Tamara lányomat már hónapok óta arról faggatom, hogy
tulajdonképpen mi tenné boldoggá a szülinapján. Manapság már a gyerekek annyira
el vannak halmozva mindenfélével, annyira nincs értéke egy-egy tárgynak, és
igazán alkalom sem az átadásra, hogy tényleg fejtörést okoz egy igazi, szívből jövő ajándék kitalálása.
Ráadásul én hajlamos vagyok arra, hogy minden ok nélkül,
kizárólag a meglepetés kedvéért, bármikor bármit adni a gyerekemnek, csak hogy
örömet okozzak neki és ettől én is jobbnak, szerethetőbbnek érezzem magam. Részben önzőség ez, jól tudom, de ilyen vagyok, vállalom. Azonban itt nem kell minden esetben
valami drága, pénztárcát megterhelő dologra gondolni. Lehet ez egy általam készített
matrica is, amire valami vicces szöveg van írva és melynek széle be van
vagdosva és le lehet tépni, de lehet egy kedvenc étel is, ami nem túl gyakran
szerepel az étlapon vagy hasonló.
Most viszont a 14. születésnapja eljövetelével
tényleg szerettem volna valami maradandó, emlékezetes dolgot kitalálni neki.
Az csak egy dolog, hogy a szüleitől kap egy fülbevalót, mely
ékszer hívatott emlékeztetnie erre a gyönyörű napra, tehát nem illik megfeledkezni róla. Az is törvényszerű ilyenkor, hogy
összegyűlik a család megünnepelni ezt a napot, de erre számítani lehet,
ez minden évben bekövetkezik, és mindnyájunk kedvéért történik, hiszen olykor
szükséges, hogy a nagyobb család együtt legyen.
Idén valami rendhagyót akartam, valami mást, ami még
nem volt. A sok ötlet közül végül annál maradtam, hogy szervezek egy meglepetésbulit.
Tami egyébként is szeretett volna a barátokkal külön
ünnepelni, de én ezt most nagy sajnálkozások közepette lemondtam. Csalódott
volt szegénykém, de megértette, hogy most nincs se pénz, se idő erre. Persze ez
csak az elterelés volt, hiszen mindeközben én a barátok szülei segítségével
meghívtam a lányokat, egy közeli ismerősöm pedig bevállalta, hogy míg
megérkeznek, addig átcsalja Tamit magukhoz, hogy ne tűnjön fel neki semmi.
A buli előtti napon viszont Tamara kitalálta, hogy
elmegy az egyik barátnőjéhez, Vásárhelyre. Először húzódoztam, hogy mi lesz így
a tervvel, de aztán beláttam, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna a
dolog, hisz így az előkészületekre nem csak pár órám, hanem egy egész napom marad.
És elérkezett a nagy nap. A barátnők pontosan
érkeztek, még arra is volt idő, hogy felfújják a lufikat, és elbújjanak a
szobájában.
Tami sem késett a kísérőjével. Azonnal felküldtem
őket a szobájába, hogy pakoljanak le. Ekkor rontottak rá a meglepivendégek, lufikat
dobálva, sikongatva. Nagy volt az őrjöngés, és a boldogság.
Én is elégedett voltam a kivitelezéssel, büszke a lányokra,
hogy senki sem árulta el idejekorán a titkot és boldog, hogy igazán sikerült
meglepnem a lányomat, ami a torta és a pizza hozzávalóin kívül csak odafigyelésbe, valamint gondos és körültekintő szervezésbe került.
Az esti tábortűznél és filmnézésnél még némileg
kontroll alatt tartottuk a lányokat, de az éjszakai duruzsolás és röhögcsélés
már teljesen kimaradt számunkra. Arra még azért emlékszem, hogy hajnali 3-kor hangfoszlányok szűrődtek fel az étkezőből - talán ekkor fogyott el a maradék pizza is a sütőből.
Nem is tudom, hogy bírtak reggel felkeni, valószínű, hogy a palacsinta illata térítette magához a társaságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése