Tami viszont nagyon szeret korcsolyázni. A meleg évszakokban sokat görkorizott, már azon gondolkodtam, hogy magamnak is veszek egyet, hogy ne kelljen futkosnom utána, és hogy már a tél közeledik, megnyílt a jégpálya, számára természetes volt, hogy újra csúszkáljunk egyet. Tavaly voltunk utoljára, akkor sem túl sűrűn, de most mind a hárman vettük a bátorságot, hogy megpróbáljunk állva maradni a jégen.
Anti még sosem csatlakozott hozzánk, örültem, hogy sikerült neki is időt szakítani, mindenkire ráfér egy kis sport. Mivel nem sűrűn merészkedünk a jégpályára, nincs is korcsolyánk, úgyhogy kölcsönöznünk kellett. Taminak is, mert kiderült, hogy kinőtte a tavalyit. Tamira hosszú, puha kabátot adtam, hogy az eséseket tompítsa, természetesen kesztyű is volt rajtunk, anélkül nem is lehetne jégre menni, persze a vagányak ezt nem így gondolják.
Kicsit tartottam attól, hogy már teljesen elfelejtettem a mozdulatokat, de úgy látszik a korcsolyázás is olyan, mint az úszás, vagy biciklizés, az alapok nem tűnnek el nyomtalanul. Azért egyszer elestem én is, mert Tami megkért, hogy próbáljam ki az általa kitalált alakzatot, és nekem nem ment olyan könnyen, pedig nem volt bonyolult, de amennyire biztosan tudtam előrehaladni a fagyos közegen, annyira nehezemre esett megfordulni, arról nem is beszélve, hogy megállni is csak úgy tudtam, hogy a falhoz kanyarodtam. Végig a fal mellett haladtunk, mert Tami néha lehuppant a földre, biztonságosabb volt a szélén közlekedni, mert ott kevesebb volt az ember is és könnyebben feltápászkodhatott a falba kapaszkodva, bár egy kis idő múltán már én is álltam annyira a lábamon, hogy fel bírtam húzni. Többször kérdezte, hogy bemehet-e a pálya közepére, de nem engedtem. Sokan voltunk és legtöbbjük nagyon gyorsan csúszott, nem mertem keresztül vágni a tömegen.
Anti is nagyon ügyesen teljesített, eleinte látszott rajta, hogy mennyire koncentrál, de a végére egészen belejött. A megengedett idő felé közeledve, egyre jobban felolvadt a jég, Tami legnagyobb örömére, mert így csak lehajolt egy kis jégdaráért, amit aztán hozzánk vághatott. Mikor vége lett a két órás edzésnek, és már csak lézengtek a pályán, gyorsan becsúsztunk középre, a tiltott zónába, mert amit nem szabad, az izgalmas. Láttam a lányon, hogy nagyon boldoggá tettem, csúszkált még párat a jég alatt látszódó piros és kék vonalakon, aztán kimentünk.
Igencsak kifáradtunk, furcsa volt újra a földön járni, de itthon éreztük leginkább, hogy mennyire más volt ez a mozgás, mint amit megszoktunk. Még nekem is zsibogott a vádlim, pedig én edzésben tartom a futással, de ez most valami új volt és egész kellemes. (Persze, mert még nincs olyan hideg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése