Szerintem nincs még egy olyan esztelen, dőre, együgyű – és még sorolhatnám - szamár mint én, hogy a legnagyobb nyári hőségben menjen kocogni. Legalábbis én nem találkoztam egyel sem. Kihalt volt a töltés, mivel már árnyék sem vetült rá a délelőtti forróságban. Még a fűszálak is porzottak. Amikor már nem bírtam tovább a Nap perzselését, amikor már az izzadság patakokban folyt rólam, bele a szemembe, ami úgy marta, mintha hangyasavval öblögetném, gondoltam lemegyek a töltés aljába, ahol a fák sötét árnyékot vetnek.
Az árnyék kellemes is volt, de itt a fű úgy elburjánzott, hogy térdtől lefelé nem láttam a lábam. Sebaj, gondoltam, szaladtam én már magas hóban, ami még csúszott is, nem lesz semmi baj. Igen ám, de a talaj annyira hepehupás volt, hogy sosem tudtam, mikor lépek gödörbe, mikor dombra, mivel az aljnövényzet csak színében változott, méretében cseppet sem. Szöcskéket meghazudtolva szökdécseltem egyre nagyobbakat ugorva, mint egy gátfutó, bár azoknak könnyebb a dolguk, mert nem lépésenként kell saját testsúlyukat a magasba emelni. A Nap ugyan nem sütött rám, de éreztem, hogy ebben az iramban nem fogom tudni lefutni a kitűzött távot.
Mikor megpillantottam az út végét, felcsillant a szemem, hogy hamarosan véget érnek megpróbáltatásaim, homályos tekintettel képzeltem oda a célszalagot, és talán emiatt nem vettem észre, hogy a cél előtti húsz méteres sávban csalánba érkezem. Itt már a szöcske kevés lett! Gepárd elöl menekülő gazellára hasonlító pattogással próbáltam minél kevesebb csípéssel megúszni a kalandot. Eszembe jutott, mikor gyerekkoromban a hegyoldalból legurulva egy szál pólóban és sortban megérkeztem egy csalánerdőbe. Akkor sírtam, mint a záporeső, de most is nehezemre esett visszatartani a könnyeimet. Megpróbáltatásaimnak azonban még mindig nem volt vége, mert mikor sikerült a reumás fájdalmaimat enyhítenem ezzel az áldott gyógynövénnyel, sőt teljesen megszüntetnem, mivel az égő, viszkető érzés semmi más érzetnek helyet nem hagyott, és végre megállhattam… akkor rebbent fel a közeli bokorból 88 szúnyog, hogy a megtisztult véremet szívja. Egy darabig fuldokolva, hatalmas karlendítésekkel csapkodtam a testem körül, hogy ha valaki lát, biztos nem hagyja szó nélkül az új lazító edzésemet, aztán rekordidő alatt kifutottam a napra, leültem a földre és ennyi szurkálás után már azt sem bántam volna, ha napszúrást kapok.
Remélem senkinek sem vettem el a kedvét az egészséges testmozgástól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése