Aú!!!

Letört a fogamból egy darab. Szerencsére nem elöl, hanem hátul, egy rágóról, de akkor is hiányzik az oda. Pedig nem ettem héjastól a mogyorót, épp napraforgómagot falatoztam, héj nélkül és hirtelen azt hittem mégsem törték meg. A fogam tört meg. Ami még ennél is rosszabb, hogy a nyelvem felöli oldalon éles maradt a maradék széle, és ha eddig nem lett volna felvágva a nyelvem, hát most fel van hasítva. Ja és mellesleg fáj. Nem is kicsit. Már azt sem tudom eldönteni, hogy a fogam, vagy a nyelvem, inkább az egész környék. Hihetetlen, hogy eddig észre sem vettem, hogy minden egyes nyelésnél olyan salsát jár a nyelvem, hogy biztos aranyfog díjat nyerne, ha lenne nyelv-táncverseny, csak most, mikor egy éles részhez súrlódik. Evésről pedig szó sem lehet azon az oldalon, de a folyékony dolgokat is próbálom a jobb oldalra csurgatni, mert hidegre, melegre egyaránt érzékeny. Teljesen egyoldalú lettem.
Attila – a fogorvosom – meg biztos síel. Persze könnyű neki, hisz ha közben megfájdul a foga, odaáll a tükör elé és kifúrja-faragja, még az is lehet, hogy az asszisztensnője is vele telel, segít az érzéstelenítésben. Biztos én is hozzájárultam legalább a síbérlet megvételéhez, de nem sajnálom tőle. Akármikor megyek hozzá – főleg, ha nincs panaszom – félsz nélkül lépek be a rendelőbe, aztán csak nézem a barna, meleg szemét. Jóképű, kedves, a fogai csak úgy villognak a reflektor fényében, és nem utolsó sorban ügyes és figyelmes. Csak akkor rándul görcsbe a gyomrom, mikor gondterhelten csóválja a fejét, a fogzománcomat kocogtatva. Ekkor inkább becsukom a szemem, próbálok relaxálni és csak akkor nyitom ki, ha fájdalom hasít valamelyik idegszálamba. Feláll a szál a hátamon.
A baj csak az, hogy én szeretek nevetni! Bármilyen extrém helyzetben, vagyis leginkább akkor, mikor nem lehetne. Ilyen helyszín a fogorvosi szék is. Ott nem igazán ildomos, teli szájjal ugye, nem illik. Azért egyszer megpróbáltam, még a könnyem is csorgott. Már nem emlékszem a pontos szituációra, csak hogy tamponok potyogtak ki a számból, és a doki sem tudta folytatni a munkát.
Na jó elárulom, lehet, hogy Attila nem is síel, még fel sem hívtam, de hamarosan, csak még erőt gyűjtök, hogy nagyobbat bírjak harapni. Igen, ilyen is volt, egyszer, az ujjába. Véletlenül, hiszen ő mondta, hogy szorítsam össze a fogaimat, hogy megnézze fedi-e egymást a két fogsor, csak azt nem mondta, hogy várjam meg, míg kihúzza az ujját a számból. Mindketten jobban jártunk volna, bár ha a gumikesztyűje eperízű lett volna? Az én mesém is tovább tartott volna...
Azt hiszem még várok egy kicsit, reménykedem, hogy múlik a kellemetlen érzés, netán visszanő a csont, bár ennek nagyon kicsi a valószínűsége, aztán majd megint hallgathatom, hogy mért nem jöttem korábban? Én meg majd mondom: bocs, eddig síeltem.