Tami mindig elkísér, nagyon érdeklik a váróban várakozó állatok, előszeretettel simogatja őket, aminek én egyáltalán nem örülök, nehogy elkapjon valamit.Elsőnek értünk a rendelőbe. Csiki már nagyon türelmetlen volt, szeretett volna kézben lenni legalább, de még inkább a megszokott környezetében. Először egy szívbeteg kiskutya érkezett a gazdájával, akiről kiderült, hogy az asszisztensnő (nem az eb). Fehér köpenyben már megismertem. Aztán jött egy orosz kékre hasonlító házimacska, oltásra. Tami mindenáron össze akarta szimatoltatni a két nyarvogót, de szerencsére hamarabb bementünk.
Elmondtam a bánatom, a doki a macska szőrén úgy érezte, lázas, úgyhogy meg akarta mérni Csiki lázát. Ugye a négylábúaknál a lázmérést nem a hónaljnál végzik, sem a szájban – nem lenne túl szerencsés - hanem mint a csecsemőknél, fenékben. Az orvost az sem tántorította el tettének elkövetésére, hogy felhívtam a figyelmét: hasmenése van! Először az asszisztensnő fogta le Csiki elejét, míg Vilmos a végén matatott, de a macska annyira tiltakozott az idegen kéz ellen, hogy jól összekarmolta. Ezek után én vettem át. Csiki rám nézett, dorombolt egyet, aztán folytatta a hepciáskodást. Mondanom sem kell, hogy a lázmérést nem digitális hőmérővel mérték, hanem a hagyományossal, úgyhogy időbe telt, mire felment 40 fokra. Ekkorra már nem csak csöpögött Csiki fenekéből az anyag, hanem ömlött. Az asszisztensnő véres kézzel törölgette az asztalt, majd a padlót, aztán megint az asztalt, utána a macska fenekét. Ami még meglepőbb volt, hogy Tami dőlt a röhögéstől. Én még ilyen boldognak nem láttam, mint most, ahogy hadakoztunk a macskával és a belőle származó végtermékkel.
Lassan kezdett elfogyni Csikiből a cucc, úgyhogy gyorsan beletettem a kosarába. Nem voltam elég gyors. Mikor az orvos felé fordultam, hogy az anyagiakat rendezzük, lepillantottam a kabátomra, tiszta lucsok volt, a bűz elviselhetetlen. Mondtam, hogy kérek két percet, és az idén először felvett, jó vastag télikabátot kimostam a mosdóban, több méternyi papírtörlő segítségével.A védőoltást betegen nem kaphatta meg, de a menésére adott két injekciót, amitől remélhetőleg egyenesebben jár majd. Egész úton émelyegtem a kabátom szagától, itthon azonnal belevágtam a mosógépbe dupla annyi mosószer kíséretében, mint amennyi indokolt lett volna.
Az állatorvossal abban maradtunk, hogy holnap felhívom, milyen állapotban van Csiki és akkor eldönti, hogy mi legyen. Csiki reggel már sokkal jobban volt, követelte, hogy adjak neki enni és bár nem vitte túlzásba az evészetet, nem is jött ki belőle. Viszont rengeteget ivott! A mi macskáink nem tálkából isznak. Eddig mindegyik nőstény sziámi a mosdóból vagy a fürdőkád szélére készített kupából volt hajlandó inni. Csiki ma odáig ment az ivászatban, hogy meg sem várta, míg végzek a tusolással, már a szappanozásnál beugrott a kádba és szárazra nyalta.
Este felhívtam az orvost, aki látni akarta Csikit, szóval még lelkiismeretes is, és újabb injekciót adott neki. A lázát is meg akarta mérni, de mikor lemosta a műszert a csapnál, hozzáütötte a mosdóhoz és eltört. Fellélegeztem.
Másnap délelőtt – már rendelési időben – megint jelenésünk volt nála. Huncutot is vittük, mert ő sem a régi. Mindkét macska kapott egy-egy injekciót és egy zacskó gyógytápot. Huncut oltási lapját nézegetve kiderült, hogy egy fontos betegség ellen nem védi, jó lenne megismételni. Kicsit mérgelődtem magamban, hogy az előző orvos nem csak olcsó nem volt, de körültekintő sem. Veszettség ellen is be kell majd oltatni őket, úgyhogy jó ideig járkálhatunk még a dokihoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése