Ugatás

A Nő csak forgolódik a matracon, nem jön szemére álom. Egyedül van a nagy ágyban. Hiányzik a családja. A pirosan világító óra éjfélt mutat. Felül, hátát a vastag párnához támasztja és nézi a szobát. Gyorsan megszokja szeme a sötétet, látja a szekrényt, tele játékkal, amit hiába is pakol össze, lánya annyira össze tudja túrni, ha keres valamit, hogy semmi sem marad a helyén. Most a nagymamánál van a csöppség. Nem bánja, szeret ott lenni, és a Nő is megbízik a szüleiben, hogy betartják azokat a szabályokat, melyek a Nő szerint hozzátartoznak az ideális gyerekneveléshez. Nem beszélnek csúnyán, nem néznek tévét és nem esznek túl sok édességet. És ide elsősorban a csokik, cukorkák tartoznak, nem pedig az anyukája által sütött finom sütemények, melyekre a lánya csak annyit szokott mondani, hogy olyan az íze, mint a mesének…

Egyedül van. A konyhából hallja az óra ketyegését. Ez sem álmosítja el. Melege van, kitakaródzik, majd felkapcsolja a villanyt. Végül felkel és megnézi magát a tükörben. Kritikusan, nem önelégülten. Látja elmúló fiatalsága apró jeleit: a szarkalábakat a szeme környékén, az ősz hajszálakat a feje tetején. Családja van, felelősséggel tartozik irányukba, már nem lehet annyira bohém, mint fiatalkorában. Abból a mustból lesz jó bor, mely legbolondabbul forr – oszlatja el kétségeit nagymamája kedvenc mondásával. Visszafekszik, ölébe helyez egy könyvet. Lassan kinyitja és elkezd olvasni. Éber, pedig már két óra is elmúlt.

Mindig nehézséget okoz számára, ha egyedül kell töltenie az éjszakát. Ilyenkor egyszerűen nem képes elaludni. Többnyire addig van ébren, míg a Férfi haza nem ér. Nem sűrűn hagyja magára a Nőt, de most épp egy ilyen alkalom adódott, melyet nem akart visszautasítani, hisz a Férfi egyik kedvenc időtöltése a horgászat, a halakkal való küzdelem, melyből többnyire a halak kerülnek ki győztesen. Ritkán nyúlik az éjszakába, de ez most egy ilyen kivétel.

Egyszer csak hallja, hogy odakint ismerős autó morog. A Nő felkel, lekapcsolja a villanyt, miközben kinéz az ablakon, hogy biztos legyen benne, nem egy idegen jármű űz vele tréfát, majd gyorsan visszafekszik, mert a hideg parketta csípi meztelen talpát.

Hallja nyílni az ajtót, ahogy a fürdőszobában megeresztik a csapot, a hűtőajtó enyhe cuppanását, majd puha sercegést, amint a levetett ruhadarabok puffannak a hálószoba padlóján, és végül kisebb nyögések kíséretében besüppedni a mellette heverő üres teret, mely hirtelen megtelik lágyan szuszogó élettel. Ekkor a Nő elmosolyodik, kinyújtja karját és egy nagy, megkönnyebbült sóhaj kíséretében átöleli a Férfit.

A Nő nem bánja, hogy nem bírt elaludni és a Férfi sem, hogy még nem alhat, habár ilyenkor az emberek többsége az igazak álmát alussza, de a Férfi és a Nő sajnálja az időt alvásra, hiszen olyan keveset lehetnek együtt. Nem elég a nap 24 órája sem. Kint komor éjszaka, csillag sem tarkítja az eget. Sötét van. Nagyon sötét. A város fénye már nem látszik ide, csak a buszmegállóban álló lámpaoszlop világít gyér fénnyel. Hűvös van odakint, az időjárás meghazudtolja a naptári hónapot, mit sem törődik vele, hányadikát írunk, ha neki borongós a hangulata.

A ház viszont barátságos melegével szinte átöleli a benne lévőket, az ott élő emberek hője és lehelete fűtötte be, akaratlan. Halkan beszélgetnek, vagyis inkább a Férfi beszél. Sok a mondanivalója, mi történt, míg nem volt vele a kedvese. A Nő nem szól, mert éppen hallgatni van kedve. Jól esik a Férfi mély hangján ringatózni, ahogy erőlködés nélkül próbálja minél viccesebben előadni vízparti kalandjait. Hirtelen a Férfi félbeszakítja mondandóját.

- Valami beszédet hallok odakintről – suttogja, miközben az ajtó felé billenti fejét. A Nő is odanéz, mintha látni akarná a hangokat. Egy pillanatig mindketten fülelnek.

- Csak a kutyák ugatnak – mondja a Nő vállát rándítva és visszafordul a Férfihez.

- Te jó ég! Értem a kutyák nyelvét! – feleli a Férfi, majd kibuggyan belőlük a nevetés, miközben az ugatás a semmibe vész.