2023. július 28., péntek

Osteria

Az osteria magyarul kocsmát jelent, bár Olaszországban a nálunk ismeretes kocsma fogalma egyáltalán nem ugyanaz, mondhatni semmi köze a kettőnek egymáshoz. Mikor elindultunk kirándulni bárhová, akkor mindig egy körforgalomnál választottuk ki, hogy melyik útra kell ráhajtani, hogy elérjünk a kigondolt látnivalóhoz. Ebben a körforgalomban volt egy osteria, ami egy helyi étterem. Napközben egy bácsika ült ott teljesen egyedül, akinek már a többszöri találkozás után integettünk és ő is vissza. Gondoltuk, ide mindenképp be kell ugranunk, hiszen azt is láttuk, hogy estére megtelik élettel.

Ma is strandnapot terveztünk, de útközben beugrottunk ebbe az étterembe, hogy foglaljunk egy asztalt. Kérdeztük, hogy választhatunk-e. Persze – volt a válasz, így kiválasztottunk egy asztalt estére. Én ahhoz is ragaszkodtam, hogy felírják a nevemet, nehogy végül letagadják, hogy itt jártunk.

Ezek után elmentünk egy nagyon szuper tengerpartra, ahol kristálytiszta volt a víz, bár sajnos halakat nem láttam benne és tulajdonképpen csak hosszú gyaloglás után tudtuk megközelíteni, ezért nem sokan vállalkoztak arra, hogy itt töltsék el a délutánjukat. Azt hiszem öregszünk és már utáljuk a tömeget, vagy nem, mert fiatalon sem szerettük túlzottan.

Mi voltunk olyan elvetemültek, hogy gyalogoljunk, vigyük a napernyőt és utána élvezzük a gyönyörű tengert a kevés résztvevővel.

Volt a közelben egy másik hasonló helyszín is, ahol viszont 200 főben maximálták az érkezést és regisztrálni kellett, hogy sikerüljön bejutni, de erről késve értesültünk, így le is maradtunk.

Miután hazaértünk, letusoltunk, felöltöztünk csinosba és robogtunk vissza az étterembe, ahol 20 órára szólt a foglalásunk. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor szerettünk volna leülni az előre lefoglalt asztalhoz. A pincér nem engedte, mondta, hogy válasszunk másikat, mert azt az asztalt összetolta a mellette lévővel, egy nagyobb társaság részére és egyáltalán nem érdekelte, hogy mi mit akarunk. Anti és Tamara nagyon dühösek lettek, én inkább éhes és bár megfordult a fejünkben, hogy továbbállunk, de akkor eszünkbe jutott, mikor legutóbb pizzeriát kerestünk csak valahol nagyon messze találtunk, mert vagy aznap zárva volt, vagy épp nem sütöttek pizzát, szóval igen nehézkesen jutottunk ennivalóhoz.

Így maradtunk, de már rossz szájízzel kezdtünk neki az étlap tanulmányozásának. Viszont, amit rendeltem egész ízletesnek bizonyult. Természetesen polipot kértem, mint ahogy ezt az utolsó vacsorán mindig is teszem, de most nem igazán laktam jól, így még egy rakott padlizsánt is elfogyasztottam. Utóbbi azért meglepett, hogy hideg volt, de arra gondoltam, hogy itt biztos így szokás. Anti tengeri herkentyűi is finomak voltak, a fiataloknak viszont nem ízlett a lasagna.

Gondoltuk, hogy ebből elég is ennyi, itt hagyjuk a beszédhibás pincért, és távozunk, kértem a számlát. Ekkor jött az újabb döbbenet. A számlát hiába vártuk, nem érkezett meg. 10 perc után bementem és újra kifejeztem az igényemet, hogy nem fizetés nélkül szeretnénk távozni. A pincér csak ekkor szólt az öregnek, hogy számla kéne. A papi elkezdett számolni és elém tolt egy 8000-es nem tudom, milyen valutában kiszámolt fecnit. Kérdem, hogy ez most mi? Válasz helyett elkezdett csapkodni, érthetetlenül morgott a bajusza alatt és forgatta a szemét, majd beütötte a pénztárgépbe és akkor kijött 80 euró. Erre már azt mondtam, hogy oké, bár a szememet ekkor már én is forgattam, de az öreg hátat fordított és elhagyta a helyiséget. Ledobtam a pultra az összeget, természetesen borravaló nélkül és feldúltan, köszönés nélkül távoztam.

Sohasem volt még ilyen rossz tapasztalatom egy éttermi kiszolgálás kapcsán, mint most. Ezzel nagyon lelomboztak és meg is fogadtuk, hogy befejeztük a Toscán létet, inkább délre megyünk legközelebb.

Ám ekkor jött az, hogy a kis falunkba érve épp egy július utolsó pénteke című falunap közepébe csöppentünk, helyi carbonárával és limoncelloval. Közben az egyik hölgy szülinapja is volt, így még őt is ünnepelték és természetesen mi is felköszöntöttük.

