A téli szünet idén majdnem a szentestével kezdődött és csak
a két ünnep között éreztük azt a lánnyal, hogy miénk a világ. Sajnos a
biciklitúra nem jött össze, pedig az idő mindent megtett, hogy elmenjünk
kirándulni, de Taminak nem volt kedve, így csak egyedül indultam útnak.
Viszont
nagyon jót korcsolyáztunk! Igaz nekem kellett egy óra, hogy ne futni, hanem
csúszni akarjak a jégen, de utána már nagyon jól éreztem magam, ki is
melegedtem, másnap pedig olyan izomlázam lett, olyan helyen, ahol még soha.
Taminak megint feltörte kicsit a korcsolya a lábát, de még mindig nem veszek
neki sajátot, míg félévente kinövi a cipőit.
Szerencsére idén sem maradt el a karácsony, mint ahogy azt
az időjárás szerette volna. Tény, hogy az én fejemben is megfordult, hogy
karácsonyfa helyett inkább a medencét kéne felállítani, de ez azért elmaradt.
Kicsit hiányzott a fehérség, ami ilyenkor általában lenni szokott, hogy
építsünk hóembert, hogy a hideg elől a meleg lakásba meneküljünk, de mi tagadás
azért nem volt ellenemre, hogy hétágra sütött a Nap, hogy nem építettünk
hóembert és nem kellett a lakásba menekülni a hideg elől.
Szenteste Anti sütötte az ünnepi vacsorát, aminek a kacsa
lehet, hogy nem örült annyira, de nem tehetett semmit.
Tami előtt már nem kellett titkolózni, mikor odakerült a
sor, hogy a fa alját is „feldíszítsük”, mégis ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjünk
sétálni, csakúgy, ahogy eddig mindig, amikor is én még visszaszaladtam
valamiért egy pillanatra és sietve a fa alá csempésztem a meglepetéseket.
Érdekes,
hogy nem akar eltérni ettől a forgatókönyvtől, pedig most már ő is odalopta a
saját ajándékait. Kitett magáért, mert meglepő módon, a nagymama segítségével
ügyesen titkolva, ruhákat kaptunk tőle, méghozzá nagyon jó ízléssel válogatva.
Nagyon tetszett, hogy annyira izgult, mit szólunk hozzá, hogy meglepődünk-e,
tetszik-e, amit kapunk. Természetesen egy kézzel készített ajándékot is
alkotott, mert mint tudjuk, annál személyreszólóbb, őszintébb és szebb ajándék
nincs.
Bár a lányom idén is felsorolta, hogy mit szeretne látni a
fa alatt, igyekeztem most is eltérni és nem melléfogni, hogy meglepetés is
kerüljön. Könyvet ugyan nem tartalmazott a lista, de kettőt is kapott, hogy
olvasásra sarkalljam, bár erre mostanában szerencsére nincs olyan nagy szükség.
Igaz jobban szereti, ha én olvasok neki, de csak egy parányit kell nógatni,
hogy kézbe vegye a könyvet, aztán büszkén mutatja, hogy már mennyit haladt.
A Monopoly is egy tudatos választás volt, és nem csak Tami
kedvéért, hisz egyedül nem lehet vele játszani. Ez tulajdonképpen egy közös
ajándék lett, hogy együtt legyünk és egymással foglalkozzunk, hogy figyeljünk a
másikra és megtanuljuk kezelni azt, amit ez a játék tanít. A téli szünet több
napja vagy inkább estéje is a játék izgalmával telt.
A cicáink sem maradtak üres manccsal, bár ezt kizárólag
Antinak köszönhetik, mert én nem tudtam volna megalkotni ezt a mutatós
kaparófát. Sajnos a régiről nincsen kép, pedig jó lenne összehasonlítani, hogy
mi vár erre is, bár az kötélből volt, ez pedig igazi fából van, fűzfából, ha
locsolnánk még ki is hajtana.
Az idei szilveszterünk is furán alakult, ugyanis a lányunk
tőlünk távol töltötte ezt az estét, mert gyerekbuliba volt hivatalos, ahová
szülőket nem vártak. Természetesen elengedtük, mert különben nagyon unatkozott
volna velünk, felnőtt társaságban. Mi egy fantasztikus vacsorán vettünk
részt a barátainknál, ahol isteni étkek rúgták fel a megkezdett
fogyókúrámat és ahol gond nélkül átbeszélgettük az egész estét, sőt a hajnalt
is, bár ebben az elfogyasztott nem kevés pezsgőnek is volt némi szerepe.
Kicsit másnaposan sikerült összeszednünk a lányunkat, aki a
hazaúton parányit bealudt.
Fogadalmat idén sem tettem, hisz a nyáron már ezen is
túlestem, és szerintem nem az évfordulóhoz van annak köze, hogy megváltozik a
sorsunk, csakis magunkhoz, hogy mi elhatározzuk és megteszünk érte mindent.
Persze még ilyenkor is közbeszólhat bármi, ami ebben megakadályozhat, de akkor
már legalább a lelkiismeretünk tiszta lehet.
