Aprajafalva

Alberobello valóban olyan hatást kelt, mintha törpök laknák, a mesebeli kis házikók rendkívül egyedi kivitelezése és megjelenése igazi turista látványossággá vált az idők folyamán.

A trullók ma már a Világörökség részét képezik, és valóban lenyűgöző látványt nyújtanak a szemlélődőben.

A trulli eredetéről többféle történetet olvastam, pl. hogy eredetileg a pásztorok szállásaként funkcionált. Tulajdonképpen egy könnyűszerkezetes épületet hoztak létre, kőből, mert hogy az volt kéznél, és ez volt a legolcsóbb lehetőség arra, hogy valakinek fedél kerüljön a feje fölé, akár átmenetileg is.

A másik feltevés szerint azért épültek mindenféle kötőanyag nélkül, mert II. Giangirolami di Acquaviva gróf így akart segíteni az itt élő pásztorokon, hogy ne kelljen adót fizetni a házaik után. Mikor az adószedők megérkeztek, hipp-hopp lebontották a trullókat, és mikor távoztak, újra felépítették a házaikat. Kicsit macerás lehetett így élni, de elég sokáig tették mindezt, viszont nem a végtelenségig, mert egy idő után lebukott a gróf és adócsalás miatt a nápolyi király börtönbe záratta.

A lényeg viszont az, hogy ma már gyönyörűen rendbe hozott, hófehér trullók hívogatják a kuriózumok kedvelőit, így minket is.

A szállásunk úgy 100 km-re volt Alberobellotól, az előző napokban igyekeztünk pontosan megtervezni az odautat, hogy ne érhessen bennünket meglepetés. Korán akartunk indulni, hogy legyen egy egész napunk arra, hogy mindent alaposan körbejárjunk.

Reggel 8-kor már az állomáson voltunk és… integettünk az orrunk előtt elhúzó vonat feneke után.

Minden bátorságomat és szókincsemet összeszedve előadtam szerencsétlen történetemet az információs pultnál egy nagyon türelmes és megértő olasz vasutasnak. Közben jelentőségteljesen lobogtattam a kezemben a nem túl olcsó jegyeket, melyek már az átszállást is tartalmazták. Magam is meglepődtem, mikor kiderült, hogy nincs minden veszve, egy óra múlva indul a következő vonat Bariba, ott át kell szállni a megfelelő buszra és másfél óra buszozás után már meg is érkezhetünk a célállomásra.

Ha nem késsük le a vonatot, akkor úgy 11 körül az áhított városba érhettünk volna, így sajnos csak 14 órára jutottunk el, úgyhogy parányit gyorsabban andalogtunk, mint szerettünk volna, de ez van, mikor az ember nem saját autóval közlekedik.

Már a busz ablakából érezhető volt, hogy közeledünk Alberobellohoz, mivel egyre több trullo emelkedett ki a földből, a többség szépen beépülve a családi házak vagy gazdaságok közé, látszott, hogy használják is őket. Ezek többsége még nem volt hófehérre meszelve, szürkén vette fel a környező kövek stílusát.

Alberobellóban viszont leginkább a tiszta, fehér falú házak és szürke tetők vonzották a szemet. Azt már említettem, hogy mindenféle kötőanyag és habarcs nélkül épültek ezek az épületek, ettől függetlenül elég stabilnak tűntek. A tetejük lapos kövekből vannak kirakva, mely süvegszerűen emelkedik és amire különböző ősi szimbólumokat, jelképeket festettek. A házak vastag falai és kevés nyílásai a hőszigetelést volt hivatott képviselni. A kezdetben ablak nélkül épített lakóházak igencsak sötétek voltak belülről, ezért az ajtóval szemben egy tükröt helyeztek el, hogy általa több fényt vonzanak be (úgy látszik ismerték a feng shuit is). A többnyire henger alakú házak általában egy vagy két személy számára készültek, és ahogy növekedett a család, úgy toldották meg újabb és újabb szobákkal az eredeti helységet.

Törpként sétálgatva a házikók mentén rendkívül megfogott az egésznek a hangulata. Persze a túl sok turista ezt a meghittséget igyekezett meghiúsítani, de szerencsére nem sikerült nekik teljesen.