Végre mindenki jóllakott, mi Antival elég sokat ittunk is, úgyhogy pillanatok alatt beilleszkedtünk a helyi közösségbe és a DJ-nek fizetett ital után már vonatozni tanítottuk a helyieket. A kislányok irultak-pirultak a kék szemű férfiak közvetlensége láttán és már egyáltalán nem tűntek szégyenlősnek, ők is csatlakoztak a táncolókhoz.

Sajnos másnap már indultunk haza, de még délelőtt találkoztunk a helybéliekkel, akik valószínűleg kevesebbet ittak, mint mi, mert emlékeztek ránk, messziről integettek és ballerinának szólítottak, miközben elhaladtak mellettem. Így elfeledtettek minden rossz élményt, ami csak egy hülye étterem volt a körforgalom közepén. Valamiért ezt is meg kellett tapasztalnunk, hogy ne legyen minden annyira szép és kedves.

Nem írom meg az étterem nevét, mert senkit sem akarok lebeszélni arról, hogy kipróbálja, hisz az ételek többsége finom volt, bár nem frissen sült, hanem valószínűleg mikrózott vagy az sem, „csak” a kiszolgálás, az idegen lenézése volt felháborító, úgyhogy senkinek sem ajánlom, hogy betérjen ide. Kerüljétek a körforgalom közepén lévő vendéglátó egységeket!

2023. július 27., csütörtök

Sasso Pisano

Bármennyire is pici ez a városka, teli van látnivalóval. A falunak van egy uszodája is, amelyet hideg víz táplál és központi geotermikus forrásból fűtenek. Persze a környező falvakból is érkeznek ide fürdőzni vágyók, de sosincs tumultus. Ez a hely híres a termálvizes fürdőiről is, amit tulajdonképpen nem neveznék kimondottan fürdőnek, mert csak kőhalmazok között megbúvó medencék, vagy régen egyéb szolgálatot teljesítő melegvízes közösségi hely.

Teljesen véletlenül fedeztünk fel egy táblát, mely a fenyőerdőbe vezetett és a feliratnak semmi köze sem volt ahhoz a jelentéshez, hogy termálvizes fürdőhely jobbra. Pedig egy keskeny fahídon, az erdő közepén egy fantasztikus melegvízű medencére bukkantunk. Tulajdonképpen ez a hely régen egy mosoda lehetett, de ma már romantikus pároknak ad némi kikapcsolódási lehetőséget. Mi sem készültünk fürdőruhával, ettől függetlenül nem fosztottuk meg magunkat a kellemes klímájú víz élményétől.

A térképen láttuk, hogy több ilyen helyszín is létezik, kíváncsiak lettünk. A gyerekek elvitték a kocsit, ők Volterrába mentek, de egyébként sem szerettünk volna autóval kirándulni, így kényelmes cipőt húztunk és elindultunk. Csak 6 km-re volt a másik, félreeső fürdő, viszont olyan vadregényes tájon, hogy sokkal többnek éreztük. Mielőtt odaértünk volna, összefutottunk egy fiatal párral, akik egy lakókocsiban ejtőztek. Megkérdeztük tőlük, hogy tudják-e hol van ez a hely és persze, hogy tudták, a közelben, még vizes volt a hajuk.

A kavicsok gurultak a talpunk alatt, ahogy caplattunk felfelé, de hamarosan megérkeztünk egy több „medencés” termálvízhez. A medencéket kövek választották szét egymástól és mindhárom területen másmilyen hőmérsékletű volt a víz. Az egyik annyira forró, hogy bele sem bírtam menni. Ezen a helyen még nyomokban látszik, hogy valamikor a hellenisztikus időszak idején etruszk fürdő lehetett, tartozott hozzá több épület is. Sajnos nem tudtuk kinyitni a csarnok ajtajait, így csak képzeletben időztünk el egy korabeli közösségi tér képe felett.

Miután felfrissültünk, visszafelé vettük az irányt. Már odafelé kinéztük azt a sörfőzdét, ahol a geotermikus hőforrás segítségével állítják elő a söröket. Természetesen ez volt a végállomás és bár én a sört nem szeretem, de annál jobban a limoncellot. Itt összefutottunk a fiatal párral is és kellemesen elbeszélgettünk. Kiderült, hogy egy kommunában élnek Toscánában, teljesen szabadok és önfenntartók. Teheneket, kecskéket tenyésztenek és zöldségeket termesztenek. A srác egy kaszálás során elvágta a térdét és nyaranta jön egy kéthetes kúrára a termálvizes fürdőkbe. Nem is tudott róla, hogy Sasso Pisanóban is van egy ilyen hely, nagyon büszke voltam magamra, hogy én voltam a helyi idegenvezető. Készült rólunk fotó is, de a fiatalok nagyon technikaellenes voltak, így nem oszthatom meg a neten vagy a közösségi oldalon talán csak valamilyen szűrő segítségével.

