Ilyen emlékek után bárki kérdezhetné, hogy akkor minek is kezdtem bele a főzésbe?! Tartottam is tőle, de ez az az eset, amit halogatni nem lehet, mert a gyümölcsök bizony nem várják meg, míg kellőképpen kipihenem magam és felkészülök lelkiekben. Így is lecsúsztam a cseresznye lekvárrá alakításán, de annyira, hogy még arra sem volt időm, hogy leszedjem a fáról. Amit pedig mégis sikerült zacskóba tennem, meg is penészedett. Nem akartam még egyszer ilyen hibába esni.
Abban az egyben voltam biztos, hogy cukor és tartósítószer nélkül akarom eltenni a sárgabarackot. Ezt a döntést arra alapoztam, hogy az idén télen hozzájutottam jó pár üveg szilvalekvárhoz, ami szintén ezzel a puritán módszerrel készült, az eredmény pedig egyszerűen leírhatatlan. Annyira természetes volt az íze, annyira nem hasonlított sem a boltban vásárolt, sem a házilag, cukorral előállított produktumokra, csak és kizárólag a szilva édes íze érződött. Csak úgy kiskanállal jártam rá az üvegekre, melyek rohamosan fogytak.
Utánaolvastam a neten, hogy legyen némi fogalmam az elkészítéséhez. A végére totál összezavarodtam. Az egyik oldalon alátámasztották azt a tényt, hogy cukor nélkül is eláll bármilyen gyümölcsből készült lekvár, csak nagyon tiszta és jól záródó üvegekre van szükség. Ezután gyümölcsökre bontva leírta a recepteket, főként, hogy mennyi cukor kell hozzá! Hisz korábban az ellenkezőjéről papolt! A másik recept azt írta, hogy forrástól számított 4 percig kell főzni, a harmadik, hogy órákig, a negyedik, hogy újságot ragasszunk a tűzhely melletti csempére, mert borzasztóan fröcsköl, az ötödik, hogy vastag kesztyűben kavargassuk, hogy ne égessük meg a kezünket. Arról is megoszlottak a vélemények, hogy le kell-e húzni a héját, vagy sem, akárcsak arról, hogy szükséges-e szárazdunszt, vagy sem.
Ezek után lesz, ami lesz alapon kimentem a lányommal leszedni a már érett barackokat. Mire az én kosaram teli lett, addig az övében három szem csücsült. Nem baj, így is eleget szedtünk. Még segített megmosni és kimagozni, aztán magamra hagyott a főzőcskézésben. Az olvasottak alapján gondolatban kiválogattam a számomra értékes információkat és a józan eszemre hallgatva nekiláttam a művelethez. Sajnos kondérom nem volt, csak egy öt literes lábosom, amit először elégnek gondoltam, de mire minden barack kimagozva a tálakba került, már egyáltalán nem tűnt nagynak. Gondoltam nem csak kettőbe, hanem szeletekre vágom a gyümölcsöket, talán így gyorsabban megfő. Bár elég sokáig tartott a szeletelés, de lényegesen rövidebb idő alatt puhult meg a lábasban.
Háromszori nekifutásra főtt meg az összes gyümölcs, adagonként körülbelül másfél óráig kavargattam. Egy óra után turmixszal kicsit rásegítettem és szétnyomkodtam a nagyobb darabokat, fél óra múlva pedig annyira sűrű lett, hogy már nagyon nehéz volt kavarni, úgyhogy késznek nyilvánítottam.
Előre kifőzött üvegekbe töltöttem – amit a legmacerásabb volt az egész munkafolyamat közül -, fejre állítottam, hogy a vákuum kiszívja belőle a levegőt, majd száraz dunsztba csomagoltam.
A lábast kinyalva kicsit savanykásnak találtam az első pár falatot, de ez enyhült a folytatásban és maradt az ízes sárgabarack íz. Lehet, hogy még várni kellett volna a leszedéssel, bár én az érett, puha darabokat válogattam a fáról és alóla, viszont belekerülhetett egy-két keményebb, éretlenebb is. Nem baj, mert utólag is lehet édesíteni, ha nagyon citromízű, de szerintem nem lesz vele gond. A főzés során csak nagyon ritkán csapkodott, a kezemet sem égettem meg, mindenféle baleset nélkül megúsztam, bár ezt így is terveztem. A következő szedéskor már bográcsban főztem a sárga nedüt, bár ezt is a tűzhelyre tettem, de így sokkal több fért, viszont ugyanolyan hosszú, vagyis kétszer olyan hosszú ideig kellett kavargatni, úgyhogy nem nyertem vele semmit, hacsak azt nem, hogy sámlira kellett állnom, hogy a mélyére lássak a dolgoknak.
Három napig hagytam állni a dunsztban az üvegeket, mire kinyitottam az egyiket, hogy megkóstoljam a művemet. Egyszerűen isteni lett! Parányit savanykás, de csak éppen annyira, hogy az ember az íz mögé képzelhesse magát a gyümölcsöt. A legjobb az volt az egészben, hogy nagyon élveztem, egyáltalán nem volt terhemre, el sem fáradtam tőle, bár most már a huszadik üveg környékén megelégeltem.
Jöhet a szilva!