Meglepő volt, hogy a szuvenír boltok rengetegében néhol lakóházként funkcionált egy-egy épület a főutca mentén. Pont tanúja voltam egy jelenetnek, mikor az egyik turista benyitott egy házikóba, mire a tulaj trikóban és gatyában felháborodva kitessékelte.

Egyébként belülről is nagyon kellemes érzetet keltettek az épületek, bár a félhomály azért nem volt túl biztató. Az egyik boltban az is kiderült, hogy az trullo alatt hatalmas pince is található, amit a mogorva tulaj nem engedett lefotózni, csak pénzt dobhattunk volna bele. A kőépületek rengetegének közepén egy hatalmas park hozta közelebb a természetet, mely éppen a kéttornyú templom közelében volt, mely szintén a trullók stílusában épült. Remélem azért innen már nem spórolták ki a kötőanyagot, vagy utólag azért megerősítették és nem fog leomolni egy nagyobb szélvihar következtében.

Giacomo

Jó döntés volt, hogy ebben a városban töltsem a nyarat, bár inkább csak véletlen, de nem bántam meg. Rengeteg a turista, és a helyiek sem olyan mogorvák, mint északon. Arról nem is beszélve, hogy nem az a túl nagyméretű város, ahol elvesznék és átnéznének rajtam, hanem pont a megfelelő. Mondjuk a gyerekek néha szemtelenkednek velem, de hát ez ellen nem tudok mit tenni. Szőke vagyok, ami már igencsak szemet szúr a déli vidéken, a kék szememről nem is beszélve. A hófehér bőrömet igyekeztem eltüntetni, aminek az lett az eredménye, hogy úgy leégtem, mint a rák. Szóval igazuk van, ha nevetnek a vörös ábrázatomon. Pedig olasznak vallom maga, még ha északi is vagyok, dehát az anyám skandináv. Tehetek én róla, hogy rá ütöttem? Pedig apám ízig vérig olasz, a temperamentumát tőle örököltem. Kár, hogy semmi mást nem. Milyen jó lett volna, ha nem veszítem el őket olyan korán, és nem kerülök árvaházba. A nagyszülők is meghaltak már, a rokonok pedig nem akarnak látni.

Mindegy nem a múlton kell merengeni, hanem a mának élni! Jó, hogy megismerkedtem azzal a kis közösséggel és így páran „kibéreltük” azt a helyet a tengerparton, a szemetesek mellett, így mindig tud ott lenni valaki, hogy vigyázzon a cuccainkra. Nagy ötlet volt azt a sátrat is megvenni, így nem szúrunk szemet a rendőröknek és míg figyelünk a tisztaságra, addig a kutya sem bánt minket… de, bocsánat egy kutya szokott. Van egy dög, akit minden nap arra sétáltatnak, és sosem hívják vissza időben, csak amikor már lepisilte a sátor oldalát, de ezt leszámítva szép az élet.

Gyönyörű ez a város! Az egész egy óváros, olyan régi kövekkel, amin én nem engedném meg, hogy autók közlekedjenek, se motorok, maximum az a vastag kerekű elektromos kerékpár, ami most a fiatalok kedvence. Szívesen kipróbálnám, de minek is, nem sietek sehová.

Hamarosan kezdődik a ferragosto. Na akkor felbolydul itt minden, de nem bánom, mert olyankor jobban megy az üzlet, többen adakoznak nekem is, vagy mint a múltkor, az étteremtulajdonosok meghívnak egy-egy tál maradékra.

És egyébként is! Imádom a nyüzsgést, a programokat! Gyönyörű oltárokat készítenek Szűz Mária tiszteletére, bár csak művirágokat tesznek, de hát ez nem hegyes vidék, itt nagyon nincsenek fák, virágok, kivéve a parkban, ahova viszont nem szívesen megyek, mert folyamatos a rendőri figyelem, igaz a biciklisták miatt, de akkor sem.

Tegnap volt bolhapiac, ami miatt lezárták az egész főutcát és sok ismerőssel találkoztam, bár számomra nem kínáltak olyan tárgyakat, amire szükségem lett volna, haszontalan dolgokat pedig nem gyűjtök be, mert csak nőne a lom körülöttem és ha távozni kell, lassítana a mozgásomban.

A múltkori strandkoncert, az volt az igazán buli! A fiatalok mindig sokkal elnézőbbek velem szemben, mint az idősebbek, és ha nem is teljesen józanok, akkor aztán remek társaság! Azon a hétvégén annyit ettem, hogy már majdnem elcsaptam a gyomromat! Sokan meghívtak egy-egy italra is, de sosem iszom alkoholt, amit nagyon furcsálltak, de hát nekem vannak elveim!

Most mindenki megbolondult a ferragosto miatt! Kosztümös felvonulás, tűzijáték, a papok mikrofonba beszélnek, a hívők pedig követik őket, hatalmas hangfallal a vállukon, hogy senki le ne maradjon a prédikációról. A templomokba éjszaka is be lehet menni, az éttermek hajnalig nyitva vannak, egy gombóc fagylalt pedig akkora, hogy csak vacsora helyett lehet elnyalni!

Imádom a délieket, sosem akarok visszamenni északra, ahol a hideg is sanyargatja az embert!

Most elmegyek az állomásra és szedek egy kis fügét az egyik fáról, mert kell a vitamin!

Az utca zsivaja

- Teresa! Gyere gyorsan, láttad? Loredana kiadta az alsó lakását idegeneknek!

- Komolyan? Nem láttam.

- Óvatosan nézz fel az erkélyre, mert ott ülnek mind a négyen. Gondolom a két szülő a két gyerekével.

- Aha… látom, jaj a két gyerek csókolózik!

- Jól van, csak tipp volt, akkor nem testvérek… hú látom, hogy mennyire nem, pedig olyan fiatalok, de hát tudod, hogy van ez manapság!

- Persze, és állandóan a telefonjukat nyomkodják, az én unokám kezében is folyamatosan ott van, bár azért minden nap eljön hozzám beköszönni.

- Nem lehet rá semmi panaszod, nagyon tisztelettudó fiú, nem csoda, jó nevelést kapott. A múltkor még nekem is hozott egy kenyeret, amit a menyed sütött.

- Hú, az milyen finom volt! Annyira van érzéke a sütemények készítéséhez, hogy én már mondtam nekik, nyissanak egy cukrászdát, de hát Lucia olyan félénk, gyáva belevágni, pedig biztos vagyok benne, hogy elférne az ő kis cukrászdája is a többi mellett.

- Tény, hogy egymás szájába érnek az éttermek, bárok és fagyizók, de látod, hogy mind meg tud élni, annyi a turista!

- Azért a múltkori emberáradatot nem sűrűn viselném el. Tudod, amikor itt volt az az énekes és a strandon egy homokszemet sem lehetett látni, hogy is hívják, valami Jovinazzo, vagy mi…

- Jovanotti, mamma!

- Jaj Andrea, de jó hogy megjöttél, mesélj, mi újság, már olyan rég láttalak.

- Tegnap óta rengeteg minden történt velem…

- Jól van na, ne szemtelenkedj! De ilyen korán nem szoktál…

- Mert Paolo hívott, hogy segítsek neki.

- Ugyan mit kell neki segíteni?

- Valami üvegeket akar lehozni a tetőtérből és hoztam a csörlőt, hogy majd azzal könnyebben megoldjuk.

- Olyan segítőkész vagy, nagyon büszke vagyok rád!

- Tudom mamma, nem csoda, hisz nyaranta te neveltél.

- Hát igen, te kis huncut! Sütök is neked mindjárt egy csokis süteményt.

- Az remek, de nem lehetne inkább egy spagettit tenger gyümölcsével?

- Na nézzük, hány óra van… 10, akkor hamarosan befut Francesco a halászatból, és ha hozott alapanyagot, akkor megcsinálom… na már itt is van.

- Ciao Francesco! Milyen volt a fogás?

- Rákból most volt bőven és tintahalból is, a többi csak mutatóban…

- Esetleg polip?

- Egy kettő akad. Ezek szerint ebédre kéne?

- Andrea úgy megkívánta a tengeri herkentyűket.

- Mindjárt beállok a garázsba és akkor kipakolunk, megnézzük mi van.

- Segítsek navigálni?

- Egy jó tengerészt sosem kell navigálni, fiam!

- De a kocsi oldala nem ezt sugallja!

- Ne húzd ki a gyufát Andrea, tudod jól, hogy ez csak egy tárgy, történhetnek vele kisebb balesetek, nem kell túl aggódni… csak vigyen el egyik helyről a másikra.

- Ne bántsd az unokámat Francesco, mert nem kapsz a spagettimból!

- Annál kedvesebb vagy te, mint hogy ne kínálj meg engem a főztödből, arról nem is beszélve, hogy annyit fogsz készíteni, hogy az egész utcának jutna belőle!

- Jól ismersz már engem, igenis adok, mert nem foszthatok meg senkit attól a mennyei élménytől, ami az én lábosomból kerül ki…

- De milyen paradicsomot használsz?

- Amit Stefano rakott el a télen… isteni, alig tett bele fűszert, mégis olyan zamatos.

- Majd én is kérek tőle.

- Hamarosan hozzuk is le a tetőtérből, már jön is Paolo!

Jacob

- Jacob, vidd ki légy szíves a rendelést az ötös asztalhoz! és mosolyogj!

- Viszem – a francba megint elfelejtettem, melyik az ötös asztal, pedig logikusan van kitalálva, nézzük csak, jobbról kell kezdeni, 1, 2, 3, 4 és megvan. Nem kell mondanom semmit, csak mosolyogni, menni fog. Egy ristretto, egy capuccino, kettő narancslé, két lekváros és két nutellás cornetto. Ennyi. Mosoly. Hú, ezt megúsztam, nem kérdeztek semmit, pedig nem olaszok, azt látom, bár a viselkedésükből következtetve azok is lehetnének, olyan harsányak, gondtalanok, kacagnak, ha kell, ha nem, egyértelmű, hogy turisták. Fogalmam sincs, milyen nyelven beszélnek, csak annyit tudok, hogy nem olaszul. A srác angolul is próbálkozott, de egyetlen szót sem ismertem fel, pedig már egy éve tanulom, lehet, hogy rossz a technikám.

- Jacob, ne bambulj, kész a rendelés a hármashoz…

- Megyek…

- Jacob, próbálj néha az emberek szemébe nézni, vedd fel a szemkontaktust és akkor látnád, hogy az ötös már percekkel ezelőtt jelezte integetéssel, sziszegéssel, és még ki tudja, hány féle módon, hogy fizetni szeretne.

- Ja, persze, látom, megyek, csak eddig nem volt időm…

- Mi az, Jacob, mi történt, hova rohansz?

- Ezzel a kártyával akarnak fizetni és Loredanaról beszélnek.

- Nem emlékszel, hogy mit mondott neked tegnap Loredana? Fel is írtad, hogy miről kell tájékoztatni a vendégeket.

- Tényleg, hová is tettem a papírt… megvan, igen, már emlékszem, megmondom nekik.

- Nagyon helyes… Minden rendben? Sikerült? Megértettek?

- Igen, értették, hogy négy alkalommal tudnak nálunk ingyen reggelizni kávét, cornettot és narancslevet.

- Ügyes vagy Jacob, akkor holnap már nem kell elmondanod.

- Hála istennek!

Barletta

- Sergio! - ugye tudod, hogy nem sokára megérkeznek és még fel kell vinni a művirágokat, hogy kicsit otthonosabbá tegyük a szobát.

- Tudom, tudom, elmondtad már elégszer! Ne aggódj már annyira! Mikor érkeznek pontosan?

- Mindjárt megnézem a chaten, mert már én sem emlékszem… annyi kérdésük volt és úgy tűnik eléggé bizalmatlanok, lehet, hogy majd mindenbe belekötnek, nem is lesznek kedvesek. Emlékszel milyen türelmetlenek voltak, hogy nem válaszoltam nekik azonnal! Te pont akkor utaztál el és én el is felejtettem, hogy írnom kéne, de mikor az sms-t küldték, azonnal reagáltam rá és azt beszéltük, hogy ha Bariba érnek, akkor felhívnak.

- Oké, de ne felejtsd el az eredeti kérdést!

- Hogy mit?

- Hogy mikor érkeznek? Melyik napon?

- Ja igen, 8-án, pénteken. Vagyis holnap!

- Minden rendben lesz, nyugodj meg kérlek, csak még ugorjunk be a kávézóba...