2023. július 26., szerda

Follonica

Szeretünk új dolgokat felfedezni, de azért ezen a nyaraláson elég sok minden ismétlődött, de így sem volt baj, mert most más arcát mutatta. Follonica strandja új volt, akárcsak az, hogy nem szabadstrandra mentünk, hanem béreltünk nyugágyat. Bár elég rosszul éreztem magam, mert az istennek sem sikerült megértetnem velük, hogy egy napernyőhöz és 2 nyugágyhoz kérnék még plusz két széket. A végén gondolom rám hagyták, hogy oké, de persze széket nem adtak.

Végülis nem volt probléma, mert mire a fiatalok odaértek, addig felfedeztem egy fekete nőt, aki éppen hajfonást vállalt. Meg is kérdeztem a tarifáját, miután a lányom az egész délutánját a kezei között töltötte, hogy gyönyörű és megismételhetetlen fonatjai legyenek.

Már lement a Nap, mire sikerült hazaindulnunk.

2023. július 25., kedd

Siena

Ha Toscanaban járunk, nem hagyhatjuk ki Sienát a programból. Egyszerűen ezt a várost, főleg a kagyló vagy legyező alakú terével, nem lehet elégszer látni. Nekem mindig az jut az eszembe, mikor megállok a Piazza del Campo valamelyik szélén és előttem tornyosul a Torre del Mangia, hogy mennyire kicsi vagyok és jelentéktelen. De ettől a felismeréstől nem érzem rosszul magam, hanem inkább lenyűgöz és elvarázsol ez a kontraszt.

A város Rómával egy időben épült, de míg Róma számomra egy lusta, gyűjtögető, kicsit zsugori öregúr, addig Siena, hiába egy nagyon régi középkori városról beszélünk, egy nyüzsgő, kecses és fiatalos ficsúr, aki folyamatosan meg akar hódítani és virágot szór a lábaim elé. Az egyik oldalról a Torre del Mangia hívogat, hogy másszam meg a 400 lépcsőfokot és 88 méterről nézzem meg felülről is Sienát, a másik oldalon pedig az eredeti 1342-ben készült szökőkút kéri, hogy hajoljak le hozzá és simogassam meg hűs habjait. Sajnos már nem lehet megközelíteni, idén bekerítették a látogatók elől.

Most több szemszögből is megvizsgáltuk a teret, mert séta közben előbukkantunk a bal és a jobb oldalán, vagy a torony felől már felfelé nézve szemléltük a tér csodálatos kidolgozását. Július 2-án tartották itt a Palio-t, melyen hihetetlen élmény lehet részt venni, de eddig nem vettük a bátorságot, hogy olyankor érkezzünk, amikor a tömegtől lépni sem lehet, pedig páratlan élmény lehet.

A Palio egy lovasverseny, ami szintén évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza és a város kerületei, a contradák versengenek a győzelemért. A Piazza del Campot rendezik be úgy, hogy a tér közepére szorítják be a nézőket, akik innentől kezdve sehová sem mehetnek. A 17 kerületből minden évben kétszer 10-10 contrada indul a versenyen. Maga a futam nem tart sokáig, mert csak 3 kört kell megtenniük a 10 kerület színeiben versengő lovasoknak, melynek mindegyike egy fantázianevet visel és akik között valós vagy valótlan ellentét húzódik. Például a Csiga és a Teknősbéka évszázadok óta viszálykodik egymással, míg a Bagoly és az Unikornis ellenérzése csak az 50-es évekre tehető. Tavaly a Sárkány győzött és a győzelem akkor is érvényes, ha lovas nélkül ér a célba a paripa.

A lovak idegesek, mert szűk a hely, hangos a tömeg, arról nem is beszélve, hogy a zsokék is idegesek, hiszen szőrén ülik meg a lovakat és ezek nem versenylovak, pár hónappal korábban kerülnek csak a versenyzőhöz. Kevés szabálynak kell itt megfelelni, akár egymást is üthetik az ostorral, ha szeretnék. Számos baleset is előfordul, mert sok helyen szűk a kanyar, nehéz ekkora sebességgel bevenni, viszont csak a győzelem lebeg a szemük előtt, mely hatalmas elismerést jelent számukra, az éljenző tömeg a fejük fölé emelve dobálja a zsokét, valószínű, hogy örömükben a lóval is megtennék ugyanezt.

Itt vásároltam szuveníreket, mind házszámtáblát, ami gyönyörű és kézzel festett, mind borosüveg dugót, aminek a teteje Siénát ábrázolja. Talán így egy kicsit haza tudom vinni ennek a helynek a hangulatát, bár Lambrusco is kell hozzá, ami a toszkán habzó vörösbor és valami isteni. Már az első nap vettünk két üveggel, és az olaszok nem aprózzák el, nem 7 dl-es palackokban kínálják, hanem 2 literesben.

A limoncellóról nem is beszélve, ami szerencsére itthon is kapható limoncino néven.

