Még az év elején arra gondoltam, hogy
idén kihagyjuk a nyaralást, annyira bizonytalan volt a pandémia miatt, bár már
tavaly is bevállaltuk és így szerencsénk volt úgy látni Róma nevezetes helyeit,
ahogy keveseknek adatik meg. Felemelő volt úgy végigsétálni a spnyol lépcsőn,
hogy senki sem jött szembe, vagy a Trevi kút csobogását teljesen egyedül
hallgatni. Aztán az is eszembe ötlött, hogy a nyaralási pénzt költhetnénk a
házunkra is, hisz még mindig van rajta mit befejezni, de ahogy múlt az idő,
egyre nehezebben sikerült kiheverni a munkahelyi stresszt, már komoly fizikai
fájdalmat okozott, hogy reggelente kinyissam a szemem és már fél liter kávét
kellett elfogyasztanom, hogy némileg képbe kerüljek az aznapi teendőket
illetően.
Itt el is dőlt a kérdés: mennünk kell.
Az már nem is volt kérdés, hogy itt kell hagyni ezt az országot, mert az szóba
sem jöhetett, hogy belföldön nyaraljunk, és ez nem sznobság, hiszen gyönyörű
Magyarország is, rengeteg látnivalóval és pazar helyekkel, ha a Balatont nem
számítjuk ide. A szívem viszont Itáliában érzi otthon magát, számomra ez a
közeg jelenti a kikapcsolódást és a feltöltődést, és megnyugszom, mikor olasz
emberek pörgő beszédét hallom, még ha sokszor nem is értek belőle egy szót sem.
Na jó, ez némileg frusztrál, de egy-két intenzív nyelvlecke után már el tudom
engedni azokat az elvárásokat, mint igeragozás vagy igeidő egyeztetés, csak a
hangsúly legyen meg és a kézmozdulat.
Az utazást sok herce-hurca előzte meg,
mivel volt, akinek nem volt oltása, volt, akinek kínai, ami az Eu-ban szintén
hátrány, a repülőtársaságoknál nem olvastunk biztató híreket, vagy
ellentmondóakat, így az autózás mellett döntöttünk.
Mivel eddig délre mentünk, többnyire repülővel, most nem volt két hetünk, hogy ilyen messzire tervezzünk, ezért úgy gondoltuk kicsit körbejárjuk Toscanát. Közelebb is van és pár nagyobb városon kívül nem ismerem ezt a helyet csak az útirajzokból, ami szintén nem vette el a kedvem attól, hogy közelebbről is lássam és kocsival a tenger is elérhető távolságnak bizonyult.
Ismét az Airbn-n foglaltunk szállást, mert
nekünk ez a lehetőség nagyon bevált, még a rosszabb tapasztalatokat is jóra
tudtuk fordítani, annyira pedig sosem volt rossz, hogy elvegye a kedvünk a
próbálkozástól. A legjobb ebben az szállásformában, hogy bár kapunk előzetes
információkat mind a szállásadó, mind a lakás vagy a helyszínről, mégis
teljesen ismeretlen emberekkel találkozunk, váratlan helyzetek alakulnak, vagy
barátságok, egyszerűen nem lehet kiszámolni, hogy mi fog történni, mert az
elképzelés általában nem áll egyenes arányban a megvalósulással, de többnyire
pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Viszont elég későn kaptunk észbe, hogy
egyáltalán elutazunk, így nem sikerült egy helyen megszállnunk és nem is abban
az időpontban, amit előre elterveztünk, de pici módosítással ez is megoldódott.
Az indulás előtti napon Anti
belázasodott. Igyekeztünk nem arra gondolni, hogy Covidos, nehogy bevonzzuk,
bár a lázat egyéb tünet nem kísérte, így bármi lehetett. Másnap reggel mentek
antigén tesztre, csak nekem nem kellett, így maradtam itthon csomagolni.
Valamiért egyáltalán nem izgultam, hogy egyáltalán van-e értelme megkennem a
szendvicseket, de szerencsére fél óra múlva megjött az eredmény, mindenki
negatív. Anti láza ahogy jött, úgy el is múlt, szerintem direkt csinálta, hogy
ránk hozza a frászt, bár nem fogyott a krétából.
Nem kapkodtunk, mert nem akartunk a
legnagyobb hőségben utazni, így csak 18:00 órakor indultunk útnak. Egy kicsit
vezettem én is, míg meg nem éheztem és el nem néztem egy táblát, vagyis nem
vettem észre, hogy kitették, ki mehet át elsőnek az útszűkületen, csak mivel
túl határozottan jöttek szembe, gondoltam, jobb lesz megállni. Visszaadtam
Antinak a kormányt és innen már ő vezetett végig.
Szlovénia felé mentünk, mert úgy hallottuk, hogy ott szabad a járás és így is volt, a kutya sem nézett ránk, akárcsak a szlovén-olasz határon, amit 02:45-kor értünk el. Végig autópályán mentünk, úgy kicsit könnyebb volt, persze így is nagyon fárasztó egyhuzamban. Néha megálltunk kávézni, vagy Anti szunyókált egy rövidet, én sem bírtam aludni, hogy pihentebb legyek, mert nem a Transporterrel voltunk, ahol kényelmesen ki lehet nyújtózkodni, hanem az én autómmal, melyet nem rég kaptam Antitól, egy Seat Toledo. Csak annyit fűznék hozzák, hogy egy pici autót kértem, amivel könnyű szűk helyre is a parkolás. Hát ez nem az, hanem egy óriási családi autó, amivel viszont kényelmesebb az utazás. Nincsenek véletlenek!