- Hú tényleg, el ne felejtsünk szólni nekik, mert én nem mondanám el, hogy nem is minden napra kapnak reggelit, még csak az hiányozna, hogy 4 személyre álljam 10 napig!

- Ezt azért a hirdetésbe is beleírhattad volna, nem?

- Bele, de így azonnal lecsaptak rá…

- Nem biztos, hogy emiatt…

- Nem baj, majd az a tökkelütött pincér elmondja nekik, hogy csak 4 reggeli jár, vele hiába hepciáskodnak, mert lepereg róla, ahogy a köszönés is, ennyit meg tud tenni a kedvemért, ha már minden nap ott fogyasztunk! Jaj, remélem tetszeni fog nekik a picike lakásunk. Hisz Barlettában minden lakás ilyen kicsi, vagy még kisebb. Az meg, hogy a centro storicoban van, közvetlenül a gyönyörű templomunk mellett, igencsak előnyére válik.

                                                                             ***

- Na, sikerült megértetned Jacobbal, hogy mit akarunk?

- Hát nem volt egyszerű, de aztán le is írtam neki, hogy pontosan mit kell mondania, és harmadjára már fejből tudta.

- Szerintem, mikor megérkeznek, menjünk ki eléjük az állomásra és hívjuk meg őket egy kávéra, közben mindent megbeszélünk.

- Már, ha lesz közös nyelv, amin beszélhetünk! Bár írni szépen tudtak, alig volt benne hiba. Az autóba viszont nem hiszem, hogy elférnek, hisz négyen vannak, csomagokkal, Te meg sosem pakolsz ki a csomagtartóból…

- Miért is tenném, hisz két nap múlva megint mennem kell Milánóba, tudod.

- Persze, menned kell… Esetleg engem is elvihetnél…

- Nem is tudtam, hogy jönnél! És a vendégek? Ha bármire szükségük van? Ki figyel rájuk?

- Nyugi, nem megyek veled sehová, majd csapunk a lányokkal egy, vagy több görbeestét.

- Na látod, ez sokkal jobb program!

                                                                               ***

- Na, Loredana? Minden oké? Megnyugodtál?

- Meg Sergio, tényleg nem volt semmi probléma, nagyon kedvesek, és az elromlott hűtő miatt sem hepciáskodtak, bár azért volt némi arcjátéka a nőnek, hogy is hívják? Olyan fura neve van.

- Zitta, ha jól emlékszem és tök jót beszélgettem vele az autóban. Elmondta, hogy honnan tud olaszul, hogy a dédmamája nem messze született, hogy imádja Dél-Itáliát, rendkívül szimpatikus nő és a külsején tényleg látszik az olasz vér…

- Gondolom Te is tetszettél neki a csábos csíkos nadrágodban.

- Abban biztos lehetsz! és nem akarták elhinni, hogy mixer vagyok Milánóban.

- Ja, Dalíhoz hasonlítottak a kackiás bajuszod miatt. Egyébként én is ismerem ezt a sztorit, mert a pasi, Antonio nekem is elmesélte, míg elsétáltunk a kávézóig. Remélem Jacob holnap érthetően előadja a reggelivel kapcsolatos információkat.

- A nő mindent megért, ha a válasznál gondolkodik is a szavakon, úgyhogy nem lesz semmi baj. Úgy sem mennek haza azért, mert kevesebb reggelit kapnak, mint amit ígértünk…

- Csöngettek! Ki lehet az? Vársz valakit?

- A csajszi volt, mert elhagyták a szüleiket és nem bírtak bejönni. Remélem ebből nem csinálnak rendszert, hogy engem zavarnak fel!

- Nyugi Loredana, hamarosan ők is megszokják, hogy mit lehet és mit nem, elég intelligensnek néznek ki ahhoz, hogy felfogják a szabályokat. Kiülünk a teraszra? Keverek neked egy koktélt.

- Remek… Nézd, már mennek is a tengerhez. Mi már napok óta nem voltunk, pedig itt van 10 percre, de mindig itthon ülünk.

- Mert innen remek a kilátás, a szomszédoktól pedig megtudjuk az összes pletykát, amit hallanunk kell.

- És mert te holnap már megint elutazol a csodálatos Milánódba.

- Te pedig bulizol a csajokkal és megint szexin öltözöl fel, mint ahogy szoktál.