2023. július 24., hétfő

Saturnia

A faluban van egy élelmiszerbolt és egy mindenes. Az élelmiszerboltban az alapvető dolgok megtalálhatók, de lehet rendelni is, ha szeretnénk valami egyebet. Én csak normális péksüteményt szerettem volna – kenyér, zsemle -, de sajnos Toscanaban sós pékáruból nagyon szegényes a választék. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Az érthető, hogy egy ilyen kis helyen nem számítanak plusz négy főre, de azért lehetne legalább két féle kenyér vagy kifli. Na mindegy, vettünk, amit kaptunk, majd kényelmesen megreggeliztünk és elterveztük az elkövetkezendő napokat.

Sajnos olyan sokáig tartott a tervezgetés, hogy már csak egy program fért bele ebbe a napba, ez pedig Saturnia kénes vízesésének meglátogatása volt. Ez a helyszín cseppet sem múlta alul a neten látható gyönyörű szűrővel készült légi- és egyéb felvételeket. Ez a fürdő tényleg olyan csodálatosan nézett ki, mint ahogy a fényképeken.

Az internet azt írta, hogy ingyenes a belépés, ami igaz is volt, de azért a parkolóért fizetni kellett, de minimális összeget, egyáltalán nem lépte túl a fürdő nyújtotta kényelmi fokozatot. Sőt! Állítólag ez a kénes víz rendkívül hatékony az ízületi betegségek gyógyításában, de jó hatással van a bőrbetegségekre és belső szervi megbetegedésekre is. Nekem a vállam, karom kicsit fájt, így miután be tudtam csukni a számat az első csodálkozástól, amit a fürdő látványa váltott ki belőlem, leültem az egyik sziklakőre és verettem magam a kellemesen meleg, 37 fokos vízzel.

Órákig elücsörögtem volna itt, de állítólag nem tanácsos túl sok időt sem tölteni a vízben, mert erősen kiszárítja a bőrt. Volt még a sziklák legtetején egy bambuszliget, ahol árnyékba lehetett vonulni. Életem kockáztatásával felmásztam a sziklákon, bár meg is kerülhettem volna, de így izgalmasabb volt. Odafent is elidőztem egy jódarabig és csodáltam a kék minden árnyalatát, ami a szemem elé tárult. Bár túl nagy hőség nem volt, ám a páratartalom sokkal magasabb, mint a megszokott. Amire fel kell készülnie az idelátogatónak, az a zárt fürdőcipő, mely meg tudja könnyíteni a közlekedést a néhol göcsörtös, kavicsos, néhol csúszós köveken és a papucs sem megoldás, mert néha olyan erős a sodrás, hogy pillanatok alatt lekapja az ember lábáról.


Én kicsit megijedtem, mikor megláttam az ezüst gyűrűimet feketén, de szerencsére nem színeződött el tartósan, tán egy nap alatt ismét a régi fényükben tündököltek.

A strandhoz tartozó bárban egy pohár "limonádé" mellett még átbeszéltük ezt a szép napot, mely tökéletesnek bizonyult.

2023. július 23., vasárnap

Fumarole

Miközben autóval közeledtünk Sasso Pisano felé, rengeteg fehéren füstölő kéményt láttunk és vascsöveket az út fölött, mint egy csúszdaparkban. Még otthon utánanéztünk, hogy mik lehetnek ezek, mert tulajdonképpen nem voltak túl bizalomgerjesztők, de azért ijesztőek sem.

A talajból feltörő forrásban lévő víz táplálta a régi etruszk és római termálmedencéket. Gondolom a környező települések geotermikus hőforrásaiból állítják elő az energiát, amit a háztartásokban, a környék üzemeiben felhasználnak. Emellett élnek még a szél- és a napenergia hasznosításával is, de ezen a részen inkább a gőzt használják.

El is indultunk, hogy megnézzük a fumarolékat, amiről én azt gondoltam, hogy odamegyünk, megnézzük és már fordulunk is vissza. Hát nem így történt, mert egy több kilométeres túraútvonal volt kiépítve, amit szandálban és szűk miniszoknyában kellett teljesítenem. Kicsit megnehezítette a helyzetem, de túléltem. Tamara viszont az asztmájával küszködve, a hidrogén-szulfát kitöréseket nem részesítette előnyben, melyek mi tagadás, eléggé büdösek voltak.

Az Ördög völgyében jártunk (Biancane), egy holdbéli tájon. Követtük a kijelölt túraútvonalat, hegynek fel, majd le, majd megint fel, már egyre kevesebb fumarole volt és egyre több ösvényt temetett be a lehullott faág, mely nehezítette az átjárást, de mentünk szakadatlan, mert már visszafordulni nem lett volna ésszerű.

Végül a „Ne menj tovább, mert belehalsz” táblákon átjutva, néhány kerítésen átmászva kilyukadtunk egy ismerős műútra, és majdnem a helységnév táblánál találtuk magunkat.

Nagyon szeretjük az ilyen spontán kiruccanásokat, mert sosem tudjuk, hogy végül hogy alakul a történet.

2023. július 22., szombat

Sasso Pisano

Szóval nagyon vártuk már az utolsó szálláshelyünket, ahol még egy hetet el fogunk tölteni és szerencsére tényleg ez volt a legjobb hely az összes – eddigi – nyaralásunk közül. Bár ez sem indult túl fényesen.

Megint korábban érkeztünk, mint hogy kinyíljon előttünk az ajtó, így körbejártuk a helyet. Ennek a helységnek a 2001-es népszámlálás idején 213 lakosa volt. Gondolom azóta elhunytak páran, de pont egy ilyen falut kerestünk, ahol nincs forgalom, nincs zaj, a szieszta ideje alatt egy lélek sincs az utcán. Azért nem sikerült úgy körbejárnunk, hogy ne találkozzunk senkivel, persze nem is ez volt a cél. Kedves, mosolygós nénikre és bácsikra köszöntünk, akik közül többen megkérdezték, mi járatban vagyunk itt… ahol a madár sem jár. Tulajdonképpen a fent említett okokon kívül azért tetszett meg ez a hely, mert innen mindent elérhettünk, ami érdekel bennünket.

Azt már láttuk, hogy gyönyörű antik ékszerdoboz az egész és most nem várral a csúcsán, hanem egy templommal. A templom harangja félóránként bongott egyet, de nem zavaróan, 21 órakor pedig egy dallamot is lejátszott, ami nagyon kellemes volt. Ám még ekkor sem hagyta abba, hanem halkabb hangerőn folytatta óránként a kongást. Nyugodtan lehetett tőle aludni, egyáltalán nem volt zavaró, sőt nem is hallottam, csak ha épp ébren voltam.

A városba autóval csak indokolt esetben lehetett felmenni, de lent volt egy parkoló, ami mellett egy nyilvános forrásvíz állt rendelkezésre, a „Casa dell’aqua”, ahol a hűtött mentes vizet ingyen, a frizzantét pedig 5 centért lehetett megvenni literenként.

Étterem csak egy volt a városkában, mely egyáltalán nem meglepő, ahogy az sem, hogy csak péntek, szombat és vasárnap volt nyitva. Volt még egy jógapont is egy pergolával elkerített területen, de jógázni nem láttam senkit, pedig szívesen megnéztem volna néhány nénikét, ahogy ászanába csavarodnak.

Simona, a szállásadónk segített kipakolni az autóból, majd körbevezetett bennünket, ellátott minket tanácsokkal és felajánlotta, hogy bármikor keressük, akármikor csak szükségünk van rá, mert itt dolgozik a közeli farmon.

Hát kerestük.

A szállás legalább hat embernek elegendő lett volna, 4 hatalmas szoba, óriási étkező és konyha valamint két fürdőszoba tartozott hozzá. Mi a zöld szobát választottuk, Tamiék a sárgát. A kék szobába nem volt szabad bemenni, de persze, annál inkább meg akartuk nézni, és meg is néztük, mert kiderült, hogy az egyik kulcs nyitja azt az ajtót is. Az egész lakásnak nem volt egy egyenes fala, de a talajon is szintkülönbségek tartották ébren az érzékeinket, hogy elkerüljük a baleseteket.  Az egész berendezés, felosztás nagyon furcsa volt, de barátságosan fura. Nekem több napba telt, hogy jó irányba forduljak, ha ki akarok menni a lakásból.

Az ágyak viszont rendkívül kényelmesek voltak, ami az egyik legfontosabb egy szálláshelyen.

Miután Simona elment, az egyik wc lehúzója a kezemben maradt. Persze Antinak ez ujjgyakorlat volt, hipp-hopp visszaszerelte. Aztán mosni akartam, de a mosógép megrázott. Ekkor Anti már felhozta a szerszámos táskáját és kiderült, hogy nem volt földelve a lavatrice, így ez már egy kicsit hosszabb időt vett igénybe, mire sikerült biztonságosan üzembe állítani. Persze Simona nagyon köszönte, hogy Antonio megcsinálta – végre valaki – miközben a szakemberhiányra panaszkodott. Egyébként is nagyon tetszett neki Anti, már a találkozáskor láttam rajta, hogy odáig van érte, de ezek után, gyorsan kihasználta a kínálkozó lehetőséget, azonnal megölelte hálája jeléül.

A későbbiekben még egy-két apróság elromlott vagy javításra szorult, de ettől függetlenül, persze így, hogy Anti megoldotta, egyre inkább tetszett a lakás. Továbbra is nagyon örültünk, hogy itt tölthetjük el a nyaralásból megmaradt időnket. Az ablakokból csodálatos kilátás nyílt körben az egész tájra, de a konyhaablakból az itt lakókat is nézhettük, akik főleg a különböző korosztályú unokák voltak a nagyszülők, főleg mammák szárnyai alatt a nyáriszünet idejére, és akik felettébb kíváncsian és szégyenlősen tekintgettek az idegenekre. Főleg a nagyobb lányok várták a lehetőséget, hogy a család két férfitagja felbukkanjon az ablakban.

Miután – többször is – körbejártuk a picinyke várost, fürödtünk a termálvizes hőforrásban, hamarosan már ki is néztünk egy eladó házat a közelben, annyira a szívünkbe lopta magát ez a környék. Kíváncsi lennék rá, hogy vajon télen, milyen képet mutat, mennyire járhatóak a szerpentines utak, milyen ha leesik a hó és mennyire van hideg, hisz mégiscsak a hegyekben vagyunk és még ebben a nyári hőségben sem izzadtunk fent a lakásban a vastag kőfalak között.

2023. július 21., péntek

Pomarance - Cecina

A mai napot strandnapnak neveztük ki, lévén, hogy a hely, ahol megszálltunk nem volt túl látványos – azért találtunk benne így is érdekességet, mert várral és néhány érdekességgel a legkisebb falu is rendelkezik.

Elmentünk Cecinába, mert az volt közel és mert az emlékek is odahúztak. Sajnos a fenyőerdő koronája nem volt olyan lombos, mint mikor korábban itt jártunk, mintha kiszáradtak volna.

Ez egy kicsit rontott a kedvemen, de a tenger ugyanolyan szép volt most is csak kisebb hullámokkal, így legalább tudtam úszni egy nagyot.

Felfedeztünk egy régészeti kiállítást is, mely egy darabig érdekesnek tűnt, az idős úr mindent megtett, hogy fenntartsa az érdeklődésünket, folyékonyan beszélt angolul is, amivel állandóan meglepnek az öregek, viszont engem innen elvesztett egy kicsit. Annyi azért átjött, hogy a környék évszázadokkal korábbi temetkezési szokásairól és lakhatási körülményeiről beszélt.

Este belekóstoltunk az éjszakai életbe is, amit a város központjában lévő bár jelentett. Az érdekes az olasz bárokban talán az, hogy itt nem csak a fiataloknak nyújt kikapcsolódást, hanem az idősebbek is élnek ezzel a lehetőséggel és jókat beszélgetnek, játszanak, néha nem is külön klikkesedve, hanem együtt a srácokkal. Senkit sem zavar, ha hangoskodnak, csak a hangulat kedvéért, nagyokat nevetnek vagy vitáznak, mely vérre menőnek tűnik, de egyébként teljesen baráti. Viszont részegen senkit sem láttam fetrengeni a földön, se fiatalt, se öreget, úgy látszik tudják a mértéket.

Ez a szállásunk egyébként nem volt túl jó. A konyha egy ablaktalan pici lyuk volt, ahol biztonsági okokból nem működött a gázsütő, hanem egy elektromos főzőlappal lehetett helyettesíteni. Ezen a főzőlapon én mindkét reggel „felrobbantottam” a kávéfőzőt, mert túl magas hőfokot állítottam be, nem kis riadalmat okozva a még békésen szundikáló családtagoknak. A szállás sötét is volt és az ágyak kényelmetlenek, az egyedüli pozitívum, hogy volt egy kis terasza, ahol viszont kellemesen el lehetett beszélgetni a lugas alatt.

2023. július 20., csütörtök

Az ördög hídja és Pisa

Ha Toscanában járunk és nem nagy kerülő, akkor mindenképp megnézzük a Ponte del Diavolo-t Mozzano közelében. A hidat 1000-ben (!) építették a Róma és Lucca között utazóknak, hogy átkeljenek a Serchio folyón. Hihetetlen ennek a hídnak a története, egy nagyon szép mese. Az építésvezetőnek hidat kellett emelnie a folyó két oldalán és kezdett kicsúszni a határidőből. Mikor már csak egy nap volt hátra és látta, hogy nem fogja időben befejezni, leült a folyó partjára és kesergett. Ekkor megjelent az ördög és egyezséget ajánlott neki. Segít befejezni a hidat holnap reggelig, ha megkapja az elsőként áthaladó lelkét. Az építész gondolkodott egy darabig, majd belement az alkuba.

Egész éjszaka nem aludt, hogy mégis ki legyen az, akinek a lelkét odaadhatja az ő ügyetlenségéért cserébe. Felkereste a helyi papot, akinek a segítségével végül megszületett a terv. Másnap reggel stabilan állt a híd a két part között, az építészt mindenki éljenezte. Ekkor előhúzott a háta mögül egy disznót, rácsapott a seggére és felhajtotta a hídra. A malac ijedtében átrohant a meredek hídon, míg az ördög iszonyú méregbe gurult, de nem volt mit tennie, hisz a megállapodás így is érvényes volt, dühében a folyóba ugrott.

E történetnél még hihetetlenebb az, hogy az évszázadok semmit sem rontottak az átjáró állagán, csodás szépségében még mindig áll és ahogy a köveket nézzük a talpunk alatt, lehet „látni” a szekerek és lovaskocsik, katonák, kereskedők és földműves parasztok lába nyomát.

Ezután elmentünk Pisába, mert közel volt, de itt a ferde tornyon kívül tényleg nincs sok látnivaló. Antival a sok pózolón mulattunk, hogy miként igyekeznek ők tenyérrel támogatni, felrúgni, ököllel belevágni, fejüket beleverni a toronyba, legalábbis egy fénykép kedvéért. Nekem is egy kicsit a fejemre nőtt.

Estére megérkeztünk az újabb szállásunkra, Pomarance-be, ahol már csak a szállásadónk nővérével találkoztunk a kései óra miatt, de nagyon kedvesen fogadott minket, már egy kicsit déliesebb stílusban.

2023. július 19., szerda

Venezia

Ez a nap természetesen Velencéről szólt, de persze nem szokványos velencei útibeszámolóra kell számítani, hisz azt már megírták sokan, nálam sokkal jobban, hanem teljesen másról lesz szó.

Már a reggel másképp indult, hogy felvettem a futócipőt és körbekocogtam a környéket. Ez nem is volt olyan egyszerű, mert lépten-nyomon elfogyott a talpam alatt a talaj. Hol egy patakocska állta az utamat, hol egy magánterületet hirdető tábla, amit egy idő után már figyelmen kívül hagytam, mert különben vissza is fordulhattam volna egy kilométer után. Ekkor viszont kurjongató másnapos fiatalokba, vagy talicskát toló építőmunkásokba, netán kertészkedő öregurakba botlottam, és ha jobban belegondolok mindenkinek volt egy kedves szava hozzám. Ha már ott járok és eddig nem találkoztunk, szívesen meghívnak egy pohár valamire, vagy felajánlják hogy elvisznek, mert futni mégiscsak fárasztó. Bár nagyon szórakoztató volt a társaság, sportértéke igen alacsony volt ennek a futásnak, azt leszámítva, hogy egyenes terepen nem tudtam haladni, csakis felfelé vagy lefelé.

Mire visszaértem – és még csak el sem tévedtem, ami szintén felér egy csodával – már a többiek is elkészültek, így gyorsan letusoltam és indulhattunk is Velencébe. Körülbelül egy órányira voltunk a várostól és már ismertük a járást, úgyhogy egyből a több emeletes parkolóba álltunk be. Itt mikor kiszálltam az autóból, a lányom közölte, hogy a ruhámon egy hatalmas folt éktelenkedik a fenekemnél. Nem értettem, mi történt, hisz tisztán vettem fel. Aztán kiderült, hogy mikor tegnap pizzát hoztak, pont arra az ülésre tették, ahol én most ültem egy órácskát. Észre is vették, hogy kifolyt belőle az olaj, le is törölték illetve ezt csak hitték. Na én most felszívtam a maradékot. Szuper! A fenekemen egy barna folttal kell végigsétálnom Velencén! Soha vissza nem térő alkalom. Szerencsére a táskám pántját meghosszabbítva el tudtam takarni a foltot, de azért állandóan ügyelnem kellett arra, hogy az egyébként szép kerek fenekem mindig takarásban legyen.

Mentünk a Tronchetto-hoz, hogy felüljünk a vaporettóra, mely bevisz minket a Szent Márk térre. Furcsa volt, mert az állomáson nem működött a jegykiadás. A büfében kellett megvenni. Mikor felszálltunk, akkor pedig a kutya sem ellenőrizte, hogy van-e jegyünk. Minek vettünk?

Különváltunk a fiataloktól és mindenki ment amerre látott. Mi Antival egy gelateriába, mert nem akartam eltérni a korábbi szokásomtól, mely szerint minden nap, minden városban eszem egy pisztácia fagyit és iszom egy finom kávét.

Estig Velencében maradtunk és most kerültük az összes ismert hidat és teret és igyekeztünk olyan sikátorokba besurranni, mely isten tudja hová vezet.

2023. július 18., kedd

Toscana

Az idei nyaralásunk megint kalandosra sikeredett, kezdve az előkészületekkel, melyre nem szánok hosszú sorokat, volt benne sok-sok keresgélés az általunk megfizethető és jó helyen lévő Airbnb szállások után. Az egyik szállásadó úgy döntött, hogy plusz javakat szerez, például tőlünk. Miután átutaltuk neki a foglalást, közölte, hogy mégsem tud minket fogadni, mert elutazik vagy mi. Ez még nem is lett volna baj, viszont a pénzt sem akarta visszautalni.

Ezért is jó, hogy a gyanútlan utazó egy hivatalos szerven keresztül foglalja le a szállásokat, mert ha nem így tettünk volna, keresztet vethettünk volna a pénzünkre, ám az Airbnb teljes mellszélességgel mellénk állt és egy hét alatt elintézte, hogy Erika visszautalja számunkra a kifizetett összeget.

Mellesleg Erika valószínűleg nem volt olasz, hisz az olaszok a k betűt c-vel írják, de sajnos az Airbnb szállásadói egyre kevésbé tűnnek olasznak még Olaszországban sem, pedig valahogy bennük nagyobb a bizodalmam, így számunkra ez is egy szűrő.

Három szállást néztünk ki, hogy több hellyel és környékével ismerkedhessünk meg. Persze autóval indultunk, ami szintén izgalmas volt, mert az indulás előtt egy nappal ment át a műszaki vizsgán. A lényeg, hogy átment, hogy mikor már mellékes. Négyen mentünk, amiből hárman tudtunk vezetni, de valahogy rám nem került sor egész úton, amit annyira nem is bántam, bár csak Toszkánáig mentünk és északon még nem is annyira „elvetemültek” a sofőrök.

Anti szeret éjszaka vezetni, így 23 órakor indultunk. Kisebb a forgalom, ő jól lát a sötétben, a gyerekek reggelre kipihenhették magukat, én pedig segítettem a navigálásban, főleg, mikor már kezdett fáradni.

Másnap 11 órára értünk Asoloba, az első szállásunk színhelyére, vagyis pont 12 óra kellett, hogy legyűrjük ezt a távot, pedig csak néha álltunk meg kávézni vagy fényképezkedni az elmaradhatatlan határátlépős táblánál.

Asolo nincs messze Velencétől, ezért esett erre a szállásra a választásunk. Mivel csak délután lehetett beköltözni, volt egy csomó időnk, hogy körbenézzünk. Természetesen az első utunk egy igazi olasz bárba vezetett, ahol ettünk néhány szendvicset és végre igazi olasz kávét ihattam. Az olasz kávénak van egy annyira jellegzetes – erős – aromája, amit nem lehet összetéveszteni semmivel, de utánozni sem. Bár az is lehet, hogy az olasz környezet miatt finomabb az ottani fekete. Az olaszok szemében, főleg egy kisvárosban, kuriózumnak számítunk, eleve a harsány, olasz temperamentumunk kelti fel az érdeklődést, miközben egy érthetetlen nyelven karattyolunk.

Anti imádja ilyenkor kipróbálni az új olasz szavak kiejtését, igyekszik megtanulni és ezzel nagy mulatságot okoz a pincérkisasszonyoknál, na meg világító kék szemébe is szeretnek belenézni. Most a jég szavuk, a ghiaccio okozott derültséget, aminek a kiejtése kicsit nehezebb, akárcsak a megjegyzése. Én a háttérben maradtam, mert mi tagadás, engem is szórakoztat az ilyen jellegű párbeszéd.

Ezután felfedeztük a várost, amiről kiderült, hogy van egy gyönyörű vára, természetesen a helység legmagasabb pontján. Pont belecsöppentünk egy milánói professzor magánórájába, ahol a város történelméről és igencsak érdekes lakójáról beszélt, hol Tamarára nézve angolul, hol rám tekintve, olaszul osztotta meg az információkat. I. Katalin (Caterina Cornaro) ciprusi királynő volt Asolo úrnője és híve a szabad szerelemnek. Ne feledjük, hogy az 1400-as években járunk, mikor Katalin az udvarában a szerelem létjogosultságát védelmezi a hagyományos egyházi világnézettel szemben. Az idegenvezetőnk szerint ez annyit jelentett, hogy bárki bárkivel, bárhol szerelembe eshetett, akár fizikailag is. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Caterina jelenléte a késő reneszánsz művészeinek is kedvezett, és udvara egyfajta kulturális központtá vált.

A pici város minden szegletét megismertük, hisz volt időnk is, így bevásároltunk az olasz Lidlben, ami a Conad nevet viseli, majd újabb bárban vezettük le a napi fáradalmat. Kicsit ideges voltam, mert a szállásadónknak írtam, hogy adja meg a telefonszámát, hogy az érkezésünkkor felhívhassam, de nem reagált rá, így egy újabb bárban folytattuk a nap további részét, míg el nem érkezett az idő.

Egy szuper kis háznál találtuk magunkat és egy pici nő nyitott kaput nekünk. Láttuk, ahogy egy hatalmas fekete kutyát igyekeznek „észrevétlenül” bezárni az udvaron lévő kutyaólba, de vendéglátónk megnyugtatott, hogy felügyelet nélkül nem lesz szabadon az eb, amíg itt vagyunk, még a kaput sem kell bezárnunk. Ezután körbevezetett bennünket. Egy rendkívül tiszta és modern házikóba érkeztünk, tulajdonképpen semmi kivetnivalót nem találtunk benne. Kicsit furán ledarálta a tudnivalókat és távozott.
Kipakoltunk, Tamiék elmentek, hogy hozzanak pizzát, addig mi letusoltunk, körbenéztünk. Érdekes volt, hogy a modern berendezés teljes szimbiózist alkotott a közeli Velence emlékeivel és így jelen volt egy-két muránói üvegdíszben, amiben a fogkefémet tarthattam vagy egy Tiffany stílusú lámpában.