tudjuk ki a tettes és így együtt élünk, gondolkodunk a detektívvel.
A nyomozó című magyar film valahogy ennek a kettőnek az ötvözete. Hiába tudjuk, ki a gyilkos, tulajdonképpen nem is őt keressük, hanem az indítékot. Maga a forgatókönyv – melyet a rendező, Gigor Attila írt - egyszerűen zseniális. Olyan váratlan fordulatokkal van teli, hogy sokszor leesett az állam, hogy ezt még így meg lehet csavarni, és a különböző fordulatoktól nem lett erőltetett, nem vált hátrányára, hanem másfél órán keresztül izgalomban és érdeklődésben tartott. A film három díjat is bezsebelt a 39. Magyar Filmszemlén, köztük a legjobb forgatókönyvet is, szerintem még többet is megérdemelt volna, például a legjobb zenét is neki ítéltem volna. Olyan igazi krimibe illő, néha ijesztő akkordok szólaltak meg, de pont a legjobb helyeken. A legjobb vágást is megérdemelte volna – már ha van ilyen kategória -, bár bevallom, néha egy-két képsort csak csukott szemmel néztem végig, de ez már az én bajom.
A főszereplő alakítása egyszerűen fenomenális. Anger Zsolt annyira jól alakította az általa megformált ember jellemét, hogy ha nem láttam volna másik filmben, azt hinném, hogy ő ilyen, nem játszik meg semmit, egyszerűen magát adja. Az általa alakított Malkáv Tibor személyisége ambivalens, a szavak nélküliség élő kifejezőeszköze. Semmi sincs az arcára írva, sem az, hogy mit gondol, sem az, hogy mit érez, egyszerűen semmi, mégis nyitott könyv előttünk. A rezzenéstelen arcon azonban egyre sűrűbben feltűnik egy rángás, egy tik. (Próbáltam itthon utánozni, nem ment.) Semmi szeretnivaló sincs benne, sem a külsejében, sem a modorában, sem a tetteiben, mégis szurkolunk neki, izgulunk érte, hogy sikerüljön a terve. Tud úgy nézni, mint a legbutább, üresfejű ember, ennek ellenére látni lehet rajta, ahogy gondolkodik, agyal és kombinál. Humora sincs, ezért is lepődünk meg, hogy milyen jókat nevetünk a száraz megjegyzésein, melyeket szinte csak véletlenül mond.
A történet leegyszerűsítve arról szól, hogy van egy boncmester Malkáv Tibor, akinek az élőkhöz csak beteg édesanyja köti, akinek egyetlen esélye maradt az életben maradásra, ha külföldön megműtik. A fia, hogy a pénzt megszerezze, bármire képes, de a lehetőségei szűkösek, ráadásul a pályázatot is elutasítják, amit a gyógykezelés elnyerésére nyújt be, így kérdezés nélkül elfogadja egy Küklopsznak nevezett ember ajánlatát, hogy ölje meg Szirmai Ferencet. Profi bérgyilkos módjára meg is teszi és felveszi érte a megérdemelt jutalmat. Igen ám, de a gyilkosság után nem sokkal az áldozatától kap egy levelet, melyben közli vele, hogy rokoni szálak fűzik őket egymáshoz. A krimi tulajdonképpen itt kezdődik, mikor hősünk elkezdi boncolgatni, hogy vajon miért kellett megölnie ezt az eleddig ismeretlen embert, miért pont őt bízták meg ezzel a feladattal, és egyáltalán ki is ő, Malkáv Tibor valójában?
Hihetetlen változáson megy keresztül a nyomozás során, mivel itt már nem hallgathat, muszáj kérdeznie, határozottnak lennie. Döntéseket kell hoznia, mégpedig sokszor azonnal, egy számára ismeretlen területen: az életben. Az újdonsült rokonokkal kapcsolatba kell lépnie, mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem bújik ki a bőréből, az marad, aki volt. Álom és valóság kiegészíti egymást.
Egy szerelmi szál is teret nyer, de semmi fellángolás, csak úgy, mintha ott sem lenne, semmi jelentősége, de mégis hiányozna, szegényebb lenne a történet nélküle.
A film legfontosabb érdeme viszont az a humor, ami ugyan nem annyira illik a krimi műfajához, de sokszor oldotta a feszültséget. Ez is azt a kettősséget erősítette, amely egész idő alatt jellemezte az eseményeket. Egyszerűen fergeteges poénokat engedtek meg maguknak a szereplők, a legszürkébb jelenetben, amikor már semmi „jóra” sem számítunk egy tőmondat, egy szó, vagy csak egy gesztus olyan nevetést vált ki, mintha már régóta visszafojtotta volna a néző, és most végre nem tud és nem is akar parancsolni magának.
Volt egy jelenet, ami azt hiszem a kedvencemmé vált. Számomra ez volt a film legszebb és legsokatmondóbb képsora. Nem mesélem el, mert ha valaki megnézi az ajánlásom után és esetleg nem tetszik neki a film, bár ezt nagyon kétlem, akkor már csak ezért a pár percért érdemes volt végigülnie. Csak annyit árulok el, hogy a Forrest Gump jutott eszembe erről a jelenetről, pontosabban Tom Hanks, és azt kell hogy mondjam, hogy az amerikai színész is megirigyelné Anger Zsolt alakítását. (Ezek után senki sem fogja eltéveszteni, hogy melyik snittre gondoltam.)