Mégis van nyuszi?

Karácsonykor már írtam, hogy lelepleztük a Jézuskát, sőt a fogtündért és a húsvéti nyuszit is. Nem volt szerencsés szentestére időzíteni a leleplezést, de így alakult. Taminak már annyira gyanús volt az estet körülvevő trükközés, hogy nem húzhattam tovább. A csalódás kicsit megkeserítette a kapott ajándékok ízét, de segítségünkkel szép lassan sikerült feldolgoznia a kiábrándultságból adódó rosszkedvet.
Most viszont elérkezett a húsvét és én már egyértelműen abban a hitben voltam, hogy túl vagyunk a nehezén, tudja, hogy a nyúl nem tojik tojást, hogy ez is egy mese, amit a felnőttek találtak ki a gyerekek megviccelésére. Pont úgy hozta a sors, hogy valaki hozott egy pici nyuszit, egy megunt játékszert. Tami éppen nem volt itthon, így később értesült róla általunk, hogy egy igazi húsvéti nyuszi ugrott be a többiek közé. Én ezt csak poénnak szántam, Tami pedig nagyon megörült a hírnek. Csak később derült arra fény, hogy ő tényleg azt hitte, hogy ez az igazi húsvéti nyúl, mikor elszóltam magam, hogy valójában ki hozta. A nyuszi iránt érzett szeretet azért nem oszlott a semmibe, de talán most már tudatosodott benne az igazság erről az ünnepről is.A húsvét nem múlhat el tojáskeresés nélkül, úgyhogy ezt is eljátszottuk, de sajnos érződött a lelkesedés hiányán, hogy így már nem olyan. Most már ez is csak egy szimpla játék lett, maradandó élmény nélkül.A Vadasparki látogatás viszont feledtette a gonosz felnőttek ármánykodását. Mikor Tami pici volt, hosszú délelőttöket töltöttünk a Vadasparkban, alig volt látogató, az állatok kicsit természetesebben viselkedtek, mi pedig teljesen ki tudtunk kapcsolódni. Húsvét hétfőjén viszont annyian voltak, hogy parkolóhelyet is alig kaptunk, de a lányomat nem lehetett visszatartani. A locsolkodni szándékozókat már korábban értesítettük, hogy nem lesz, aki beengedje őket. Tami kedvéért vállaltam volna, de a lányt picinek is inkább riasztotta és feszélyezte a kölnivel fröcskölő fiútársaság, nem hogy izgalomba hozta volna. A húsvét a Vadasparkban is jelen volt, de sajnos mi nem találtunk eldugott tojásokat, viszont Tami festett egy szépet. Kicsit megreformáltuk a tojásfestés művészetét, mert előbb befestettük a tojást, és csak utána írókáztunk rá, majd újra befestettük, a népművész néni legnagyobb megdöbbenésére, de nekünk így is tetszett, bár kevés esélye volt, hogy hazáig épen marad, mert már eltevéskor a földre pottyantottam.A park nagy szenzációi most a zsiráfok voltak, merthogy eddig nem voltak. Engem nagyon lenyűgöztek a kecses mozdulataikkal, ahogy nyújtózkodtak egyre feljebb az ínycsiklandó levelek elérésének reményében.Pici szurikáták is születtek, de annyira féltették a szülők, hogy nem sokat lehetett látni belőlük.Tami újabb kedvence mostanában a kígyó. Nem tudom honnan jött számára ez a vonzalom, de örömmel vette a nyakába ezt a csúszós jószágot, mikor alkalom adódott.Az én kedvenceim továbbra is a gibbonok. Az új pár, egy fekete és egy fehér most nem mehettek ki, így nem is fényképezhettem le őket, de sokáig néztem, ahogy kurkásszák egymást önfeledt boldogságban. Azért csak sikerült elkapnom egy gibbont, ahogy lóg a fán.Nem lenne teljes a bejegyzés, ha nem mutatnék meg néhány alkotást, melyeket természetesen Tami rajzolt a húsvét témájában. Ezeket azután készítette, miután meglátta, hogy milyen rajzokat tettem fel a blogra. Szerinte egyáltalán nem szépek, és így akarta korrigálni tévedésemet.

