Húsvéti bengáli cicák – Cimet kölykei

Már régóta szerettünk volna igazi bengáli cicákat, vagyis, ahol az apuka is bengáli fajta, nem pedig egy környékbeli, ismeretlen eredetű házicica. Bár mi tagadás, a legutóbbi almot egy hét alatt elvitték, annyira keresettek a félig fajtatiszta cicák, hisz olcsóbbak is. Szerencsére rendkívül jó helyre is kerültek, boldog és gondoskodó családokhoz, szerte az országban. Gödön, Debrecenben és Kecskeméten is van egy-egy.

Most viszont sikerült találnunk egy bengáli kandúrt, aki vállalt fedeztetést és nem volt annyira messze Szegedhez képest. Egy különálló melléképületben él a cica, merthogy ezek a kandúrok annyira jelölnek, hogy nagyon nehéz meglenni sokáig mellettük életvitelszerűen. Mi is ezért ivartalanítottuk Kaviárt annak idején.

A kandúrka szép lett volna, de mivel nagyon megrettent a látogatóktól, nem az előnyös oldalát mutatta. Azért sikerült megsimogatnom, de inkább Cimettel törődtem, aki hősiesen viselte a hosszú utat, de nem akart előbújni a hordozóból. A gazdival megbeszéltük, hogy egy hétig marad, vittünk neki finom ellátmányt, amihez szokott.

Hát egy hét nem volt elég. A kandúr gazdája azt mondta, hogy szerinte nem is tüzel, bár előtte ki sem mertük engedni az udvarra, nehogy elkapja egy kóbor kandúr.

Majdnem két hetet maradt, már nagyon hiányzott, féltettem, hogy elfelejt minket, vagy megsértődik ránk, hogy büntetésből vittük egy másik helyre.

Anti nem is szólt, mikor hazahozta, nagy meglepetés volt és egy boldog cicát kaptam vissza, minden rendben volt vele, csak az egyik szeme betegedett meg, de azt is gyorsan rendbe hoztam.

Továbbra sem mertük kiengedni még egy jó darabig, mert nem tudtuk, hogy a frigy sikerült-e.

Február 2-án vittük el Cimetet a bengáli kandúrhoz, vártuk, hogy gömbölyödik-e. És elkezdett hízni. de először csak azt hittük, hogy nem mozog eleget, idebent van, sokat is eszik. De aztán kiderült, hogy nem, itt bizony a kiscicák miatt egyre gömbölyűbb.

A vemhességi idő 60-65 nap cicáéknál, így nagyjából tudtuk, hogy mikorra várhatóak a jövevények és április 10-én, vagyis húsvét hétfőn reggel el is kezdődött.

Sajnos szomorúan indult, mert az első kiscica élettelenül született. Viszont a következő 3 már ügyesen és hangosan érkezett. Cimet viszont nem akart velük foglalkozni. Behurcolta őket a sarokba és otthagyta. Akárhogy csalogattam, nem ment be hozzájuk. Egy óra múlva már megelégeltem és kihoztam őket a sarokból és betettem a szokásos banános dobozba. Már majdnem teljesen kihűltek szegénykék. Cimet csak akkor maradt mellettük, ha közben simogattam, beszéltem hozzá. A cicák ügyetlenek voltak, nem akartak szopizni. Folyton irányítottam őket, hogy megtalálják a cicit, de nem tapadtak rá. Végül egynek sikerült felvennie a ritmust.

A közelségünktől lassan Cimet is megnyugodott, gondozta őket, bár nem azzal a lendülettel, mint ahogy az lenni szokott.

Másnap derült ki, hogy miért volt olyan furcsa. Én már elmentem dolgozni, mikor Anti szólt, hogy született még egy kiscica. Ezért nem tudta Cimet átadni magát száz százalékosan az anyai teendőknek, mert egy még kikívánkozott.

Így végül négyen lettek, párosan, ami nagyon jó. Sajnos egyik sem hasonlít az anyukájukra, nem pöttyösek, hanem csíkosak, mint az apuka.

Nem baj, akkor is fajtatiszta bengálik. Kíváncsi leszek, hogy mennyiben tér el majd a természetük a korábbi félbengáli cicáktól.