A másik film Az utazó. Szintén nagy nevek fémjelzik a sztárok világából. Én most láttam először Angelina Jolie-t (Elise). Kiábrándító, mint színész. Tény, hogy nagyon csinos, de minden irigység nélkül állíthatom, hogy egyáltalán nem szép, művésznek pedig csapnivaló. Még jó, hogy partnere, Johnny Depp (Frank) elterelte róla a figyelmet. Hihetetlen, hogy vannak olyan színészek, akiknek bármit elhiszünk. Azt is, hogy egy egyszerű, esetlen matektanár, aki felesége autóbalesete óta csak utazgat, keresi elvesztett felének hasonmását, és azt is, hogy ő a legdörzsöltebb nyakkendős bűnöző, aki bármilyen helyzetből győztesként áll fel.
Néhány váratlan jelenet és több odaillő poén fűszerezte a krimi műfajába sorolható filmet. Néha izgalmas volt, de nem túl durva, ami egy amerikai filmtől elvárható lett volna, de nem egy német rendezővel (Donnersmarck). A film tulajdonképpen egy francia krimi, (Anthony Zimmer, 2005) átdolgozása.
Mulatságos volt a Scotland Yard küszködése, hogy elkapja az igazi tettest, rengeteg mellényúlással, megszállottsággal és kétségbeeséssel az arcukon. Frank nyugodtsága már gyanút kelthetett volna az emberben, de az utolsó előtti filmkockáig sikerült elhitetni a nézővel, hogy az történik, amit látunk.
Elise szánalmasan próbálta bebizonyítani, hogy ő a legjobb ügynök a világon, csak az a baj, hogy ezért nem tett egyebet, minthogy szebbnél szebb ruhákba öltözött, kacérabbnál kacérabban nézett a portásfiúkra, mindent elkövetett, hogy mindenki a lábai előtt heverjen. A legviccesebb jelenete az volt, mikor belépett a bálterembe, és mint a Hamupipőkében mindenki őt figyelte, férfiak és nők egyaránt és utat engedtek neki, amit ő el is várt, az aktuális Don Juant pedig azonnal kikosarazta. Nevetségesen bugyuta volt, és arcátlanul bárgyú, ahogy premier plánban rebegtette a szempilláit, bár tény és való, hogy gyönyörű volt az estélyi ruhája, szívesen felpróbáltam volna :).
Velence képei azonban némileg enyhítették a filmből áradó együgyűséget. Imádtam, ahogy a csónakból a házba léptek, akár csak a gondolák ringatózását a vízen és a gyönyörű épületeket a Canal Grande mellett.
Néhány váratlan jelenet és több odaillő poén fűszerezte a krimi műfajába sorolható filmet. Néha izgalmas volt, de nem túl durva, ami egy amerikai filmtől elvárható lett volna, de nem egy német rendezővel (Donnersmarck). A film tulajdonképpen egy francia krimi, (Anthony Zimmer, 2005) átdolgozása.
Mulatságos volt a Scotland Yard küszködése, hogy elkapja az igazi tettest, rengeteg mellényúlással, megszállottsággal és kétségbeeséssel az arcukon. Frank nyugodtsága már gyanút kelthetett volna az emberben, de az utolsó előtti filmkockáig sikerült elhitetni a nézővel, hogy az történik, amit látunk.Elise szánalmasan próbálta bebizonyítani, hogy ő a legjobb ügynök a világon, csak az a baj, hogy ezért nem tett egyebet, minthogy szebbnél szebb ruhákba öltözött, kacérabbnál kacérabban nézett a portásfiúkra, mindent elkövetett, hogy mindenki a lábai előtt heverjen. A legviccesebb jelenete az volt, mikor belépett a bálterembe, és mint a Hamupipőkében mindenki őt figyelte, férfiak és nők egyaránt és utat engedtek neki, amit ő el is várt, az aktuális Don Juant pedig azonnal kikosarazta. Nevetségesen bugyuta volt, és arcátlanul bárgyú, ahogy premier plánban rebegtette a szempilláit, bár tény és való, hogy gyönyörű volt az estélyi ruhája, szívesen felpróbáltam volna :).
Velence képei azonban némileg enyhítették a filmből áradó együgyűséget. Imádtam, ahogy a csónakból a házba léptek, akár csak a gondolák ringatózását a vízen és a gyönyörű épületeket a Canal Grande mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése