A Nő csak forgolódik a matracon, nem jön szemére
álom. Egyedül van a nagy ágyban. Hiányzik a családja. A pirosan világító óra
éjfélt mutat. Felül, hátát a vastag párnához támasztja és nézi a szobát.
Gyorsan megszokja szeme a sötétet, látja a szekrényt, tele játékkal, amit hiába
is pakol össze, lánya annyira össze tudja túrni, ha keres valamit, hogy semmi
sem marad a helyén. Most a nagymamánál van a csöppség. Nem bánja, szeret ott
lenni, és a Nő is megbízik a szüleiben, hogy betartják azokat a szabályokat, melyek
a Nő szerint hozzátartoznak az ideális gyerekneveléshez. Nem beszélnek csúnyán,
nem néznek tévét és nem esznek túl sok édességet. És ide elsősorban a csokik,
cukorkák tartoznak, nem pedig az anyukája által sütött finom sütemények,
melyekre a lánya csak annyit szokott mondani, hogy olyan az íze, mint a
mesének…
Egyedül van. A konyhából hallja az óra
ketyegését. Ez sem álmosítja el. Melege van, kitakaródzik, majd felkapcsolja a
villanyt. Végül felkel és megnézi magát a tükörben. Kritikusan, nem
önelégülten. Látja elmúló fiatalsága apró jeleit: a szarkalábakat a szeme
környékén, az ősz hajszálakat a feje tetején. Családja van, felelősséggel
tartozik irányukba, már nem lehet annyira bohém, mint fiatalkorában. Abból
a mustból lesz jó bor, mely legbolondabbul forr – oszlatja el
kétségeit nagymamája kedvenc mondásával. Visszafekszik, ölébe helyez egy
könyvet. Lassan kinyitja és elkezd olvasni. Éber, pedig már két óra is elmúlt.
Mindig nehézséget okoz számára, ha egyedül kell töltenie
az éjszakát. Ilyenkor egyszerűen nem képes elaludni. Többnyire addig van
ébren, míg a Férfi haza nem ér. Nem sűrűn hagyja magára a Nőt, de most épp egy
ilyen alkalom adódott, melyet nem akart visszautasítani, hisz a Férfi egyik
kedvenc időtöltése a horgászat, a halakkal való küzdelem, melyből többnyire a
halak kerülnek ki győztesen. Ritkán nyúlik az éjszakába, de ez most egy ilyen
kivétel.
Egyszer csak hallja, hogy odakint ismerős autó morog. A Nő felkel, lekapcsolja a villanyt, miközben kinéz az ablakon, hogy biztos legyen benne, nem egy idegen jármű űz vele tréfát, majd gyorsan visszafekszik, mert a hideg parketta csípi meztelen talpát.
Hallja nyílni az ajtót, ahogy a fürdőszobában
megeresztik a csapot, a hűtőajtó enyhe cuppanását, majd puha sercegést, amint a
levetett ruhadarabok puffannak a hálószoba padlóján, és végül kisebb nyögések
kíséretében besüppedni a mellette heverő üres teret, mely hirtelen megtelik
lágyan szuszogó élettel. Ekkor a Nő elmosolyodik, kinyújtja karját és egy nagy,
megkönnyebbült sóhaj kíséretében átöleli a Férfit.
A Nő nem bánja, hogy nem bírt elaludni és a Férfi sem, hogy még nem alhat,
habár ilyenkor az emberek többsége az igazak álmát alussza, de a Férfi és a Nő
sajnálja az időt alvásra, hiszen olyan keveset lehetnek együtt. Nem elég a nap
24 órája sem. Kint komor éjszaka, csillag sem tarkítja az eget. Sötét van. Nagyon
sötét. A város fénye már nem látszik ide, csak a buszmegállóban álló
lámpaoszlop világít gyér fénnyel. Hűvös van odakint, az időjárás meghazudtolja
a naptári hónapot, mit sem törődik vele, hányadikát írunk, ha neki borongós a
hangulata.
A ház viszont barátságos melegével szinte átöleli a benne lévőket, az ott
élő emberek hője és lehelete fűtötte be, akaratlan. Halkan beszélgetnek, vagyis
inkább a Férfi beszél. Sok a mondanivalója, mi történt, míg nem volt vele a kedvese.
A Nő nem szól, mert éppen hallgatni van kedve. Jól esik a Férfi mély hangján
ringatózni, ahogy erőlködés nélkül próbálja minél viccesebben előadni vízparti kalandjait.
Hirtelen a Férfi félbeszakítja mondandóját.
- Valami beszédet hallok odakintről – suttogja, miközben az ajtó felé
billenti fejét. A Nő is odanéz, mintha látni akarná a hangokat. Egy pillanatig
mindketten fülelnek.
- Csak a kutyák ugatnak – mondja a Nő vállát rándítva és visszafordul a
Férfihez.
- Te jó ég! Értem a kutyák nyelvét! – feleli a Férfi, majd kibuggyan
belőlük a nevetés, miközben az ugatás a semmibe vész.
