Elérkezett az idő, hogy az utolsó két kiscica is megváljon a szülői háztól, mely Szegeden található.
Kellő kiképzésben részesültek, felkészültek arra, hogy immár máshol borogassák a virágcserepeket, tekerjék le a wc-papírgurigát és cibálják meg az ember lábfejét, ha egy pillanatra is megáll.
Talpraesettségüket a mamájuktól örökölték, aki a bengáli fajhoz tartozik, törzskönyvvel is rendelkezik, nem fél semmitől és senkitől, a kölykök kiképzését is igen komolyan vette. Ha nem talált hörcsögöt, cinegét vagy egeret, akkor a saját tányérjából vadászta le a legnagyobb falatokat és vitte a kicsik szájához.
Sajnos a papa kiléte ismeretlen, nem tudjuk, hogy az igen tetszetős bengáli lány, kit választott a sorban álló kandúrok közül, kinek sikerült egy véletlen folytán bejutnia.
A kiscicák rendkívül értelmesek, hamar elsajátították az ember számára fontos dolgokat, mint alomhasználat, éhség jelzése kitartó és egyre erősödő nyávogással, valamint a szeretet kicsikarása, mely széles skálán mozog. Nem csak a már jól ismert dörgölőzést és dorombolást foglalja magába, hanem azt is megérzik, hogy mikor szeretnénk felkelni a székből és abban a pillanatban képesek puhán landolni az ölben, mellyel feledtetni tudják az egész napi stressz okozta ártalmakat és sikerül minket rávenni, hogy legyintsünk a ránk váró feladatokra, hisz annak semmi köze a macska jólétéhez.
Most még két fiú kéri a befogadását, hamarosan abba a korba érnek, hogy el is lehet őket vinni.
Kérünk értük némi nevelési támogatást, amiért egy szocializált, kedves és nagyon energikus cicát kap a vásárló az igen drága bengáli faj leszármazottját.
