Sasso Pisano

Szóval nagyon vártuk már az utolsó szálláshelyünket, ahol még egy hetet el fogunk tölteni és szerencsére tényleg ez volt a legjobb hely az összes – eddigi – nyaralásunk közül. Bár ez sem indult túl fényesen.

Megint korábban érkeztünk, mint hogy kinyíljon előttünk az ajtó, így körbejártuk a helyet. Ennek a helységnek a 2001-es népszámlálás idején 213 lakosa volt. Gondolom azóta elhunytak páran, de pont egy ilyen falut kerestünk, ahol nincs forgalom, nincs zaj, a szieszta ideje alatt egy lélek sincs az utcán. Azért nem sikerült úgy körbejárnunk, hogy ne találkozzunk senkivel, persze nem is ez volt a cél. Kedves, mosolygós nénikre és bácsikra köszöntünk, akik közül többen megkérdezték, mi járatban vagyunk itt… ahol a madár sem jár. Tulajdonképpen a fent említett okokon kívül azért tetszett meg ez a hely, mert innen mindent elérhettünk, ami érdekel bennünket.

Azt már láttuk, hogy gyönyörű antik ékszerdoboz az egész és most nem várral a csúcsán, hanem egy templommal. A templom harangja félóránként bongott egyet, de nem zavaróan, 21 órakor pedig egy dallamot is lejátszott, ami nagyon kellemes volt. Ám még ekkor sem hagyta abba, hanem halkabb hangerőn folytatta óránként a kongást. Nyugodtan lehetett tőle aludni, egyáltalán nem volt zavaró, sőt nem is hallottam, csak ha épp ébren voltam.

A városba autóval csak indokolt esetben lehetett felmenni, de lent volt egy parkoló, ami mellett egy nyilvános forrásvíz állt rendelkezésre, a „Casa dell’aqua”, ahol a hűtött mentes vizet ingyen, a frizzantét pedig 5 centért lehetett megvenni literenként.

Étterem csak egy volt a városkában, mely egyáltalán nem meglepő, ahogy az sem, hogy csak péntek, szombat és vasárnap volt nyitva. Volt még egy jógapont is egy pergolával elkerített területen, de jógázni nem láttam senkit, pedig szívesen megnéztem volna néhány nénikét, ahogy ászanába csavarodnak.

Simona, a szállásadónk segített kipakolni az autóból, majd körbevezetett bennünket, ellátott minket tanácsokkal és felajánlotta, hogy bármikor keressük, akármikor csak szükségünk van rá, mert itt dolgozik a közeli farmon.

Hát kerestük.

A szállás legalább hat embernek elegendő lett volna, 4 hatalmas szoba, óriási étkező és konyha valamint két fürdőszoba tartozott hozzá. Mi a zöld szobát választottuk, Tamiék a sárgát. A kék szobába nem volt szabad bemenni, de persze, annál inkább meg akartuk nézni, és meg is néztük, mert kiderült, hogy az egyik kulcs nyitja azt az ajtót is. Az egész lakásnak nem volt egy egyenes fala, de a talajon is szintkülönbségek tartották ébren az érzékeinket, hogy elkerüljük a baleseteket.  Az egész berendezés, felosztás nagyon furcsa volt, de barátságosan fura. Nekem több napba telt, hogy jó irányba forduljak, ha ki akarok menni a lakásból.

Az ágyak viszont rendkívül kényelmesek voltak, ami az egyik legfontosabb egy szálláshelyen.

Miután Simona elment, az egyik wc lehúzója a kezemben maradt. Persze Antinak ez ujjgyakorlat volt, hipp-hopp visszaszerelte. Aztán mosni akartam, de a mosógép megrázott. Ekkor Anti már felhozta a szerszámos táskáját és kiderült, hogy nem volt földelve a lavatrice, így ez már egy kicsit hosszabb időt vett igénybe, mire sikerült biztonságosan üzembe állítani. Persze Simona nagyon köszönte, hogy Antonio megcsinálta – végre valaki – miközben a szakemberhiányra panaszkodott. Egyébként is nagyon tetszett neki Anti, már a találkozáskor láttam rajta, hogy odáig van érte, de ezek után, gyorsan kihasználta a kínálkozó lehetőséget, azonnal megölelte hálája jeléül.

A későbbiekben még egy-két apróság elromlott vagy javításra szorult, de ettől függetlenül, persze így, hogy Anti megoldotta, egyre inkább tetszett a lakás. Továbbra is nagyon örültünk, hogy itt tölthetjük el a nyaralásból megmaradt időnket. Az ablakokból csodálatos kilátás nyílt körben az egész tájra, de a konyhaablakból az itt lakókat is nézhettük, akik főleg a különböző korosztályú unokák voltak a nagyszülők, főleg mammák szárnyai alatt a nyáriszünet idejére, és akik felettébb kíváncsian és szégyenlősen tekintgettek az idegenekre. Főleg a nagyobb lányok várták a lehetőséget, hogy a család két férfitagja felbukkanjon az ablakban.

Miután – többször is – körbejártuk a picinyke várost, fürödtünk a termálvizes hőforrásban, hamarosan már ki is néztünk egy eladó házat a közelben, annyira a szívünkbe lopta magát ez a környék. Kíváncsi lennék rá, hogy vajon télen, milyen képet mutat, mennyire járhatóak a szerpentines utak, milyen ha leesik a hó és mennyire van hideg, hisz mégiscsak a hegyekben vagyunk és még ebben a nyári hőségben sem izzadtunk fent a lakásban a vastag kőfalak között.