2010. február 6., szombat

Pandóra szelencéje

Pandóra az első nő volt, akit Zeusz teremtett. Hermész egy szelencét ajándékozott Pandórának, de figyelmeztette, hogy ne nyissa ki. Pandóra azonban egy nap nem bírta legyűrni kíváncsiságát és kinyitotta a kis szelencét. Ekkoriban még az emberek paradicsomi környezetben éltek, minden baj elkerülte őket, viszont mikor kinyílt a szelence az emberiségre mindenféle bűn és baj sodródott. Pandóra is nagyon megrémült és ijedtében gyorsan becsukta a szelence fedelét. Csak a remény maradt benne.

Azt hiszem az Avatar erről a legendáról szól, ennyi a tanulsága is. Mikor beültem a filmre próbáltam minden előítéletet kilökdösni a fejemből, ezért míg a reklámok voltak, én Vámos könyvét olvastam. Aztán elsötétedett a nézőtér, becsuktam a könyvet. Bolygók és űrhajók lebegtek a szemem előtt, lenyűgöző növényeket láttam, ahogy világítanak a sötétben, pillangó-szerű bogarakat, ahogy helikopterként szárnyalnak, kék na’vikat, akik óriások voltak. Aztán levettem a kapott szemüveget és megtöröltem a lencséjét. Gonosz embereket láttam, akik gépek mögé bújtak, mint a robotok, véres harcok elevenedtek meg a szemem előtt, ahol a repülők a sárkányokkal vették fel a küzdelmet. Halottakat láttam és pusztítást, mint egy háborús filmben. Valóban élethű volt a látvány, de a mondanivaló egy beduin törzsről is ugyanilyen megható lett volna, akit a civilizáció be akar kebelezni.
Bevallom a film vége előtt már háromszor vettem elő a telefonomat, hogy megnézzem rajta az időt, mert már csak egy reményem maradt, hogy hamarosan vége lesz.

Nincsenek megjegyzések: