2015

Azt tartja a babona, hogy az egész évünk olyan lesz, mint amilyen az első nap.

Gondolom ezt nem kell túlságosan konkrétan venni, elég csak nagy vonalakban, bár lehet, hogy semmi értelme az egésznek.

Szóval, aki elsején teli ette magát kocsonyával, valószínű, hogy nem fog egész évben kocsonyán élni, de előfordulhat, hogy sokszor túleszi magát. Aki pedig ezen a napon leesett a létráról vagy megbotlott a lépcsőn, nem hiszem, hogy ezentúl csak lifttel közlekedhet és kerülnie kellene a lajtorjákat, de lehet, hogy figyelmesebben kell majd közeledni ezen tárgyak felé. És akit ma megharapott egy macska, az is bátran simogathatja a szőrmókokat az év többi napján, csak arra figyeljen, hogy ne a szája környékén.

Engem ezek a felvetések elkerültek, gondosan ügyeltem például ezen a napon arra, hogy ne takarítsak. Nem szeretnék egész évben felmosóronggyal a kezemben rohangálni. Arra ugyan nem figyeltem, hogy ne aludjak sokáig, de nem tettem, úgyhogy talán lusta sem leszek.

Azt nem írom, hogy finomakat, de főztem is, hogy egész évben etethessem magunkat. Vajajját is készítettem, amit elvittünk apukámnak, mert ez a kedvence és így a családomat sem fogom elhanyagolni az év folyamán.

Bár én csak módjával, de Tami és Anti szánkózott is. Én csak egyszer csúsztam Antival, inkább odalentről fényképeztem őket, na meg fel-alá futkároztam a kissé csúszós járdán, de csak annyira, hogy ne fagyjak oda, míg várom a leérkezőket. És rengeteget nevettem Tami és Anti ügyetlenkedésén, ahogy szánkóval és snowboarddal a kezükben próbáltak felkapaszkodni a síkos lejtőn. Ezzel a tevékenységgel a sport felé is tettem egy kis célzást, bár komolyabb futásra sajnos nem volt alkalmam és talán megelőlegeztem az egész évi jókedvemet is.

Remélem minden jól alakul ebben az évben, elkerülnek a gondok és szomorúságok, sikerül, amit szeretnék és nem sikerül, amit nem szeretnék, és elérem azokat a célokat, melyeket kitűzök magam elé!

Mindenkinek ezt kívánom!

Téli szünet

A téli szünet idén majdnem a szentestével kezdődött és csak a két ünnep között éreztük azt a lánnyal, hogy miénk a világ. Sajnos a biciklitúra nem jött össze, pedig az idő mindent megtett, hogy elmenjünk kirándulni, de Taminak nem volt kedve, így csak egyedül indultam útnak.

Viszont nagyon jót korcsolyáztunk! Igaz nekem kellett egy óra, hogy ne futni, hanem csúszni akarjak a jégen, de utána már nagyon jól éreztem magam, ki is melegedtem, másnap pedig olyan izomlázam lett, olyan helyen, ahol még soha. Taminak megint feltörte kicsit a korcsolya a lábát, de még mindig nem veszek neki sajátot, míg félévente kinövi a cipőit.

Szerencsére idén sem maradt el a karácsony, mint ahogy azt az időjárás szerette volna. Tény, hogy az én fejemben is megfordult, hogy karácsonyfa helyett inkább a medencét kéne felállítani, de ez azért elmaradt. Kicsit hiányzott a fehérség, ami ilyenkor általában lenni szokott, hogy építsünk hóembert, hogy a hideg elől a meleg lakásba meneküljünk, de mi tagadás azért nem volt ellenemre, hogy hétágra sütött a Nap, hogy nem építettünk hóembert és nem kellett a lakásba menekülni a hideg elől.

Szenteste Anti sütötte az ünnepi vacsorát, aminek a kacsa lehet, hogy nem örült annyira, de nem tehetett semmit.

Tami előtt már nem kellett titkolózni, mikor odakerült a sor, hogy a fa alját is „feldíszítsük”, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjünk sétálni, csakúgy, ahogy eddig mindig, amikor is én még visszaszaladtam valamiért egy pillanatra és sietve a fa alá csempésztem a meglepetéseket.

Érdekes, hogy nem akar eltérni ettől a forgatókönyvtől, pedig most már ő is odalopta a saját ajándékait. Kitett magáért, mert meglepő módon, a nagymama segítségével ügyesen titkolva, ruhákat kaptunk tőle, méghozzá nagyon jó ízléssel válogatva. Nagyon tetszett, hogy annyira izgult, mit szólunk hozzá, hogy meglepődünk-e, tetszik-e, amit kapunk. Természetesen egy kézzel készített ajándékot is alkotott, mert mint tudjuk, annál személyreszólóbb, őszintébb és szebb ajándék nincs.

Bár a lányom idén is felsorolta, hogy mit szeretne látni a fa alatt, igyekeztem most is eltérni és nem melléfogni, hogy meglepetés is kerüljön. Könyvet ugyan nem tartalmazott a lista, de kettőt is kapott, hogy olvasásra sarkalljam, bár erre mostanában szerencsére nincs olyan nagy szükség. Igaz jobban szereti, ha én olvasok neki, de csak egy parányit kell nógatni, hogy kézbe vegye a könyvet, aztán büszkén mutatja, hogy már mennyit haladt.

A Monopoly is egy tudatos választás volt, és nem csak Tami kedvéért, hisz egyedül nem lehet vele játszani. Ez tulajdonképpen egy közös ajándék lett, hogy együtt legyünk és egymással foglalkozzunk, hogy figyeljünk a másikra és megtanuljuk kezelni azt, amit ez a játék tanít. A téli szünet több napja vagy inkább estéje is a játék izgalmával telt.

A cicáink sem maradtak üres manccsal, bár ezt kizárólag Antinak köszönhetik, mert én nem tudtam volna megalkotni ezt a mutatós kaparófát. Sajnos a régiről nincsen kép, pedig jó lenne összehasonlítani, hogy mi vár erre is, bár az kötélből volt, ez pedig igazi fából van, fűzfából, ha locsolnánk még ki is hajtana.

Az idei szilveszterünk is furán alakult, ugyanis a lányunk tőlünk távol töltötte ezt az estét, mert gyerekbuliba volt hivatalos, ahová szülőket nem vártak. Természetesen elengedtük, mert különben nagyon unatkozott volna velünk, felnőtt társaságban. Mi egy fantasztikus vacsorán vettünk részt a barátainknál, ahol isteni étkek rúgták fel a megkezdett fogyókúrámat és ahol gond nélkül átbeszélgettük az egész estét, sőt a hajnalt is, bár ebben az elfogyasztott nem kevés pezsgőnek is volt némi szerepe.

Kicsit másnaposan sikerült összeszednünk a lányunkat, aki a hazaúton parányit bealudt.

Fogadalmat idén sem tettem, hisz a nyáron már ezen is túlestem, és szerintem nem az évfordulóhoz van annak köze, hogy megváltozik a sorsunk, csakis magunkhoz, hogy mi elhatározzuk és megteszünk érte mindent. Persze még ilyenkor is közbeszólhat bármi, ami ebben megakadályozhat, de akkor már legalább a lelkiismeretünk tiszta lehet.

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

A babona szerint, amit az év első napján csinál az ember, azt rendszeresen fogja egész évben. Nagy a felelősség emberek! Én kitettem magamért, hogy minél több minden beleférjen ebbe a napba, kezdve az alvással és olvasással, folytatva mozival és finom étkek elfogyasztásával, de szigorúan kihagyva a takarítást, és már eleve a munkát kerülve, csak a szórakozásra fektetve a hangsúlyt, amibe belecsempésztem még egy kis aktív pihenést is, csak hogy teljes legyen a kép.

Mindenki kezében ott van a sorsa,
úgy alakítja az életét,
ahogy akarja,
vagy ahogy tudja!

Előszilveszter

Egy nappal az új év beköszönte előtt, úgy döntöttünk, hogy családi program gyanánt, vagyis a gyerekkel karöltve, és nem éjszakába nyúlóan ünnepeljük meg az év végét. Erre a legalkalmasabb helyszín az Anna-fürdő bizonyult.

Már gyerekkoromban is létezett ez a fürdő a város szívében, sőt gyógyvize eléggé ismert, de akkoriban kizárólag beutalókkal, gyógykezelés céljából csak beteg emberek látogathatták. Azt nem tudom, hogy mióta van nyitva a nagyközönség számára (is), mert soha nem jutott eszembe, hogy igénybe vegyem a hozzánk legközelebb eső fürdőt, az előző mondatból kifolyólag, de most mikor felmerült, hogy vízhiányunk van, eszembe ötlött ez a megoldás.

Tami az érzékeire hagyatkozva viccelődött, hogy ő csukott szemmel is eltalál a kapuhoz, mert érzi a fürdő illatát, aztán ezt a stílust folytatva a pénztárnál is heves kézlendítésekkel jelezte a pénztárosnak, hogy övé a gyerekjegy. A megérdemelt mosoly nem maradt el a hölgy részéről, úgyhogy beléphettünk Anna szentélyébe.

Már az öltöző is furcsa volt. Koedukált, vagyis nők és férfiak egy helységben intézték a kabátok le- s felvételét. Aztán rájöttünk, hogy itt kabinok vannak, vagyis ki oda belép felöltözve, fürdőruhában jön ki. Ezután teszi a holmiját a kulccsal zárható szekrénybe. Az öltözködési procedúrán hamar túlestünk, nem akartuk húzni az időt tollászkodással.

Elindultunk a medencék felé. Igen ám, de merre menjünk? Annyit tudtunk, hogy a főbejárattól jobbra van a termál részleg, balra a welness és hátul félkörívben átjárható. Elindultunk balra. Mindenütt boltívek bukkantak elő, melyeken beljebb lépve egy-egy medence tárult elénk. Furcsa alakúak, kicsik és nagyok, barnás színűek és áttetsző kékek. Nem tudtuk melyiket válasszuk. Az egyik medence közepén egy apuka sakkozott a fiával. Egy másiknál idősebbek dögönyöztették a hátukat az erős vízsugárral. Mi csak járkáltunk egyik helységből a másikba, míg végre fel nem fedeztünk egy mélyebbnek és hidegebbnek tűnő úszómedencét. Beleugrottunk. Kellemes volt a víz hőfoka, bár hosszú úszásokhoz túl meleg, de nem is volt olyan hosszú, maximum egy levegővétellel át lehetett úszni hosszában, inkább csak lassú, kényelmes tempózáshoz készült. Mint később kiderült ez volt a legnagyobb medence.Mikor ebben már kellőképpen kilubickoltuk magunkat és már nyomot hagyott az úszószemüveg az arcomon, elindultunk. Először rossz irányba mentünk, egyre hidegebb lett. Visszafordultunk. Akkor megint mentünk egy jó darabig, míg meg nem álltunk egy dögönyözős fajta medencénél, ami mellett pancsoló is volt. Tami már kinőtt ugyan belőle, de a két medence közötti kerek rácsos ablak kitűnő szórakozást biztosított a gyereknek a hirtelen lefröcskölés c. játékból – szabályok nélkül.Aztán megint kódorogtunk, az öltözők között eltévedtünk, de aztán felfedeztünk egy nyitott kabint, amin átjárás volt és így tovább keresgéltük a kiutat. Minden bemélyedésben egy-egy medence biztosította a nyugalmat, vagy az aktív pihenést, úgy éreztük sohasem jártunk még abban a helységben, melybe éppen beléptünk, pedig de, csak más útvonalon közelítettük meg, másik boltíven mentünk be és így később jött a felismerés, hogy itt már jártunk. Nekem nagyon tetszett ez a zegzugos rendszer, biztos csak első alkalomra tűnik labirintusnak, ha majd többször eljövünk, jobban kiismerjük magunkat a kanyarokban. Azt is nagyon szépnek találtam, hogy több medence fölött homályos üveg szolgáltatta a tetőt, ami szép időben biztos gyönyörű látvány, így esőben és esteledve már nem okozott túl nagy katarzist. Egyedül az nem tetszett, hogy sokszor túl hosszan kellett menni egyik medencétől a másikig, és közben hol nagyon meleg volt, hol meg nagyon hideg, ami a vizes bőrön még jobban felerősíti a hőmérsékletkülönbségeket, bár lehet, hogy ha nem rossz irányba megyünk, és azonnal rátalálunk a helyes útra, akkor csak a meleg levegőt érintve eljutunk oda, ahová szeretnénk, csak mi még azt sem tudtuk, hová szeretnénk.

Tami még nem tud úszni. Nem elég kitartó, hogy elfogadja az útmutatásunkat, azt gondolja, hogy ha egyszer sikerült jól végezni a kar- és lábmozdulatot, akkor már tud is úszni. Tavasszal mindenképp időt kell szakítani rá, hogy elvégezzen egy úszótanfolyamot, ezt a mai nappal el is határoztam, nyomós okom volt, addig marad a karúszó használata, amivel biztonságban érzi magát, és én sem aggódom annyira.

Az élményfürdőknél az szokott gondot okozni, hogy sosem tudjuk mikor kezdődik az „élmény”. Most is ültem egy csempével kirakott padon, a Római élménymedencében, hátamat nekitámasztva három lyuknak, hogy majd csak megindul a vízsugár és kellemes perceket okoz. Anti az öltözőbe ment, Tami már kezdett unatkozni mellettem, levette a karúszóját, hogy kényelmesebben tudjon bohóckodni a pad támláján. Aztán elém jött, hogy kitapogassa a lábával a lépcsőket, melyek idáig vezettek. Egyre mélyült a víz. Mondja nekem, hogy „anya, nem ér le a lábam”. Jól van – felelem – akkor gyere vissza. „De nem bírok. Elsüllyedek”. És tényleg. Vett egy nagy levegőt és süllyedt. Néztem, ahogy már a feje búbját is kezdi ellepni a víz, tudtam, hogy már leér a lába, hisz egy lépcsőfokot ment lejjebb, egyel feljebb pedig vállig ért neki a víz, de semmi ellenállást nem tanúsított, hogy változtasson a helyzetén, még a szemét is becsukta, és csak arra várt, hogy én kihúzom. Mielőtt valaki nagyon elítélne, hogy miért hagyom megfulladni a gyerekem, megnyugtatom, hogy nem lett semmi baja. Egy karnyújtásnyira volt tőlem, azonnal tudtam cselekedni, azt is láttam, hogy vett levegőt, és úgy gondoltam, ha már leér a lába, felrúgja magát. Kíváncsi voltam, hogy használja-e a karját, lábát, vagy kutyaúszásban, vagy amire tanítottuk, de nem csinált semmit. Teljes közönyben hagyta, hogy ellepje a víz. Persze azt már nem vártam meg, hogy elfogyjon a levegője is, megfogtam a karját és kiemeltem, aztán csak néztem rá kérdőn, hogy ez most mi volt. „Anya, én szóltam, hogy elsüllyedek”- mondta kicsit kétségbeesett hangon, de azért nem rémülten. Tényleg szólt. A gyerekeket mindig komolyan kell venni.

A program zárásaként kipróbáltuk az összes szaunát, ami csak volt. Tami ebben sem bizonyult kitartónak, amit mondjuk nem csodálok, a finn-szaunát én is csak addig bírtam, amíg a fülbevalóm hozzá nem ért a bőrömhöz, égető érzést okozva. A különböző bio- és aromaszaunák, legyenek azok gőzösek, vagy szárazak viszont nagyon bejöttek. Az egyikben sikerült kicsit több időt eltöltenem, mert a lány Antival volt. Így végighallgathattam két menedzser keserű hányattatásait a nem kielégítő fizetésről, bezzeg Pesten...! felkiáltásokkal. Szerencsére a konklúzió levonása után, hogy Szegednek még egy pár évet fejlődnie kell, hogy meg tudja fizetni a szaktudásukat, távoztak, így még énekelhettem is a párás levegőben.

Tami pedig hajszárítás közben tette ugyanezt, egy könyörgő áriát, hogy nem vizes már a haja, hagyjam már abba, de úgy látszik mégis van olyan, mikor a gyereket nem kell komolyan venni.