Kékfény

Azt hiszem egy szülőnek az egyik rémálma, ha a rendőrség becsönget és a gyermeke iránt érdeklődik. Hogy olyankor mi fut át másodpercek alatt egy anya fejében, míg felteszi azt a kérdést, hogy „milyen ügyben” vagy valami hasonló banalitást, azt képtelenség leírni.

Valami hasonló eset történt meg a családommal a minap, de ne szaladjunk annyira előre.

Kezdjük ott, hogy idén is felállítottuk a kertben a medencét. Sokáig csak néztük sóvárogva, hogy mikor mehetnénk bele, de annyira kevés volt a szünet két esőzés között, hogy nagyon lassan melegedett fel a víz. Amikor végre elérte a 24 fokot, már egész jól esett megmártózni benne, főleg ha még a Nap is sütött. Persze Tami élvezi a legjobban a pancsolást, ha pedig partnere is akad, akkor felettébb jól szórakozik.

Van úgy, hogy barátnőt hív meg, de többnyire az apukája a legjobb játszótárs a medencés ökörködésben. Kért is a szülinapjára egy felfújható úszó kereket (nem tudom a hivatalos nevét), amit meg is előlegeztem neki, mert mire eljönne az ideje, vége lenne a nyárnak.

Tegnap Anti elég későn ért haza, de Tami kierőszakolta, hogy fejest ugorjanak a számomra még mindig hideg vízbe. Hatalmas hancúrozás vette kezdetét, nem kímélték a hangszálaikat, jó volt hallani, ahogy Tami gurul a nevetéstől és a vízen lebegő játéktól, -ból, ról. Én többnyire a házban voltam és a vacsorát készítettem elő, de néha kihívtak, hogy fotózzam le őket, mert különböző „veszélyes” mutatványokat találtak ki.

Már jócskán besötétedett, mikor vége lett a medencés partinak. Egy gyors tusolás és vacsora után kezdetét vette az újabb játék, pedig már ilyenkor a jobb házakban alszanak :). Azt már többször írtam, hogy mi nem nézünk tévét, nem vagyunk alkalmasak több órán keresztül meredten bámulni egy képernyőre, amiben tulajdonképpen marhaságok vannak, viszont van internetünk, ahol akkor nézünk hülyeségeket, meséket vagy filmeket, amikor csak kedvünk van.

A ma esti program a karaoké volt. Hangosan énekeltük az általunk már többször, Tami által most először hallott dalokat, sőt néha igyekeztünk egymást túlüvölteni, főleg, ha végképp nem tudtunk intonálni.

Egyszer felnéztem az ablakra, mert valami kékes villódzást láttam rajta. Biztos egy autó világított be az útról, gondoltam, nem törődtem vele, danolásztunk tovább. Rá pár percre Tami is felnézett és mondja, hogy valaki bevilágít hozzánk. Ekkor már kinyitottam az ajtót, majd riadtan csuktam vissza és szóltam Antinak, hogy a kapunk előtt diszkófények láthatók.

Az gyorsan eljutott a tudatomig, hogy valószínű a rendőrautóknak vannak ilyen kékes árnyalatú lámpái, úgyhogy nem késlekedtem, kiszaladtam.

Két rendőr állt a kapuban. Fiatalok voltak mind a ketten, az egyikük folyamatosan írt valamit a tenyerébe, míg a másik beszélt.

-         Miben segíthetek? – tettem fel a kérdést, amellyel meglepetésemet akartam álcázni, mert arra gondoltam, hogy valaki mást keresnek, tőlünk csak információt szeretnének.

-         Elnézést a kései zavarásért, de már csöngettünk, sőt dudáltunk is! – mondta a magasabbik, de hangjában egy szemernyi vádaskodás sem volt.

-         Sajnálom, hangosan énekeltünk odabent, nem hallottuk, a csöngőnk pedig rossz – feleltem, miközben kinyitottam a kaput.

-         Nem tudjuk, hogy jó helyen járunk-e – folytatta a rendőr -, de egy 14-15 éves Tamara nevű lányt keresünk.

Na ekkor remegtem meg egy pillanatra, de megőriztem a lélekjelenlétemet, amit biztos elvesztettem volna, ha nem tudom, hogy a lányom odabent van, épségben.

-         A lányomat is így hívják – feleltem kicsit bizonytalanul -, de még nincs 12 sem.

-         Akkor ő lesz az – folytatta a srác.

-         Ki lesz ő? – kérdeztem értetlenkedve.

-         Lakossági bejelentés érkezett, hogy elképzelhető, hogy nincs jól a gyerek. Megnézhetnénk? Kihozná? – kérdezte határozottan, de továbbra is kedvesen.

-         Persze – feleltem és már sejtettem, hogy az estébe nyúló hancúr, a kiabálás okozhatott ekkora felfordulást. – Mi lenne, ha bejönnének? – fordultam vissza váratlanul.

-         Az még jobb – kapott az alkalmon a rendőr, aki egyre szimpatikusabb lett a szememben.

Miközben befelé baktattunk, megtudtam, hogy az egyik szomszéd aggódott a lányom testi épsége miatt, mert folyamatos „anya, anya” kiáltásokat hallott. Pedig nincs is közvetlen szomszédunk, tényleg jó hangosak lehettek.

Tami már a teraszon volt, kíváncsian, tágra nyílt szemekkel ült a lócán, pizsamában és a fogát mosta.

-         Jól vagy? – kérdi tőle a rendőr.

-         Jól – mondja Tami bizonytalanul, mivel nem érti, hogy miért kérdeznek tőle ilyen marhaságot, vad idegenek, ráadásul rendőrök.

Ekkor elmeséltük nekik az esti medencézést, a kiabálást, a karaokét, és még jó pár témát érintettünk, mert nagyon barátságosak voltak. A másik rendőr nem volt a szavak embere, ő az adatainkat írta, Tami diákigazolványát is elkérték, amiből kiderült, hogy tényleg nincs még 14 éves, néha mosolyogva ránk nézett, de egy szót sem szólt.

Azt nem árulták el, hogy ki tette a bejelentést, de tulajdonképpen nem is lényeges. Talán csak azért szeretném megtudni, hogy megköszönjem neki, hogy figyelnek. Nem látok benne semmi rosszindulatot. Messziről tényleg csak a folytonos „anyázás”, visítás hallatszhatott, ami akár bántalmazást is jelenthetett volna. Az már más kérdés, hogy ha tényleg valami baj történik, akkor a rendőrök már nem tehettek volna semmit, olyan későn értek ki. Így viszont feldobták az esténket, bár már nem maradt belőle sok.