A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csányi Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csányi Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 8., vasárnap

Csokigyuszi

A címben írt köszönési mód Erik, azaz Csányi Sándor szájából pattan ki nap mint nap, mikor a Coming out nevű rádiós műsorában elköszön a hallgatóságától. Bevallom nem tudtam, hogy mit jelent ez az angol kifejezés, úgyhogy utánanéztem. A wikipédia szerint: előbújás, arra utal, amikor valaki elmondja egy másik embernek, vagy nyilvánosan felvállalja, hogy meleg, leszbikus stb.
A meglepő, hogy a történetben nem ez a téma, hanem pont fordítva. Hogyan lesz egy megbecsült, példaképnek kikiáltott, másságát az alázatosságig elfogadott férfiből hirtelen hetero. Az sem mindennapos, ahogy ez megtörténik vele, hiszen egy baleset, egy ütés következtében következik be, ami nem valószínű, hogy a homoszexualitását nehezen elfogadott egyéneknél beválna, inkább ne próbálják ki, de ne akadjunk fel minden apróságon.

Sajnos ezzel a filmmel sokkal nagyobb bajok is vannak. Pedig annyira jól indul! Kimondottan drukkoltam, hogy ne essen le a színvonal, de ezt a lendületet, ezt a lazaságot csak rövid ideig sikerült fenntartani. Úgy az első tíz percig.
Maga a téma, a másság azonnal kiderül, pedig nem játszották túl, hogy a hülye is megértse, nem voltak pózolások, félre nem érthető gesztusok. Éppen kezdtem volna jól érezni magam, mikor jöttek az esetlen párbeszédek, a rögtönzésnek ható kínlódva kinyögött szövegek, a viccnek szánt kényszeredettségek, az izzadságszagú felületességek.
Furcsa volt, hogy a kezdeti helyes Csányi Sándor egyre rondább lett. A film végére totál elcsúnyult! Nem is értettem, hogy ez miként történhetett, valószínű, hogy a megformált szerepnek köszönhető, vagyis a kudarcnak, mert kilépett a szerepből. Már nem érezte magáénak, beleesett valami hétköznapi trutyiba és ő sem érezte magát ott jól. Ahogy az elején tökéletesen tudta hozni a meleg srácot, úgy a végére nem sikerült hihetően megváltoznia, heterová – pedig állítólag az.

Maga a történet rendkívül gyermeteg lett, érezhetően a színészek sem hittek benne. Persze az „öregek” azért hozták a formájukat, Für Anikó vagy Gyabronka József, de sajnos a filmet megmenteni nem tudták. Pecsák úr (Mucsi Zoltán) hihetetlenül jól játszotta a számára kijelölt figurát, csak az volt a baj, hogy ennek a figurának annyi ostobaságot, kényszeredett és zavaros marhaságot kellett megformálnia, hogy sokszor én szégyelltem magam helyette.
A mellékszereplők hatásosabbak voltak a főszereplőknél, akár a férfi, akár a női vonalon. A történet egyre jobban ellaposodott a közhelyektől, a klisék lehúzták. A zenék jók voltak ugyan, de sokszor nem illett a látványhoz, mintha a zene lett volna hivatott kifejezni, a szánkba rágni azt, amit a színészek játéka miatt kellett volna éreznie, gondolnia a nézőnek.
Két szálon futnak az események és kicsit féltem, hogy az azonos neműek intimitása felerősödik, örülök, hogy ez nem történt meg – bár lehet, hogy ez a takargatás, mismásolás sem tett jót a nyíltan felvállalt másságnak -, mint ahogy az ellenkező neműek közötti fellángolás sem, amit szintén nem bánok, mert akkorra már Erik és Balázs kapcsolatának drukkoltam. Tettem mindezt azért, hogy ne essen bele a film a fejben már lezongorázott forgatókönyvbe és még azért, mert számomra Balázs (Karalyos Gábor) sokkal szimpatikusabb volt, mint Linda (Tompos Kátya).
Értem én, hogy közönségfilmet akartak csinálni, nem túl elvontat, nem túl művészit, hogy többen beüljenek rá, de sajnos így is alig volt néző a teremben.

Azért volt néhány vicc, amin nevettem, és egy-két jó pillanata is volt a filmnek, főleg az elején, de ahhoz nagyon kevés, hogy kellemes szájízzel kortyoljam utána a kávémat.

