Poligamy

Mint azt az előző bejegyzésemben jeleztem, amit az év első napján csinál az ember, gyakran fogja megtenni egész évben. Hát én írtam elsején és már megint írok, aztán majd megint és így tovább.

Ám nem csak írtam, de moziban is voltam. Nem vagyok egy nagy filmszakértő, de az feltűnik, hogy egyre több magyar film kerül forgalmazásra, aminek nagyon örülök, mert szeretem a hazai alkotásokat. („Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mienk”.) Gondolom nagyban köszönhető ez annak, hogy az utóbbi években olyan színészek kerültek ki a főiskoláról, akik megállják a helyüket a filmiparban, el tudják adni az alkotásokat, sármosak, karakteresek.

A Poligamy című filmben ez a hiteles szereplő András, azaz Csányi Sándor volt. Nagyon jól játszotta a kapuzárási pánikkal küszködő középkorú férfi szerepét – meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban, mint a szívtipróét -, aki fél az életfogytig tartó elkötelezettségtől, akár csak attól - hanem még jobban -, ha nem „raboskodhat” a szeretett nő oldalán. Nincsenek nagy vágyai, egyik napról a másikra él, mint a szappanoperákban, és ez neki megfelel, mondhatni ez a vágya. Nem akar túl messzire gondolni, főleg nem a házasság és gyerek témakörében.

Képzeletének játékaként bújik mindig más bőrbe - más foglalkozásba, más felmenőkkel – Lilla (Tompos Kátya), a barátnő, aki csak az ő szemében másmilyen, a környezete mindig ugyanannak látja. Ekkor már lehetne pszichiátriai eset, de ez a vonal nem erősödik fel kellőképpen. A pszichológusnő (Péterfy Bori) csak mint egy odahelyezett bábu ül az irodában, és tulajdonképpen semmi értelme és jelentősége a filmben, kivéve mikor ő is Lillává változik, de ez is egy elszalasztott poén marad. (Végül is András fogalmazza meg ezt a közjátékot a legjobban, mikor azt mondja, hogy azért jár pszichológushoz, mert forgatókönyvíró. Ennél több jelentősége tényleg nincs.) Ilyen logikátlanságokkal teli van a film. Egy darabig próbáltam megfejteni, de aztán rájöttem, hogy akkor elszalasztom magát az alkotást, úgyhogy nem agyaltam, inkább figyeltem a főszereplő hétköznapi attitűdjeit, melyek nagyon jól álltak neki, akár a cinkos mosoly, akár a tétova vizslatekintet (mint mikor a kopó nem találja a vadász által lelőtt zsákmányt, és nem tudja eldönteni, hogy még keresse, vagy behúzott farokkal visszasomfordáljon a gazdájához).

A történet 9 hónapot ölel át, egy gyermek kihordásának idejét, és ez nem véletlen. A filmben mindig minden változik. Lillából akadt hét is – ebből kettő az, akire emlékszem és ez sajnos minősíti a másik öt játékát, bár mentségükre legyen mondva, hogy az állandó szereplőváltozás nem sok időt adott a kibontakozásra, de a kettő közül az egyik szintén csak pár perces epizódszereplő volt, mégis jobban kihasználta az idejét, mint akinek több idő jutott – ezt hívják azt hiszem tehetségnek. Változnak az életkörülmények is, a bútorok, a berendezési tárgyak a különböző Lillákhoz igazodnak, egyedüli biztos pont egy kis faszobor, ami hol egy kedvenc, sok emléket idéző dísztárgyként, hol fotellábként jelenik meg.

Mivel vígjátékról beszélünk, nem elhanyagolható a poénok száma sem. Volt egy pár, de nem sok. Számos le nem ütött labda maradt a levegőben. Nagyon jó vonalként indult, hogy két Lillának megismerhettük a szüleit. Sajnos nem volt folytatás, pedig rengeteg helyzetkomikumra adott volna lehetőséget, amivel a főszereplő komikus karaktere tudott volna mit kezdeni, kár hogy nem volt belőle több. Az a jelenet is többet sejtetett, mikor a néző azt gondolta, hogy András a bulin nem Lillával, hanem egy idegen nővel ismerkedik meg, csak mikor hazaértek, akkor derült ki, hogy mégis Lilla, de ezt még lehetett volna fokozni, sajnos ez is elmaradt. Nagyon tetszett az a jelenet, mikor a terhestornán találkozik az igazi Lillával, akit immár Irmának hívnak. Jók voltak a dialógusok, nem voltak erőltetettek, csak maga az epizód sehogy sem illett a filmbe. Azt sem igazán értettem, hogy mikor ugyanezen a helyszínen András bevesz egy marék altatót, egyértelmű öngyilkossági szándékkal, mert már nem bírja elviselni, hogy a tornán csak az ő Lillái vesznek részt, el is kezdi az agóniát, amit a gyógyszer hatása okoz, de aztán mint aki hirtelen meggondolja magát, vagy mint aki felfedi magát a nézők előtt, „csak színészkedtem, ugye nem gondoltátok komolyan, hogy bevettem?”, felkel és odamegy Irmához beszélgetni.

András először ellenkezett és értetlenkedett az új Lillák felbukkanásán, aztán behódolt a váratlan lehetőségeknek, míg rá nem jött, hogy tulajdonképpen a barátnőjét az élettársával csalja, miközben a menyasszonyát keresi.

A film mondanivalója tulajdonképpen annyi, hogy a férfi vegye már észre, hogy a Nő, aki a legfontosabb számára, aki a legbiztosabb pont az életében ott van tőle karnyújtásnyira!