Hóvirág

Imádom a meglepetéseket, mert az olyan váratlan, kiszámíthatatlan és ettől izgalmas is. Én nem értek egyet azzal, hogy csak a szándék a fontos, mert egy személyhez szóló, egyedi dolognak sokkal jobban tudok örülni, mint valami tucatcuccnak. Ha valamilyen alkalom van, akkor tudom és majdhogynem elvárom, hogy gondoljanak rám és kifejezzék, mert ilyenkor nekem jár valami. Nem azt várom el, hogy drága, fényes és csillogó legyen. Megelégszem egy szóval, egy mozdulattal is, ami az alkalomhoz illik és csak nekem szól. Az ajándékból többnyire le lehet szűrni, hogy kinek mennyire vagyok fontos, ki mennyire ismer. Akitől fakanalat kapok, arról azt gondolom, hogy vagy nem ismer eléggé, vagy nem vette a fáradtságot, hogy napokig, vagy órákig (nem vagyok annyira bonyolult) tipródjon azon, hogy minek örülnék (vagy nagyon vicces hangulatban volt). Akitől viszont tollat, könyvet kapok, arról tudom, hogy ismeri a számomra fontos dolgokat, de legalábbis sejti, hogy mivel tehet boldoggá. És akkor még mehetünk mélyebbre is, mert aki még azt is kitalálja, hogy melyik író könyvének örülnék, akkor számomra tényleg nagyon sokat jelent és valószínű, hogy én is sokat jelentek az ő számára, mert nem csak kapni, de adni is nagyon jó, van hogy jobb. Egyetlen ilyen ember van, aki még azt is kitalálja, ami még bennem meg sem fogalmazódott.
Tudom, hogy ez nagyon nehéz, mert könnyebb azt elképzelni, ami az emberekben egyforma, általános. Az embert viszont az teszi egyedivé, amiben különleges, ami elüt a tucattól, ami nem számítható ki előre és amit sokszor nekünk kell felfedezni, kitalálni a másikban.
Itt volt ez a Valentin nap is. Nagy dolog. A szerelmesek napja – mondják, akik már rég nem szerelmesek, mert ha azok lennének, tudhatnák, hogy a szerelmeseknek minden nap a szerelmesek napja. Persze nem lehet minden napot megünnepelni, de ekkor lép közbe a meglepetés. Meglepni annyi, mint kizökkenteni a másikat a megszokottból, mivel nem számított rá, egy pillanatra boldoggá tenni, hiszen a boldogság, apró morzsákból áll, akár a nap fénye és melege is milliónyi kis sugárból adódik össze.
Mindenkiben él a vágy, hogy társra leljen, hogy megtalálja az igazit és ha sikerült, akkor szeretné is maga mellett tudni mindörökre. Ha nem így lenne, akkor az illető nem lenne az igazi. Mindenki pótolható, mondja ezt az, akinek semmi és senki sem fontos igazán. Csak a nem fontos dolgok, a hozzánk nem közelálló emberek cserélhetők, nem azok, akikkel minden napunkat el szeretnénk tölteni. Mert „lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek Te jelented magát a világot.”
Persze a napok sokszor egyhangúak, fásultak, és pontos forgatókönyvként pörögnek. De mért ne lehetne néha belecsempészni egy váratlan fordulatot, egy apró öröm-pöttyöt, ami az unalmas napot bearanyozza, kiemeli a többi közül és emlékezetessé teszi. Néha muszáj elfelejtenünk a napok és az órák fogalmát, hogy jobban odafigyelhessünk a percekre.
Ilyen nap volt az is, mikor fáradtan kiléptem a munkahelyemről és lassan, gondterhelten elindultam az autóm felé, miközben azon járt az eszem, hogy milyen teendők várnak rám: mennem kell a lányért az óvodába, aztán boltba is be kell ugrani, hogy legyen vacsora, itthon pedig fel kell porszívózni, hogy ne járjunk térdig a koszban. Mikor az Opelhez értem, a szélvédőn egy virág várt reám. Egy hóvirág celluxszal a derekán. Ha morbid akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy gondolkozni kezdtem, ki tűzhette oda, de gondolkodás nélkül kitaláltam, hogy ez csakis a kedvesem lehetett.Mosolyogva vezettem az óvodáig és utána sem hervadt le arcomról az elégedettség szirma. Coelho mondta, hogy az veszi észre a szépet maga körül, aki magában hordozza a szépséget, mivel a világ tükör, és minden embernek a saját arcvonásait tükrözi vissza. Engem az ilyen váratlan apróságok úgy fel tudnak tölteni jókedvvel, hogy az sem érdekel, ha a szembejövő vadidegenre rámosolygok. Nem egy arc mosolygott vissza a szélvédő mögül, akinek a szemébe néztem hazafelé. A boltban is látták rajtam, hogy mennyire vidám vagyok, és ezt azzal viszonozták, hogy udvariasan, közvetlenül szolgáltak ki, nehogy elrontsák a kedvem. Azt hiszem, ha látszik rajtad az öröm, akkor mindenki összefog, hogy bele ne rondítson a boldogságodba, sőt még próbálják fokozni is, mert ami belőled árad, az a másiknak is jól esik.
Nem azért szeretjük a másikat, ami Ő valójában, hanem amilyen lehetünk mellette! És én ezen a napon nagyon, de nagyon szép voltam.