Csillagösvény

Az idei nyarunk nem a külföldi kirándulásokról, olasz vagy erdélyi körutakról szólt, hanem a közeli, környékbeli „nevezetességek” meglátogatásáról. Az idézőjel azért indokolt, mert idesorolom a ritkán látott barátokkal való találkozást éppúgy, mint az élményfürdő szolgáltatásait, vagy egy kerti pikniket nyúlvadászattal egybekötve, avagy a szokásos születés- és névnapok hagyományos megünneplését, hisz a lány idén betöltötte a 11. évét, míg Anti egy csodás kerek évszámot hagyott el, én pedig újra megünnepelhettem a 28. életévemet, egyszerűen nem tudom megunni!

Ezen események közül is szeretném kiemelni az egyiket, mely érdekességével, különlegességével megérdemel egy egész posztot, bár legszívesebben a nyár minden percét megírnám, ha lenne rá időm.

A Szegedhez közeli Ópusztaszer híres a Nemzeti Emlékparkjáról. A diákokat előszeretettel viszik oda a tanárok tanulmánykirándulásra, míg a családoknak is kellemes hétvégi programot nyújtanak a különböző rendezvények, mint dinnyefesztivál, lovasbemutató stb.

Nem is olyan régen a Park mellett megnyílt egy Csillagösvény nevű látványosság is. A honlapról számos infót megtudhatunk, mégsem adja vissza azt a hangulatot, amit belépve érez az ember. Mintha visszasétálnánk az időben! A bejárattól és büfétől kicsit eltávolodva számos korabeli játékba ütközik az ember gyereke. De ezeket a játékokat nemcsak kiskorúaknak tették ki, az abból is látszik, hogy némelyik „feladvány” még a felnőttet is próbára teszi.

Ügyesen kombinálták a fizikai igénybevételű és a szellemi energiát kívánó játékokat, csakhogy semmiből se legyen hiány. Pár logikai táblát nem is sikerült megoldanom, ami kissé bosszantott, talán ha egész nap nézegetem, akkor kisütök valami okosat, ami még mindig nem jelenti azt, hogy jó is az eredmény. Némelyik rejtvény hasonlított az interneten is játszható játékokra, ahol könnyedén meg is oldom, de itt élőben kifogott rajtam. Az sem volt mérvadó, hogy milyen idős, mennyivel „okosabb” egy felnőtt a gyerekénél, mert előfordult, hogy míg nekem nem sikerült rájönnöm a megoldásra, addig Tami seperc alatt végzett vele.

Mindezek után eljutottunk az igazi megmérettetéshez, magához a labirintushoz.

A honlapon kifejtik az útvesztő és a labirintus közti különbséget, úgyhogy én most ezt nem teszem meg, tény, hogy nem voltam tisztában idáig a jellemzőikkel, de ennek a tudásnak a birtokában immár kijelenthetem, hogy volt szerencsém mindkettőt kipróbálni.

A Csillagösvényen két labirintus van felállítva. A kisebbik, fűzfa vesszejéből készült, olyan sűrűn egymásba fonva és olyan magasságban, hogy képtelenség átlátni rajta vagy fölötte. Természetesen mászni sem szabad, mert azzal csak tönkretennénk az építményt és elvenné az izgalmat is. Lényeg az, hogy bár a tájékoztató szerint fél óra alatt ki lehet jutni belőle, nekem hosszú kínlódások, ismételten megjárt utak, ismerős bolyongások jutottak osztályrészemül, mire kikecmeregtem. Addigra azt is megfejtettem, hogy ez nem is labirintus, hanem egy útvesztő, tehát teli zsákutcával, fordulókkal, elágazásokkal, melyből csak úgy juthat ki az ember, ha előbb a középpontját megleli.

Nem is mertem még egyszer végigmenni rajta, attól féltem, többet sohasem jutok ki. Tami viszont bement és már érte kellett mennie az apjának, hogy irányt mutasson, mert a magaslesről, ahonnan én követtem nyomon az eseményeket, segíteni sem tudtam, úgy összemosódtak az utak.

A másik labirintust a megalkotói már egy órás teljesítménynek tartják. Ha siet az ember, akkor… talán. Ez már tipikus labirintus, némileg egyszerűbb is, mivel az elágazásoknál rejtvények vannak, melyek jó megoldása esetén, megkapjuk a helyes irányt és a hosszú, kellemes kutyagolás után elérve a célhoz, már a kijárat is adott.

Ottjártunkkor igencsak meleg volt, úgyhogy nagyon jól esett, mikor belefutottunk a spriccelőbe, mely a sövényt volt hivatva gondozni. Igaz már nem lehetett ellátni fölötte, de mindenképpen szükséges a gondozása, sűrítése. Kérdeztük is az ott dolgozó lánytól, hogy mégis ki nyírja a füvet ekkora terülten? Hát ő, már nem téved el. A nagyobb problémát az okozza, hogy sokszor átbújnak az emberek a sövény ritkásabb részei alatt, vagy az, hogy annyira egyedül – és elveszettnek - érzik magukat, hogy rágyújtanak. Valóban, több helyen találtam csikket eldobva, pedig a bejáratnál volt kijelölt hely.

Ebben a labirintusban több kilátó is „működött”, ami reményt adhatott az embernek, hogy átlátja a helyzetet és hamarabb kijut, de ez gyorsan szertefoszlott, mikor a lépcsőn leérve újból csak közeli bokrokat láttunk.

A két labirintus és a már felsorolt játékok mellett még egy különös, nem a megszokott, inkább ügyességi, a testet és a szellemet egyszerre megmozgató játszótér, egy tavacska, fűzfa sátorokkal körülvéve és egy számháborúra alkalmas pálya is helyet kapott a területen, igaz utóbbinál még igencsak nőnie kéne a fáknak, hogy valóban használni lehessen.

Nagyon élveztük az egész délután tartó programot, melyet sikeresen teljesítettünk, én még túl is, egy kificamított bokával és egy eltört kisujjal, de ez már egy másik történet…