Véletlenek nincsenek. Minden történésnek megvan a maga magyarázata. Volt már balesetem, aminek állítólag az az üzenete, hogy egy helyben
állok, induljak már el egy másik irányba, mert ott ahol vagyok, csak toporgok,
nem jutok egyről a kettőre.
Ma újabb lökést kaptam, bár nem tudom, hogy mennyire vegyem
komolyan az üzenetét, mert inkább viccesen alakult az eset – szerencsére.
Éppen kanyarodtam az egyik kereszteződésben balra, miközben
látom, hogy akinek elsőbbséget kéne adnia, nem áll meg, hanem csorog szép
lassan, de egyre közelebb felém. Nem is értettem, hogy mért nem nyomja már meg a
féket, hiszen egészen előtte vagyok, ha kinyúlok az ablakon, megérintem a
motorháztetőjét, de ő csak jön. Ekkor felgyorsítottam, hátha sikerül elkerülni
az ütközést, de sajnos a hátsó lökhárítómat mégis meglökte. Pont a sofőrrel
voltam egy vonalban, akinek oda is kiáltottam, hogy „ÁLLJ már meg!”
Azonnal leparkoltam, hogy megszemléljem, mit tett az
autómmal. Ekkor láttam, hogy aki nekem jött, egy dinnyével teli
transzportert húz maga után. Tulajdonképpen vissza akartak fordulni, úgyhogy
mikor mellém értek, az egyik kiabál ki az ablakon, hogy "nincs semmi baja az
autódnak!" és szép lassan folytatják az útjukat, mintha mi sem történt volna.
Nekem még nem volt időm megnézni, hogy egyáltalán milyen
sérülés lett a kocsimon, csak annyit ordítottam vissza, hogy menjél csak, de
felírom a rendszámodat, és már memorizáltam is.
Erre megálltak. A srác, aki kiabált, kiszállt, és miközben
összeszedte az autójukról leesett lámpaburát, vagy rendszámot, nem figyeltem
mit, folyamatosan az autómat becsmérelte, hogy húsz forintot sem ér, meg
ilyenek. Annyira felbőszített, hogy a már egyébként is magasan szárnyaló
adrenalin szintem az egekbe csapott és nem érdekelt engem a bőrszíne, csak az,
hogy megvédjem a tulajdonomat.
Közöltem vele, hogy bár az enyém nem ér semmit, mégis az ő kocsijáról
potyognak le a dolgok. Közben már láttam, hogy tényleg nem esett baja az
autómnak, legalábbis látszólag, de már Antit is riasztottam telefonon, hogy hol
talál meg.
Ekkor jött oda a sofőr, aki addig csak telefonált, valami
nagyon sürgős lehetett. Szerencsére normális hangot ütött meg és tulajdonképpen
még segítőkész is volt. Mondta, hogy láthatólag nem történt kár, de mondjam meg,
hogy miben segíthet, ha mégis. Ezzel a hangnemmel már én is megbékéltem,
úgyhogy közöltem vele, hogy legközelebb álljon meg. Elkezdett valamit
magyarázni a telefonbeszélgetéséről, de félbeszakítottam, hogy engem ez nem
igazán érdekel. Nem nagyon vette a szívére a dolgot, kérdezte, hogy elfogadok-e
egy dinnyét. Mondom ez a minimum.
Ezen már mosolyogtunk mindketten.
Leginkább csak azért kellett a dinnye, mert miután
kiválasztott egy óriásit, a kis csávót szalajtotta érte, aki majd’ beleszakadt.
Én csak mosolyogva néztem, kinyitottam előtte a hátsó ajtót, mutattam, hogy oda
tegye le. Egy szót sem szólt, csak szorította össze a száját, hogy ne halljam a
lihegését.
Ezért megérte.