Rózsa és Ibolya

Aki nem ismeri Rózsát és Ibolyát, az is hallott már a szerelem mindent legyőző erejéről, a határtalan bánatból táplálkozó remény beteljesüléséről, a jó jutalmáról és a rossz büntetéséről, de legalábbis megjavulásáról.

Abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a klasszikus népmesei fordulatok színpadi változatát tekinthettük meg, méghozzá a bemutató napján.

A tündérvilág jelent meg a szemünk előtt, méghozzá parádés díszletekkel. Az erdő, a tündérek birodalma nagyon kifejező volt, főleg a fákat és a szél játékát sikerült életszerűvé tenni, de kiemelkedett a látványból, a függönnyel imitált tó megjelenítése is.

A jelmezek számomra már nem voltak ennyire lenyűgözőek. Értem én, hogy a legtöbb rózsa színe a piros, ezért ott minden piros színbe öltözött, de azért lehetett volna árnyalatokat is belevinni, ha nem egyenesen a sárga, fehér stb. színek jelennek meg a palettán. Így sajnos nekem a királynőről mindig az újasszony-tánc jutott eszembe.

Ibolya, a tündér királylány viszont a kellemes lilájában, üde színfolt volt, lévén, hogy nem öltözött az egész családja ebbe a színbe.

A színészek játéka viszont feledtette ezt a hiányosságot, bár néhol kicsit esetlennek tetszett, főleg Rózsa királyfi volt igencsak visszafogott, de majd belejön.

Nagyon hangulatosan váltakozott a próza és az ének, színvonalas volt a táncosok koreográfiája, mindezt kitűnően kísérte a 3 zenész, akárcsak a különböző effekteket. A pengetős, fúvós és vonós élőzene nagyon megemelte a színpadi jelenetek ritmusát.

A humor sem maradt el a két felvonás alatt, aminek főleg a gyerekek örültek, hiszen elsősorban nekik szólt. Nadragulyára, a gonosz tündér cselédre osztották a legtöbb vicces jelenetet, ami nagyon hangulatossá tette a varázslatokkal átszőtt történetet, finomított a gonosz cselszövés tragikumán.