2010. január 2., szombat

Poligamy

Mint azt az előző bejegyzésemben jeleztem, amit az év első napján csinál az ember, gyakran fogja megtenni egész évben. Hát én írtam elsején és már megint írok, aztán majd megint és így tovább.
Ám nem csak írtam, de moziban is voltam. Nem vagyok egy nagy filmszakértő, de az feltűnik, hogy egyre több magyar film kerül forgalmazásra, aminek nagyon örülök, mert szeretem a hazai alkotásokat. („Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk”.) Gondolom nagyban köszönhető ez annak, hogy az utóbbi években olyan színészek kerültek ki a főiskoláról, akik megállják a helyüket a filmiparban, el tudják adni az alkotásokat, sármosak, karakteresek.
A Poligamy című filmben ez a hiteles szereplő András, azaz Csányi Sándor volt. Nagyon jól játszotta a kapuzárási pánikkal küszködő középkorú férfi szerepét – meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban, mint a szívtipróét -, aki fél az életfogytig tartó elkötelezettségtől, akár csak attól - hanem még jobban -, ha nem „raboskodhat” a szeretett nő oldalán. Nincsenek nagy vágyai, egyik napról a másikra él, mint a szappanoperákban, és ez neki megfelel, mondhatni ez a vágya. Nem akar túl messzire gondolni, főleg nem a házasság és gyerek témakörében.
Képzeletének játékaként bújik mindig más bőrbe - más foglalkozásba, más felmenőkkel – Lilla (Tompos Kátya), a barátnő, aki csak az ő szemében másmilyen, a környezete mindig ugyanannak látja. Ekkor már lehetne pszichiátriai eset, de ez a vonal nem erősödik fel kellőképpen. A pszichológusnő (Péterfy Bori) csak mint egy odahelyezett bábu ül az irodában, és tulajdonképpen semmi értelme és jelentősége a filmben, kivéve mikor ő is Lillává változik, de ez is egy elszalasztott poén marad. (Végül is András fogalmazza meg ezt a közjátékot a legjobban, mikor azt mondja, hogy azért jár pszichológushoz, mert forgatókönyvíró. Ennél több jelentősége tényleg nincs.) Ilyen logikátlanságokkal teli van a film. Egy darabig próbáltam megfejteni, de aztán rájöttem, hogy akkor elszalasztom magát az alkotást, úgyhogy nem agyaltam, inkább figyeltem a főszereplő hétköznapi attitűdjeit, melyek nagyon jól álltak neki, akár a cinkos mosoly, akár a tétova vizslatekintet (mint mikor a kopó nem találja a vadász által lelőtt zsákmányt, és nem tudja eldönteni, hogy még keresse, vagy behúzott farokkal visszasomfordáljon a gazdájához).
A történet 9 hónapot ölel át, egy gyermek kihordásának idejét, és ez nem véletlen. A filmben mindig minden változik. Lillából akadt hét is – ebből kettő az, akire emlékszem és ez sajnos minősíti a másik öt játékát, bár mentségükre legyen mondva, hogy az állandó szereplőváltozás nem sok időt adott a kibontakozásra, de a kettő közül az egyik szintén csak pár perces epizódszereplő volt, mégis jobban kihasználta az idejét, mint akinek több idő jutott – ezt hívják azt hiszem tehetségnek. Változnak az életkörülmények is, a bútorok, a berendezési tárgyak a különböző Lillákhoz igazodnak, egyedüli biztos pont egy kis faszobor, ami hol egy kedvenc, sok emléket idéző dísztárgyként, hol fotellábként jelenik meg.
Mivel vígjátékról beszélünk, nem elhanyagolható a poénok száma sem. Volt egy pár, de nem sok. Számos le nem ütött labda maradt a levegőben. Nagyon jó vonalként indult, hogy két Lillának megismerhettük a szüleit. Sajnos nem volt folytatás, pedig rengeteg helyzetkomikumra adott volna lehetőséget, amivel a főszereplő komikus karaktere tudott volna mit kezdeni, kár hogy nem volt belőle több. Az a jelenet is többet sejtetett, mikor a néző azt gondolta, hogy András a bulin nem Lillával, hanem egy idegen nővel ismerkedik meg, csak mikor hazaértek, akkor derült ki, hogy mégis Lilla, de ezt még lehetett volna fokozni, sajnos ez is elmaradt. Nagyon tetszett az a jelenet, mikor a terhestornán találkozik az igazi Lillával, akit immár Irmának hívnak. Jók voltak a dialógusok, nem voltak erőltetettek, csak maga az epizód sehogy sem illett a filmbe. Azt sem igazán értettem, hogy mikor ugyanezen a helyszínen András bevesz egy marék altatót, egyértelmű öngyilkossági szándékkal, mert már nem bírja elviselni, hogy a tornán csak az ő Lillái vesznek részt, el is kezdi az agóniát, amit a gyógyszer hatása okoz, de aztán mint aki hirtelen meggondolja magát, vagy mint aki felfedi magát a nézők előtt, „csak színészkedtem, ugye nem gondoltátok komolyan, hogy bevettem?”, felkel és odamegy Irmához beszélgetni.
András először ellenkezett és értetlenkedett az új Lillák felbukkanásán, aztán behódolt a váratlan lehetőségeknek, míg rá nem jött, hogy tulajdonképpen a barátnőjét az élettársával csalja, miközben a menyasszonyát keresi.
A film mondanivalója tulajdonképpen annyi, hogy a férfi vegye már észre, hogy a Nő, aki a legfontosabb számára, aki a legbiztosabb pont az életében ott van tőle karnyújtásnyira!