Az idei nyarunk nem a külföldi kirándulásokról, olasz vagy
erdélyi körutakról szólt, hanem a közeli, környékbeli „nevezetességek”
meglátogatásáról. Az idézőjel azért indokolt, mert idesorolom a ritkán látott
barátokkal való találkozást éppúgy, mint az élményfürdő szolgáltatásait, vagy
egy kerti pikniket nyúlvadászattal egybekötve, avagy a szokásos születés- és
névnapok hagyományos megünneplését, hisz a lány idén betöltötte a 11. évét, míg
Anti egy csodás kerek évszámot hagyott el, én pedig újra megünnepelhettem a 28.
életévemet, egyszerűen nem tudom megunni!
Ezen események közül is szeretném kiemelni az egyiket, mely
érdekességével, különlegességével megérdemel egy egész posztot, bár
legszívesebben a nyár minden percét megírnám, ha lenne rá időm.
A Szegedhez közeli Ópusztaszer híres a Nemzeti Emlékparkjáról. A diákokat előszeretettel viszik oda a tanárok tanulmánykirándulásra, míg a családoknak is kellemes hétvégi programot nyújtanak a különböző rendezvények, mint dinnyefesztivál, lovasbemutató stb.
A Szegedhez közeli Ópusztaszer híres a Nemzeti Emlékparkjáról. A diákokat előszeretettel viszik oda a tanárok tanulmánykirándulásra, míg a családoknak is kellemes hétvégi programot nyújtanak a különböző rendezvények, mint dinnyefesztivál, lovasbemutató stb.
Nem is olyan régen a Park mellett megnyílt egy Csillagösvény nevű látványosság is. A honlapról számos infót megtudhatunk, mégsem adja vissza
azt a hangulatot, amit belépve érez az ember. Mintha visszasétálnánk az időben!
A bejárattól és büfétől kicsit eltávolodva számos korabeli játékba ütközik az
ember gyereke. De ezeket a játékokat nemcsak kiskorúaknak tették ki, az abból
is látszik, hogy némelyik „feladvány” még a felnőttet is próbára teszi.
Ügyesen kombinálták a fizikai igénybevételű és a szellemi
energiát kívánó játékokat, csakhogy semmiből se legyen hiány. Pár logikai
táblát nem is sikerült megoldanom, ami kissé bosszantott, talán ha egész nap
nézegetem, akkor kisütök valami okosat, ami még mindig nem jelenti azt, hogy jó
is az eredmény. Némelyik rejtvény hasonlított az interneten is játszható
játékokra, ahol könnyedén meg is oldom, de itt élőben kifogott rajtam. Az sem
volt mérvadó, hogy milyen idős, mennyivel „okosabb” egy felnőtt a gyerekénél,
mert előfordult, hogy míg nekem nem sikerült rájönnöm a megoldásra, addig Tami
seperc alatt végzett vele.
Mindezek után eljutottunk az igazi megmérettetéshez, magához
a labirintushoz.
A honlapon kifejtik az útvesztő és a labirintus közti
különbséget, úgyhogy én most ezt nem teszem meg, tény, hogy nem voltam
tisztában idáig a jellemzőikkel, de ennek a tudásnak a birtokában immár
kijelenthetem, hogy volt szerencsém mindkettőt kipróbálni.
A Csillagösvényen két labirintus van felállítva. A kisebbik, fűzfa vesszejéből készült, olyan sűrűn egymásba fonva és olyan magasságban, hogy képtelenség
átlátni rajta vagy fölötte. Természetesen mászni sem szabad, mert azzal csak
tönkretennénk az építményt és elvenné az izgalmat is. Lényeg az, hogy bár a tájékoztató szerint fél óra alatt ki lehet jutni belőle, nekem hosszú
kínlódások, ismételten megjárt utak, ismerős bolyongások jutottak
osztályrészemül, mire kikecmeregtem. Addigra azt is megfejtettem, hogy ez nem
is labirintus, hanem egy útvesztő, tehát teli zsákutcával, fordulókkal,
elágazásokkal, melyből csak úgy juthat ki az ember, ha előbb a középpontját
megleli.
Nem is mertem még egyszer végigmenni rajta, attól féltem,
többet sohasem jutok ki. Tami viszont bement és már érte kellett mennie az
apjának, hogy irányt mutasson, mert a magaslesről, ahonnan én követtem nyomon
az eseményeket, segíteni sem tudtam, úgy összemosódtak az utak.
A másik labirintust a megalkotói már egy órás
teljesítménynek tartják. Ha siet az ember, akkor… talán. Ez már tipikus
labirintus, némileg egyszerűbb is, mivel az elágazásoknál rejtvények vannak,
melyek jó megoldása esetén, megkapjuk a helyes irányt és a hosszú, kellemes
kutyagolás után elérve a célhoz, már a kijárat is adott.
Ottjártunkkor igencsak meleg volt, úgyhogy nagyon jól esett,
mikor belefutottunk a spriccelőbe, mely a sövényt volt hivatva gondozni. Igaz
már nem lehetett ellátni fölötte, de mindenképpen szükséges a gondozása,
sűrítése. Kérdeztük is az ott dolgozó lánytól, hogy mégis ki nyírja a füvet
ekkora terülten? Hát ő, már nem téved el. A nagyobb problémát az okozza, hogy
sokszor átbújnak az emberek a sövény ritkásabb részei alatt, vagy az, hogy
annyira egyedül – és elveszettnek - érzik magukat, hogy rágyújtanak. Valóban,
több helyen találtam csikket eldobva, pedig a bejáratnál volt kijelölt hely.
Ebben a labirintusban több kilátó is „működött”, ami reményt
adhatott az embernek, hogy átlátja a helyzetet és hamarabb kijut, de ez gyorsan
szertefoszlott, mikor a lépcsőn leérve újból csak közeli bokrokat láttunk.
A két labirintus és a már felsorolt játékok mellett még egy
különös, nem a megszokott, inkább ügyességi, a testet és a szellemet egyszerre megmozgató játszótér, egy tavacska, fűzfa sátorokkal körülvéve és egy
számháborúra alkalmas pálya is helyet kapott a területen, igaz utóbbinál még
igencsak nőnie kéne a fáknak, hogy valóban használni lehessen.
Nagyon élveztük az egész délután tartó programot, melyet
sikeresen teljesítettünk, én még túl is, egy kificamított bokával és egy eltört
kisujjal, de ez már egy másik történet…