Vágta

Már írtam arról, hogy Tami a lovak szerelmese lett, pontosabban egy lóé, Csillagé. Sajnos a tanulás félbeszakadt, mikor eltörte a karját, aztán jött a tél, a hideg, a szél, de most már kivirult annyira az idő, hogy újrakezdhettük a lovas iskolát.

A tanára sajnos már nem tanított a lovardában, bár ő ezt biztos nem bánja, hiszen Pestre költözött, hogy a Spanyol Lovasiskolába járhasson, ami számára előrelépés, de én kicsit tartottam az új oktatótól, hisz a régivel már annyira megbarátkoztunk, összeszoktunk. Szerencsére félelmem alaptalannak bizonyult, mert egy kiváló és nagyon kedves hölgy lett az új tanár.

Ami a két edző közt a legnagyobb különbség, hogy míg Luca lassabban és alaposabban tanított, Gerda nagyobb léptékben halad, de azért nem felelőtlenül, nagyon figyel a lányra, aki viszont élvezi, hogy nem ugyanazt csinálja órákon keresztül és szerintem sem gyors számára a tempó, felveszi az iramot, nagyon koncentrál. Az első két órán azért az alapokat ismételgették, de aztán már azon vettük észre magunkat, hogy a lány vágtat a lóval!

Tami kezdettől fogva egy lóra ült. Kiválasztott egy kissé makacs, öntörvényű, de kedves pacit, Csillagot. Az hogy pónira üljön, egy pillanatra sem fordult meg a fejében.

Az én fejemben is régóta motoszkál, hogy meg kéne tanulnom lovagolni. Eddig elméletben próbálgattam, figyeltem a lányom, mit és hogyan csinál – úszni is így tanultam meg, csak akkor nem a lányomat néztem -, és ma rászántam magam, hogy felüljek Csillag hátára. Fantasztikus élményben volt részem! A futástól van olyan combizmom, hogy nem okozott nehézséget, hogy kapaszkodás nélkül megtartsam magam a nyeregben, és a fél órába az is belefért, hogy eljussunk a vágtáig.

Kicsit féltem tőle, de azt kell mondanom, hogy ez a legkönnyebb és persze a legjobb. Nem csak a gyorsaság miatt, hanem a vágta ritmusa annyira kellemes, hogy nem is érzem, hogy lovon ülnék, míg az ügetéstől sokszor iszonyú fájdalmat éreztem az egyébként nem túl csontos hátsóm tájékán.

Érdekes volt, hogy Csillag Tami parancsait fenntartás nélkül elfogadta, míg az én ösztökélésemre alig reagált. Gréta segítségével szerintem el sem indultam volna vele, amit ő is az ostor csapkodásával ért el. Ettől Csillag vágta közben úgy megharagudott, hogy kirúgott felé (lovas nyelven: bakolt). Én ebből csak azt éreztem, hogy a ló kellemes vágtája hirtelen egy össze-vissza ritmusra vált, a feneke kimegy balra, én meg igyekeztem a nyeregben tartani magam.

Egyébként is a legrosszabb az volt, mikor vágta után ügetésbe lassítottunk és én elkezdtem pattogni a ló hátán. Ilyenkor a fájdalomtól csak röhögni tudtam és hol a ló, hol a saját hátsómat paskoltam meg kínomban. Tami persze később ellátott tanácsokkal, hogy ilyenkor tanügetésbe kell váltanom nekem is, ami azt jelenti, hogy nem csak simán ülünk a lovon, hanem ritmusra emelgetni kell a fenekünket. A lányom úgy beszélt, mint egy kis szakértő.

Tény, hogy van érzéke hozzá, és érdekes mód ebben az esetben a kitartása is működik.