Citrom-liget

Pierce Brosnant már többféle karakterben üdvözölhettük a mozivásznon. A legfelejthetetlenebb számomra a Mamma mia!, ahol egyszerűen felülmúlhatatlan volt az együgyűsége, leszámítva a zenei hozzá nem értését. A Csak a szerelem számít című filmben is visszaköszön némileg ez a bizonytalan, „nem az én világom”, „nem én vagyok a megfelelő ember” érzése, de ahogy egyre jobban elemeztem a filmet, rájöttem, hogy ez talán nem is az ő hibája, hanem a film sajátja.

A szerep szerint ő Philipp, egy sikeres, kemény üzletember, mégis van benne valami szerethető, érzékeny és esendően emberi, bár ezt igyekszik titkolni, és arra fogja, hogy csak azért szeretik az alkalmazottai, mert megfizeti őket. Viszont a fia, Patrick (Sebastian Jessen) szeretetét nem lehet megvásárolni, pedig a fiú látványosan szereti és igyekszik mindenben a kedvében járni, az apa számára érthetetlen módon, hisz kudarcnak érzi szülői szerepét. Úgy érzi, hogy ő csak egy véletlen résztvevő a fia életében, főleg felesége halála óta. Úgy közlekedik a családban, mint egy kívülálló, egy megfigyelő, pedig sokan számítanak rá és fontosnak érzik a jelenlétét. Ez az ellentmondás végigkíséri a filmet és feloldás sem születik.

Ida (Trine Dyrholm), az őszinte, nyíltszívű anya – a film dán címe őt helyezi előtérbe: Den skaldede frisor, vagyis A kopasz fodrász -, épp egy súlyos betegségen ment keresztül, ami nemhogy megtörte volna, inkább felnyitotta a szemét. Úgy látja önmagát, ami valójában, bár benne is van némi bizonytalanság és még több félelem, de igyekszik minden helyzetben feltalálni magát, képes kívülről szemlélni az eseményeket, nem szégyelli kimondani, amit gondol, teszi mindezt eredeti humorral, széles mosollyal az arcán, megértően és túlcsorduló, megbocsátó szeretettel a gyerekei és a férje iránt, aki meg sem érdemli. Próbál a mának élni, nem foglalkozik férje csalárdságával, számára pillanatnyilag, lánya, Astrid házassága a fontos.

A két sors Olaszországban fonódik egybe igazán, ahol Patrick és Astrid készül arra, hogy egybekösse életét. A fiatalok látszólag nagyon boldogok Philipp citromligetében, ahonnan az apa egész gyümölcs- és zöldségvállalkozása elindult. Sajnos egyre jobban beárnyékolja a boldogságot valami rejtett titok, ami a film végére nyilvánvalóvá válik és meghiúsítja az esküvőt.

Először azt hittem, hogy a fiatal párról fog szólni a történet, ők vannak a középpontban, majd úgy láttam, hogy inkább a szülők azok, akiknek a sorsát nyomon követhetjük, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a mellékszereplőknek tűnők élete is ugyanolyan fontos ebben a filmben, akárcsak az elhunyt feleség nővérének és lányának keserű kapcsolata, akár Ida férjének és szeretőjének tanácstalansága…

Az egész film valahogy érdekfeszítő, vicces, cselekménydús, váratlan és meghökkentő. Főleg a mély érzelmekből táplálkozik, de ezt nem szájbarágósan teszi, hanem csak úgy, ahogy az életben jelen vannak, a mindennapokban, csak most nem sétálunk el mellettük. A legegyszerűbbnek tűnő dolgok is lehetnek bonyolultak és fordítva. Mindig is furcsa volt számomra más családok életébe betekinteni, ez nem történik meg túl gyakran az emberrel. Izgalmas látni, hogy élnek mások, milyen párhuzamok vannak s milyen különbségek, milyenek a viszonyok, ezt mindig is izgalmasnak találtam és ez a film pont erről szól. Két családról, az ő problémáikról, a tényekről, az érzésekről, a lehetőségekről, a kudarcokról… az életükről.

Pár jelenet egészen mélyen érintett és meghatározta a filmről alkotott véleményemet.

Az első mikor a dán reptéren összefut a két örömszülő, Philipp és Ida. Szerencsétlen találkozásnak tűnhet első pillanatra, mégis nagyon fontos benyomásokat tesznek egymásra és a nézőre, ahogy a kétségbeesett nő még nagyobb kétségbe hajtja magát – és autóját -, azért, hogy feloldja a kilátástalannak tűnő helyzetet és megbékítse az agresszív férfit.

A második jelenetben Ida lemegy a tengerhez, minden fölösleges dologtól megszabadul, ami nem tartozik hozzá, és a habokba veti magát. Philipp véletlenül meglátja és kiparancsolja a vízből, mert félti a nőt. Maga sem tudja mitől, miért, buta kifogás, hogy föntről látott egy veszélyes áramlást, de úgy érzi törődnie kell ezzel a számára idegen, mégis oly vonzó nővel, aki a megkeményített szívét némileg meglágyította, talán akkor mikor közölte vele, hogy kopaszodik.

A harmadik, mikor egy trattoriában Philipp elmeséli élete tragédiáját, de nem úgy, hogy az embernek a könnyeivel kelljen küszködnie, mert annyira megható, hatásvadász és csöpögő, hanem kicsit durván, szűkszavúan, érzéketlenül, hogy az embernek a könnyeivel kelljen küszködnie.

A legszebb jelenet a film végére került, mikor már minden elrendeződni látszik, mégis érződik a bizonytalanság, némi félelem, ami végigkíséri életünket, hogy sohasem lehetünk teljesen bizonyosak a jövőt illetően, nem tudhatjuk, hogy mi fog történni a következő pillanatban, csak reménykedünk, hogy semmi kiábrándító és vágyhatunk egy boldogabb életre.