Szerdán este bent aludt a szobában, mikor keserves és artikulálatlan hangokat adott ki. Nem nyávogás volt ez, hanem inkább fájdalmas segélykérés. Máskor is hallottam már tőle ehhez hasonló hangokat, azt hittem megint hányni fog, úgyhogy gyorsan felemeltem, hogy kivigyem. Ahogy iparkodtam vele az ajtó felé, bepisilt. Ekkor már tudtuk, hogy komolyabb baja van a lelki sérülésnél vagy gyomorrontásnál. Nem mertem visszahozni, az is eszembe jutott, hogy fertőző és már Tamit is félteni kezdtem. Az ágyra tettem a teraszon.
Reggel ugyanúgy találtam rá, ahogy este letettem, meg sem mozdult és már a fejét sem volt hajlandó felemelni. Nekem dolgozni kellett mennem, ezért Anti vitte el egy közeli állatorvoshoz. Pár órával később hívott Anti telefonon, hogy elmondja: mérgezése van, megnagyobbodtak a veséi és az orvos 10 %-ot ad neki a túlélésre. Kapott vitamin-inekciót, és fecskendőben gyógyszert, amit nekünk kellett volna beadni itthon, de erre már csak egyszer került sor. A fürdőszobában rendeztünk be neki egy kis kuckót.
Egész nap a fejemben járt és arra gondoltam, hogy túléli, erős macska, elvégre a macskáknak 9 életük van, és bár elhasznált belőle egyet-kettőt, biztos kiheveri. Délután mikor hazaértem, már nem láttam ilyen fényesen a helyzetet. Hasalt a szőnyegen, és nagyon zilált, mint aki alig kap levegőt. Fel sem emelte a fejét, rám sem nézett, hiába simogattuk Tamival, csak nyöszörgött. Egyre gyorsabban vert a szíve, egyre hangosabban vette a levegőt, ami már fogytán volt neki. Pár óra múlva horkantott kettőt és végképp kilehelte a lelkét. Most is nagyon nehezen beszélek, írok róla, de akkor potyogtak a könnyeim. Bökdöstem kicsit, szuggeráltam a mellét, hogy biztos csak én nem látom, hogy mozog, de nem. Nem lélegzett. Már nem mozdult meg soha többet.Leültem és bőgtem. Legszívesebben hangosan zokogtam volna, de Tami ott volt a közelemben nem akartam megijeszteni, ám csak meghallott és odajött. Kérdezte, hogy mi történt. Meghalt Szaffi – feleltem. Odaszaladt a cicához, majd odakiáltotta nekem, hogy nem halt meg, nyitva van a szeme. Elmondtam, hogy az nem jelent semmit, sajnos már nem szuszog. Ő is nézte a mellét, majd odaborult hozzám és együtt zokogtunk tovább, most már nem kellett visszatartanom a hangomat sem, Tami túlkiabált.
Ő volt a legjobb macska… - szipogta kétségbeesetten – ilyen még sosem fordult elő a családunkban, még sosem vesztettem el így senkit – mondta, és potyogtak a könnyei. A Jézuska biztos sajnál és felélesztené, ha tudná – folytatta és most semmi kedvem sem volt hitvitába keveredni vele, hogy kiábrándítsam, nincs senki, aki a holtakat fel tudná támasztani, sőt még Jézuska sincs, az ajándékot is tőlünk kapja karácsonykor, és bár a bigott vallásos emberek erre azt mondanák, hogy a rossz dolgoknak is megvan az értelmük és semmi értelmét nem látom a történteknek, csak fájdalmas ürességet érzek. Sokáig nem tudtam megszólalni, csak szorítottam magamhoz a lányt, aztán erőt vettem magamon és próbáltam vigasztaló szavakat mondani, kevés sikerrel.
Anti is bejött, majd Tamival eltemették a házi kedvencünket. Én csak ültem a szobában és mozdulni sem bírtam sokáig, majd utánuk mentem. Tami folyamatosan Szaffi nevét kiáltozta, aztán együtt virágot szedtünk és a sírjára tettük. Mindhármunkat nagyon megviseltek a történtek.
Már éjszaka hiányzott, hogy nem szögezi le a takarómat, hogy nem kell arrébb lökdösnöm, hogy rendesen be bírjak burkolózni. Reggel automatikusan nyitottam neki az ajtót, de csak Csipogó volt a teraszon, Szaffi nem. A tányérja azóta is ott van a megszokott helyén, nem akarom eltenni, mintha még hazajöhetne. Pedig már nem fog.
Anti már nézett a neten eladó sziámi cicákat, de valahogy pillanatnyilag erre gondolni sem tudok. Lehet, hogy segítene egy kis jövevény a felejtésben, talán Taminak is könnyebb lenne továbblépnie, mert még ma is azt mondta, hogy ha boltba megyek, vegyek virágot Szaffi sírjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése