8

Tami ma lett nyolc éves. Megint idősebb lett egy évvel - én meg persze fiatalabb. A múlt héten kicsit faggatóztam, hogy örülne-e egy fergeteges bulinak, ami nem a családi összejövetelt jelenti, mert az alapból jár. Repesett a boldogságtól, én meg kedvemet leltem a nem annyira költséges, mint inkább szervezést igénylő programnak. A vendéglista összeállítása gyorsan megtörtént, a négy éves óvodai kiképzés még élénken él emlékezetében, ezért úgy határozott, hogy inkább az óvodából ismert barátait hívná meg, mint az osztálytársakat, akikkel az egy év alatt nem alakult ki még erős kötődés, kivéve egy testvérpárt, akikkel a nyáron többször találkozott, kicsit összebarátkoztak.

Nem akartam semmit sem elkapkodni, már a hét elején nekikezdtem a tervezésnek. Alaposan átgondoltam a menüt, a spenótot csiliszósszal elvetettem, helyette kókuszgolyót, muffint és szendvicseket akartam tálalni. Gondoltam a kókuszgolyókból készítek egy fura tortát, amire a gyertyát szúrom, esetleg piramis alakban pakolom egymásra őket, vagy kiírom belőle, hogy boldog szülinapot, vicces is lesz és könnyen szelhető. Aztán tanulmányoztam az időjárást, hogy melyik nap lesz alkalmas talán még fürdésre is. A péntek látszott a legnapsütésesebbnek, szombattól már borulást, esőt jelzett a meteorológia. Mikor az időpont is megvolt, jöhettek a meghívók. Ebben már a lányom segítségére is szükség volt, a szöveget ugyan magamra vállaltam, de neki kellett megcímeznie. Készítettem egy vicces kinézetű borítékot, Tami „megrajzolta” a címzetteket és amikor elkészült, aláírta a szöveget. Most már csak a kézbesítés volt hátra.

A postában nem bízom, és abban sem nagyon, hogy egy ilyen hóbortos borítékot fel lehet egyáltalán adni, úgyhogy beültünk az autóba és házhoz szállítottuk őket. Nem is akartunk bemenni, csak sunyin a postaládába dobni, de már az első címnél rajtakaptak minket, Tami legnagyobb örömére, mert addig is játszhatott, míg én a szülőkkel beszélgettem. Nem is volt baj, hogy nem orvul csempésztük a postaládába, mert kiderült, hogy számukra nem jó az időpont. Aztán azt is megtudtuk, hogy egy másik közös ismerős is nyaral, csak péntek este jön haza.

Új időpontot tűztünk ki, egy nappal későbbre, amikorra ugyan már rossz időt jósoltak, de hátha. El sem tudtam képzelni, hogy tíz gyereket hogy fogok a lakásban elhelyezni, ha mégis szakadna az eső, de reménykedtem. A remény hal meg utoljára.

Eljött a nagy nap. Éjjel iszonyú szélvihar söpört végig a környéken, de reggel már nem fújt, kicsit ugyan beborult, de kellemes volt a hőmérséklet. Anti kinyitotta az asztal fölötti napernyőt, amely most esernyőként szolgált, ha mégis kilyukadnának a sötétebb fellegek. Arra nem számítottunk, hogy a feltekert napernyőben albérlők laknak, és elég mérgesek, ha megzavarják őket a reggeli szunyókálásban. Több méltatlankodó darázs kezdett keringeni a fejünk felett, majd az egyikük megcsípte Tami lábujját. Az ünnepelt hősiesen tűrte a fájdalmat, amit Fenistillel próbáltam enyhíteni. Hamar csitult az égető érzés, kezdett megfeledkezni a balesetről, nem úgy a darazsak! Jól beleharaptak az első vendéggyerek lába ujjába. Alkalmaztam a jól bevált receptet: kenőcs és zokni, így minden rendben folytatódott tovább.

Először is a kiscicákat nézték meg a vendégek, akiket ugyan féltettem kicsit, annyira aprók még, de képtelenség volt elterelni a figyelmet róluk. Beleegyeztem, hogy pár percig simogathatják a szőrmókokat, aztán mennek vissza a dobozba. Így is történt. Mondtam, hogy most pedig mindenki megfog egy-egy játékot és kiviszi a kertbe, mert kezdtünk túl sokan lenni a házban. Ez is megtörtént, és jó sokáig lekötötte őket a kirakós, a jenga és a nevenincs játék. A menü is elnyerte a gyerkőcök tetszését, amit abból tudtam leszűrni, hogy alig maradt valami, pedig nem keveset készítettem. A golyó-torta viszont elmaradt, mert az egyik anyuka hozott egy finomabbat.

Az őrület akkor kezdődött, mikor megtalálták Tami fonalait. Volt jó pár, színes motring, melyek egy dobozban lapultak, arra várva, hogy Tami körmöcskézik, netán köt belőlük valamit. Szinte a másodperc törtrésze alatt kitalálták, hogy mit is lehetne velük kezdeni. Nekem már nem volt beleszólásom a történtekbe, nem mintha akartam volna bármit is mondani, a lényeg, hogy jól érezzék magukat és csak az egyik ajtó kallantyúja tört le a hancúrozásban, szóra sem érdemes, na meg Csiki volt kicsit megzavarodva a sokadalomtól, merthogy az összes gyerek a házban, a kölykei közelében tartózkodott. Azt találták ki, hogy pókok lesznek és befonják az egész lakást. Az egyik lány a légy szerepét vállalta magára, ezért felült a hintára és a háló fölött lebegett. Mikor a házzal elkészültek, jött a kert. Azt is befonták. Mikor elfogyott a fonál, az egyik gyerek kitalálta, hogy vágják szét. Fogalmam sem volt, hogy öt ollóm is van, gyorsan el is tettem hármat és csak a két nagyobb lánynak engedtem a használatát, akik azonnal megkezdték a pókháló szétvágását, így megkönnyítették a későbbi rendrakást. Mire megérkeztek a szülők a porontyukért, már nem csak kúszva, vagy gólyalábon lehetett közlekedni.

Délután, mikor egy pillanatra kettesben maradtam a lányommal az udvaron, odafordult hozzám és mosolyogva, kicsit szégyenlősen azt mondta: „olyan furcsán érzem magam.” Felém fordítottam az arcát és anyai tekintettel alaposan szemügyrevettem, nem sápadt-e, nincs-e rajta valami sérülés, amit eddig nem vettem észre, de nem láttam semmit, így megkérdeztem, mégis mit érez? Hozzám bújt és így felelt: „olyan boldog vagyok”. Hogy időt nyerjek és ne bőgjem el magam, gyorsan megkérdeztem tőle, hogy mitől érzi boldognak magát. Azt hittem azt feleli, hogy mert jól sikerült a buli, vagy mert túlélték a kiscicák a gyerekek állandó szeretetáradatát, vagy hasonló, de megint meglepett. Még közelebb bújt hozzám, már amennyire ez lehetséges volt, majd egyszerűen azt mondta: „mert itt vagy velem”. Szerencsére eleredt az eső, hidegen csapódott az arcomra, hogy ott elkeveredjen a forró könnyeimmel…

Annyira jól sikerült a buli, hogy két lány még itt is aludt nálunk, megtapasztalhattam, hogy milyen lenne három gyerekkel. Kicsit furcsa érzés volt, de meg tudnám szokni, csak meg kellene tanulnom több palacsintát sütni.

Ez a buli a múlt héten zajlott, még jóval Tami születésnapja előtt, de mire megírtam eljött a negyedike, az a nap, mikor 8 évvel ezelőtt életet adtam ennek a csöppnyi lánynak. Életem legboldogabb és leghosszabb napja. Azóta is tart. Boldog születésnapot kicsikém!