Farsangoló

Az idei farsang több ízében is elütött a többitől. A Waldorf-iskola szokása, hogy minden évben más osztály szervezi a programokat. A karácsonyi Pásztor-játék az elsősök feladata, az Adventi bazár a másodikosoké, a farsang felelőse pedig a 3. osztály. Idén ez a mi feladatunk volt. Abból a szempontból szerencsések voltunk, hogy már kétszer láthattuk - bár kívülállóként - a szervezés menetét, így megtapasztalhattuk az erősségeit és a hibáit is. Igyekeztünk elkerülni a kevésbé sikeres megmozdulásokat és olyan programokat kitalálni, ami a vegyes korosztálynak (8-12 évesekről van szó) megfelel.

A másik dolog, amiben különleges volt az idei karnevál, hogy Tami kijelentette, bár ismét macska lesz, de nem kell ruhát varrnom, ő fogja összeválogatni a szekrényéből, majd egy maszkkal kiegészítve teljesen elmacskásodik. Arra is gondolt, hogy én se maradjak önmagam, kitalálta, hogy tűzmanónak fog öltöztetni, amihez szintén ő válogatja ki a ruhákat, készíti a maszkot.

A karnevál nem egy napos, mint az tudjuk. Az én időmben csak egy délután volt, amikor beöltözhettünk, fánkot ehettünk és ami a legrosszabb volt benne, hogy a legjobb jelmez – ki is döntötte el? – díjat kapott. (Sosem kaptam.) Nem tudom, hogy a hagyományos iskolákban így van-e még, de nálunk szerencsére nem. A jelmezes beöltözés előtt egy héttel nyomokban már elkezdődik a karneváli hangulat. Minden reggel jön a „kormozó” (tényleg csupa korom), és az előző nap kihirdetett feladatot kéri számon, mint jelszó, versike, csíkosba jöttél-e stb., és aki nem teljesíti a feladatot, az könyörtelenül bekormozza. A legjobb ebben az, hogy volt olyan gyerek – köztük az enyém is -, aki bár tudta a megoldást, inkább nem mondta el, csak hogy egy fekete pötty legyen az orrán. A gyereküket iskolába hozó szülők sem maradtak ki a mókából, én már az első nap bekormozódtam, mert elfelejtettem a jelszót, de láttam olyat is, mikor a kormozó az egyik tanárt kergette.

Az ünnepre készülő hangulatot az tette teljessé, hogy az osztályunkról készült maszkokat kiállítottuk. Ez úgy történt, hogy az egyik délelőtt – az egyik óra helyett -, gipszes gézdarabokat ragasztgattunk a gyerekek arcára, ami tíz perces száradás után megkeményedett. Ekkor már csak le kellett venni és lehetett festeni. Bár elég vastagon bekrémeztük a gyerkőcök pofikáit, többüknél ráragadt a maszk a kis pihékre, vagy a szemöldökükre, de „könyörtelenül” leszedtük, a visítások azonban inkább kacajt fakasztottak. Miután kifestették az álarcokat, egy paravánra tűzték a folyosón, hogy mindenki megcsodálhassa.

Ezután már csak ki kellett találnunk, hogy milyen játékokkal szórakoztatjuk a diákokat a főnapon. Hét, 12-15 fős csoportra osztottuk őket, mivel ennyi terem állt rendelkezésre, ahol a játékokat levezényelhetjük. Minden teremben egy-egy szülő várta a különböző színű csoportokat. A hatodikosok színeknek öltöztek, ők szedték össze a sárga, kék, piros, zöld stb. színű karszalaggal ellátott gyerkőcöket. Ez azért is volt jó, mert ők már el tudták látni ezt a felelősségteljes pozíciót, ráadásul a játékokból sem maradtak ki. Minden feladatra körülbelül 15-20 perc jutott, fontos volt az időt betartani, hisz a közös program után még az osztályokban külön farsangolás volt, hisz lekváros fánkevő verseny nélkül nincs igazi farsang.

Minden teremben más meglepetés várt a játékosokra. Volt ügyességi, gyorsasági, rejtvényfejtő és kreativitást igénylő feladat. Az egyik teremben seprűtáncoltatás folyt, a másikban totóztak, a harmadikban kanalakat dobáltak egy vájlingba, a negyedikben rengeteg bab közül diót kellett kiválogatni, persze vakon, az ötödikben bomba robbant, a hatodikban egy történet elmesélése után rajzoltak, a hetedikben pedig két próbababát kellett felöltöztetni a teremben eldugott jelmezekből úgy, hogy „valaki” legyen belőlük. (Ha valakit érdekel, szívesen részletezem a játékokat).

A csoportok egymás után mentek be a termekbe, és az utolsó állomásnál mindenki egy pohár pezsgővel távozott, csak hogy mindenki nyerjen. Akinek poharat láttam a kezében, gyorsan meginterjúvoltam, hogy megtudjam, mennyire tetszett nekik a játék, milyen érzésekkel távoztak. Boldogsággal töltöttek el a válaszok, a többféle korosztály ellenére mindenki pozitívan nyilatkozott, nem is nagyon tudtak kiemelni egyet közülük, akárcsak az, hogy visszatérve a terembe a harmadikosok folytatták a bombás játékot, a szülők pedig próbálták a babból kiválogatni a diót, mert nem hitték el, hogy az nem is olyan egyszerű.

Jó volt látni a csillogó szemeket, a felszabadult játékot és végre mi sem izgultunk tovább, megnyugodhattunk, hogy ismét sikerült megoldani egy izgalmas feladatot.

Azért azt is megemlíteném, hogy volt a felnőtteknek is farsang, mert a felnőtt tulajdonképpen egy nagyra nőtt gyerek, ő is szeret játszani, bolondozni, kilépni a hétköznapokból, és ha kellő motivációt kap, akkor ugyanolyan önfeledten, bár egy kicsit másképp, tud mulatni. Aki nem ismer fel bennünket Antival, az elárulhatja, hogy kit lát.