2012. március 17., szombat

Rumini

Tamival lelkes meseolvasók vagyunk. Mindig sikerült olyan mesére lelni, amit a lányom különösen szeretett. Miután elolvastuk az összes magyar népmesét, belecsöppentünk Benedek Elek, Lázár Ervin és Csukás István gyönyörű mesevilágába, akárcsak Török Sándor vagy Rumcájsz kalandjaiba – a lista persze nem teljes, csak hirtelen ezek jutottak eszembe - rátaláltunk Berg Judit cipelő cicáira, na meg Pannára és Csiribíre, a tündér gyerekekre. Többnyire sikerült mindig olyan mesét kiválasztani, amit nem csak Tami, hanem én is felettébb élveztem. Hogy ez annak köszönhető-e, mert még sokszor én is gyereknek érzem magam, vagy mert a mesék a felnőttnek is szólnak, talán azért mert egyforma a lányommal az ízlésünk, vagy én alakítom ki az övét, vagy ő az enyémet, nem tudom pontosan, ezek tudatalatti dolgok inkább.


Rumini számomra ismeretlen kisegér volt, Tamitól hallottam először, ő pedig az iskolából, mikor a tanár néni felvetette, hogy jelentkezzenek a „Keltsük életre a betűket!” című pályázatra. A gyerekek nagyon lelkesedtek az ötletért, akárcsak a szülők többsége. A kihívás arról szólt, hogy miként lehet ezt a mesét, történetet minél kreatívabb formában élővé tenni. Vagyis a betűk életre kelnek a gyerekek által, természetesen némi felnőtt segítséggel.

Rumini egy árva kisegér, aki elszegődik a Szélkirálynő nevű hajóra. Hamar kitűnik talpraesettségével, fondorlatos észjárása sokszor megmenti a hajót a sárkánytól, a poliptól vagy a kalózok támadásától. A vicces és izgalmas jelenetek váltakozása egy percre sem hagyja a gyereket, hogy gondolatban másfelé kalandozzon. Tami annyira élvezte, annyit mesélt róla, hogy itthonra is megvettem a köteteket és másodjára is elolvastuk, de még ekkor is olyan izgatott volt a lány, hogy egy fejezet nem volt elég elalvás előtt, pedig nem is olyan rövidek. (Zárójelben megjegyezném, hogy olyan is volt, mikor Tami már elaludt, de én még tovább olvastam.)


Az iskolában is elkezdődött a tervezgetés. Első lépésben a mesét kellett elolvasni, hogy megismerkedjenek a szereplőkkel, eseményekkel. Mivel a Waldorf-iskolától nem áll távol a mesevilág, ezt könnyen be tudták építeni a tantervbe (kézimunkázás közben, vagy olvasási gyakorlatként). Közben kiötölték, hogy a pályamű egy agyagból készült Szélkirálynő legyen, egerekkel a fedélzetén, na meg a rettenetes sárkány és polip, aki tulajdonképpen csak a fát szereti, de azt nagyon. Hetekig dolgoztak a történet megszületésén, lelkesen, együtt és örömmel.

A végeredményt itt lehet megtekinteni, de ajánlom figyelmetekbe más iskolák pályamunkáit is, persze nem kétséges, hogy ez a legjobb:-).


Nincsenek megjegyzések: