A kritikáról

A könyvkritikáim, ugyanúgy, mint a filmeké, nem a megszokottak. Mondhatom, hogy a saját stílusom ilyen egyéni, de ez sem teljesen igaz, mert vannak számomra fontos szempontok, melyeket igyekszem betartani.

Törekszem arra, hogy az élményeimet, benyomásaimat osszam meg az olvasóval, és csak amennyire szükséges közöljek részleteket az alkotó életrajzából, származásából, korábbi vagy későbbi műveiből. Mindezt azért teszem, mert ki nem állhatom az olyan kritikákat, ahol a jelenlegit más műveikkel hasonlítják össze, netán más rendezőkre, írókra utalgatnak. Nagyon nem tetszik, ha az utalt dolgokra én nem emlékszem, netán nem is hallottam róla. Engem ne nézzen le senki! Ezért hát én sem fogok senkit „lenézni”. Ráadásul a könyv vagy film kapcsán nem is annyira lényeges, hogy mit csinált korábban, vagy más mit csinált máshol. Az általam elemezni óhajtott mű szempontjából legalábbis.

A másik dolog, amire kitérnék, hogy szeretem elkerülni az idegen szavak használatát. Ezt több okból teszem és szintén nem az olvasó intelligenciájára akarok célozgatni, tisztán önző szándék vezérel.

A legfontosabb, hogy magyarul írok, akkor miért is tűzdelném teli az írásaimat latin szavakkal?!

A másik, hogy sokszor magam sem tudom, hogy az adott idegen szó – amit természetesen nem fogok használni -, mit is jelent pontosan. Nagyjából, esetleg tisztában vagyok vele, de többször előfordult már, hogy miután utánanéztem, kiderült, hogy mégsem ez az odaillő kifejezés, eltér attól, aminek eredetileg szántam. Ez felesleges időpocsékolás a részemről, hát igyekszem elkerülni.

Persze lesznek kivételek, amikor nem sikerül helyettesíteni, kihagyni, mert van, hogy egyszerűen nem tudom jobban megfogalmazni röviden, mint azt már kitalálták, de ígérem csak olyan kifejezések jöhetnek szóba, melyek többnyire beépültek a mindennapi nyelvhasználatunkba.

Előfordulhat olyan is, hogy „nyelvújítok”, lehet hogy nem is saját kútfőből, mint például az én szótáramban már csak a pesszimista kifejezés magyar változata szerepel, a reményszegény. Szerintem annyira találó, hogy nem is tudom, miért nem inkább ezt használjuk. (Bagdy Emőke könyvében olvastam, de ha jól emlékszem ő is idézett valakitől.)

Nem titkolt szándékom, hogy a kritikáimmal ötletet adjak, hogy milyen jellegű könyvet vegyenek, vagy ne vegyenek a kezükbe.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy minden írás ami a képernyőn megjelenik, előbb keresztülmegy rajtam és így már belőlem egy darabként távozik. Ebből következik, hogy a végletekig elfogult, az sem biztos, hogy igazam van. Csak az a biztos, hogy én így gondolom.
Akinek kedve van, nyugodtan vitába szállhat velem.

Végre!

Már nagyon aggódtunk Pezsgő cicánkért, mert egyre kövérebb és kövérebb lett, mégsem akart megszülni. Arra tippelt a család, hogy legalább 6 kölyök domborodik a hasában, ha nem több! Sokszor megfigyeltem, mikor Pezsgő pihent, ahogy odabent rúgkapálnak a cicák, biztos izgalmas, "puhamancsú" csaták zajlottak le. 

A pillanat viszont tegnap éjjel elérkezett, mert eljött az ideje.

Már lekapcsoltam a villanyt a szobában, hogy aludni térjek, úgy este 11 körül, mikor az erkélyajtóba készített banános dobozból halk nyekergés hallatszott. Félálomban is elért a tudatomig, hogy mi a helyzet, de igyekeztem halottnak tettetni magam, hogy Pezsi ne vegyen észre. Észrevett.

A második cicáját már nem volt hajlandó nélkülem megszülni. Tulajdonképpen nem kellett neki segítség, gyönyörűen elintézte, amit ilyenkor kell, csak a támogatásomra vágyott, hogy simogassam, miközben ő ösztönösen teszi a dolgát.

Éjfél után, még csak két cica volt kint - számítottam arra, hogy el fog húzódni a dolog -, úgyhogy kényelmesebb pózba helyezkedtem, megágyaztam magamnak a földön, mert ülve már nagyon nehezen viseltem a féloldalas pózt, de a kezemet belógattam a doboz tetején, hogy érezze a jelenlétem. Jól is tettem, mert Pezsgőben feltámadt a járkálhatnék, és ha egy pillanatra is levettem a kezem a szőréről, azonnal ugrott ki a dobozból, így viszont a zsibbadást is elkerülve, sikerült féken tartani.

Hajnali fél négykor már négy új hófehér cica mászkált az anyján, de Pezsgő még mindig nagyon duci volt. Ekkor már nem csak próbáltam, de sikerült is hullának tettetnem magam.

Reggel nyolckor ébredtem fel. Azonnal számolni kezdtem a jövevényeket, de ugyanaz volt a helyzet, mint hajnalban. Négy kis apróság vette körül Pezsgőt, mindenki elégedett volt a dorombolásból és cuppogásból ítélve.

Én is.