Jacob

- Jacob, vidd ki légy szíves a rendelést az ötös asztalhoz! és mosolyogj!

- Viszem – a francba megint elfelejtettem, melyik az ötös asztal, pedig logikusan van kitalálva, nézzük csak, jobbról kell kezdeni, 1, 2, 3, 4 és megvan. Nem kell mondanom semmit, csak mosolyogni, menni fog. Egy ristretto, egy capuccino, kettő narancslé, két lekváros és két nutellás cornetto. Ennyi. Mosoly. Hú, ezt megúsztam, nem kérdeztek semmit, pedig nem olaszok, azt látom, bár a viselkedésükből következtetve azok is lehetnének, olyan harsányak, gondtalanok, kacagnak, ha kell, ha nem, egyértelmű, hogy turisták. Fogalmam sincs, milyen nyelven beszélnek, csak annyit tudok, hogy nem olaszul. A srác angolul is próbálkozott, de egyetlen szót sem ismertem fel, pedig már egy éve tanulom, lehet, hogy rossz a technikám.

- Jacob, ne bambulj, kész a rendelés a hármashoz…

- Megyek…

- Jacob, próbálj néha az emberek szemébe nézni, vedd fel a szemkontaktust és akkor látnád, hogy az ötös már percekkel ezelőtt jelezte integetéssel, sziszegéssel, és még ki tudja, hány féle módon, hogy fizetni szeretne.

- Ja, persze, látom, megyek, csak eddig nem volt időm…

- Mi az, Jacob, mi történt, hova rohansz?

- Ezzel a kártyával akarnak fizetni és Loredanaról beszélnek.

- Nem emlékszel, hogy mit mondott neked tegnap Loredana? Fel is írtad, hogy miről kell tájékoztatni a vendégeket.

- Tényleg, hová is tettem a papírt… megvan, igen, már emlékszem, megmondom nekik.

- Nagyon helyes… Minden rendben? Sikerült? Megértettek?

- Igen, értették, hogy négy alkalommal tudnak nálunk ingyen reggelizni kávét, cornettot és narancslevet.

- Ügyes vagy Jacob, akkor holnap már nem kell elmondanod.

- Hála istennek!