Toscana

Az idei nyaralásunk megint kalandosra sikeredett, kezdve az előkészületekkel, melyre nem szánok hosszú sorokat, volt benne sok-sok keresgélés az általunk megfizethető és jó helyen lévő Airbnb szállások után. Az egyik szállásadó úgy döntött, hogy plusz javakat szerez, például tőlünk. Miután átutaltuk neki a foglalást, közölte, hogy mégsem tud minket fogadni, mert elutazik vagy mi. Ez még nem is lett volna baj, viszont a pénzt sem akarta visszautalni.

Ezért is jó, hogy a gyanútlan utazó egy hivatalos szerven keresztül foglalja le a szállásokat, mert ha nem így tettünk volna, keresztet vethettünk volna a pénzünkre, ám az Airbnb teljes mellszélességgel mellénk állt és egy hét alatt elintézte, hogy Erika visszautalja számunkra a kifizetett összeget.

Mellesleg Erika valószínűleg nem volt olasz, hisz az olaszok a k betűt c-vel írják, de sajnos az Airbnb szállásadói egyre kevésbé tűnnek olasznak még Olaszországban sem, pedig valahogy bennük nagyobb a bizodalmam, így számunkra ez is egy szűrő.

Három szállást néztünk ki, hogy több hellyel és környékével ismerkedhessünk meg. Persze autóval indultunk, ami szintén izgalmas volt, mert az indulás előtt egy nappal ment át a műszaki vizsgán. A lényeg, hogy átment, hogy mikor már mellékes. Négyen mentünk, amiből hárman tudtunk vezetni, de valahogy rám nem került sor egész úton, amit annyira nem is bántam, bár csak Toszkánáig mentünk és északon még nem is annyira „elvetemültek” a sofőrök.

Anti szeret éjszaka vezetni, így 23 órakor indultunk. Kisebb a forgalom, ő jól lát a sötétben, a gyerekek reggelre kipihenhették magukat, én pedig segítettem a navigálásban, főleg, mikor már kezdett fáradni.

Másnap 11 órára értünk Asoloba, az első szállásunk színhelyére, vagyis pont 12 óra kellett, hogy legyűrjük ezt a távot, pedig csak néha álltunk meg kávézni vagy fényképezkedni az elmaradhatatlan határátlépős táblánál.

Asolo nincs messze Velencétől, ezért esett erre a szállásra a választásunk. Mivel csak délután lehetett beköltözni, volt egy csomó időnk, hogy körbenézzünk. Természetesen az első utunk egy igazi olasz bárba vezetett, ahol ettünk néhány szendvicset és végre igazi olasz kávét ihattam. Az olasz kávénak van egy annyira jellegzetes – erős – aromája, amit nem lehet összetéveszteni semmivel, de utánozni sem. Bár az is lehet, hogy az olasz környezet miatt finomabb az ottani fekete. Az olaszok szemében, főleg egy kisvárosban, kuriózumnak számítunk, eleve a harsány, olasz temperamentumunk kelti fel az érdeklődést, miközben egy érthetetlen nyelven karattyolunk.

Anti imádja ilyenkor kipróbálni az új olasz szavak kiejtését, igyekszik megtanulni és ezzel nagy mulatságot okoz a pincérkisasszonyoknál, na meg világító kék szemébe is szeretnek belenézni. Most a jég szavuk, a ghiaccio okozott derültséget, aminek a kiejtése kicsit nehezebb, akárcsak a megjegyzése. Én a háttérben maradtam, mert mi tagadás, engem is szórakoztat az ilyen jellegű párbeszéd.

Ezután felfedeztük a várost, amiről kiderült, hogy van egy gyönyörű vára, természetesen a helység legmagasabb pontján. Pont belecsöppentünk egy milánói professzor magánórájába, ahol a város történelméről és igencsak érdekes lakójáról beszélt, hol Tamarára nézve angolul, hol rám tekintve, olaszul osztotta meg az információkat. I. Katalin (Caterina Cornaro) ciprusi királynő volt Asolo úrnője és híve a szabad szerelemnek. Ne feledjük, hogy az 1400-as években járunk, mikor Katalin az udvarában a szerelem létjogosultságát védelmezi a hagyományos egyházi világnézettel szemben. Az idegenvezetőnk szerint ez annyit jelentett, hogy bárki bárkivel, bárhol szerelembe eshetett, akár fizikailag is. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Caterina jelenléte a késő reneszánsz művészeinek is kedvezett, és udvara egyfajta kulturális központtá vált.

A pici város minden szegletét megismertük, hisz volt időnk is, így bevásároltunk az olasz Lidlben, ami a Conad nevet viseli, majd újabb bárban vezettük le a napi fáradalmat. Kicsit ideges voltam, mert a szállásadónknak írtam, hogy adja meg a telefonszámát, hogy az érkezésünkkor felhívhassam, de nem reagált rá, így egy újabb bárban folytattuk a nap további részét, míg el nem érkezett az idő.

Egy szuper kis háznál találtuk magunkat és egy pici nő nyitott kaput nekünk. Láttuk, ahogy egy hatalmas fekete kutyát igyekeznek „észrevétlenül” bezárni az udvaron lévő kutyaólba, de vendéglátónk megnyugtatott, hogy felügyelet nélkül nem lesz szabadon az eb, amíg itt vagyunk, még a kaput sem kell bezárnunk. Ezután körbevezetett bennünket. Egy rendkívül tiszta és modern házikóba érkeztünk, tulajdonképpen semmi kivetnivalót nem találtunk benne. Kicsit furán ledarálta a tudnivalókat és távozott.

Kipakoltunk, Tamiék elmentek, hogy hozzanak pizzát, addig mi letusoltunk, körbenéztünk. Érdekes volt, hogy a modern berendezés teljes szimbiózist alkotott a közeli Velence emlékeivel és így jelen volt egy-két muránói üvegdíszben, amiben a fogkefémet tarthattam vagy egy Tiffany stílusú lámpában.