Pianoforte

Gyermekkorom nagy része azzal telt el, hogy ültem a zongora mellett és próbáltam egyre szebb zenét megszólaltatni a billentyűk segítségével. Kezdetben sokszor éreztem kényszernek, hiszen nem mehettem annyiszor játszani, mint más gyerek, mert nekem gyakorolnom kellett, de az idő múlásával egyre több örömet is okozott. Mikor felvettek a konzervatóriumba, már úgy éreztem, megtaláltam a helyem és ebben nagy része volt a művész-légkörnek. Bár nagyon nehéz volt két iskolát végezni egyszerre, hisz délelőtt voltak a zenei órák, délután a gimnázium, de csak a vizsgaidőszakban éreztem úgy, hogy megterhelő. Amikor elérkezett a döntés ideje, hogy merre menjek tovább, úgy éreztem, hogy valamivel több szabadságot szeretnék, kitörni a négy fal közül, úgyhogy az utolsó vizsga után úgy döntöttem, hogy nem ülök vissza a zongoraszékre, másfelé veszem az irányt, és csak kedvtelésből, a magam szórakoztatására muzsikálok.

A hangszertől olyan kitartást és erkölcsi értékeket kaptam, melyekre akkoriban nem is gondoltam, csak mikor kiléptem az Életbe, akkor tapasztaltam, hogy nem volt hiábavaló időtöltés, még ha nem is lett belőlem tanár, vagy sokat fellépő zongoraművész. Valahol tehetséges voltam, de nem a szószerinti értelemben. Ha olyan darabot játszottam, ami megérintett, azzal versenyeket nyerhettem volna, viszont, ha épp nem a megfelelő hangulatban léptem fel a közönség elé, akkor csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy nem fulladt kudarcba a koncert.

Évekig volt otthon zongorám, és ha időm engedte, mindig odaültem mellé. Aztán az élet úgy hozta, hogy meg kellett válnom a pianínótól, és hosszú éveken keresztül egy billentyűt sem ütöttem le. Mikor véletlenül egy hangszer közelébe kerültem, azonnal lepötyögtem pár ismert dallamot, de éreztem, hogy egyre inkább kopik a tudásom, elfelejtem a soron következő akkordot, nem mozognak úgy az ujjaim, mint annak előtte. Végül, már ha láttam is pianínót, nem mertem használni.

Van ugyan egy zongorám, de sajnos nem fér be a házunkba, így mintha nem is lenne. Múlt pénteken, mikor hazaértem a munkából, Anti rejtélyesen fogadott. Láttam rajta, hogy csak arra vár, hogy belépjek a házba, én meg mintha a teraszon akarnék megöregedni. Mikor végre bementem, egyből szemet szúrt a változás. Hiányzott a szekrény, amiből már korábban félig kipakoltam, mert feleslegessé vált, de még nem szabadultunk meg tőle. Most viszont a helyén egy pianínó állt. Az örömömet nagyon nehéz lenne leírni, mert rég éreztem magam ennyire boldognak! Ez kissé ugyan halványult, mikor leütöttem a billentyűket, mert teljesen lehangolódott szegény, mivel sokáig állt és nagyon messziről érkezett a hangszer. Maga a szállítás története is nagyon érdekes, de csak annyit említek meg, hogy három autó hozta el idáig, jó pár ember erejét próbára téve.

Nem mai darab, a márkája R. Erblich & Söhne, látszik a gyertyatartó helye is, sajnos csak a helye. Egy rajtafelejtett címke szerint egy osztrák iskolában használhatták, de már nagyon régen kivonhatták a forgalomból, és egy egér lakhelyéül szolgálhatott, aki nem volt rest több helyen szétrágni a számára ehetőnek tűnő dolgokat. Antival szétszedtük, én megpucoltam a billentyűket, kiporszívóztam a belsejét. Sajnos a billentyűkről nem bírtam még leszedni a számozásokat, melyeket már gyerekkoromban is nagyon utáltam, ha valakinél felfedeztem. Teljesen felesleges, a gyerek nem fogja ettől hamarabb megtanulni a hangokat, számomra felfoghatatlan, hogy ilyet megengedtek, olyan, mintha egy könyvből tépkednék ki a lapokat. Anti visszaragasztott pár kalapácsot, melyek letörtek, de még sok javítanivaló van rajta, mert a filceket is ki kell cserélni, mivel több helyen lemállott, az elrágott zsinórokat sem lesz egyszerű pótolni, de hétfőn már jön a hangoló, mert jelenleg úgy egy kis terccel van lejjebb.

Viszont most már van zongorám, néhány kottát már ki is készítettem és hamarosan minden szabadidőm azzal fog eltelni, hogy kedvet csináljak a lányomnak a zenéléshez, mert ő pillanatnyilag azt mondja, hogy sohasem fog zongorázni, bár ennek ellentmondott az, hogy mikor meglátta, el sem lehetett ráncigálni előle.

Egy új élet kezdődik a pianoforte életében. Eddig piano-ban állt szegény, most jön a forte korszaka.

Cica, róka és a többiek…

Régen töltöttem már fel Tami rajzait, pedig minden nap elbűvöl egy-két csodával. Mindegyik lapot gondosan elteszem és a sikerültebbeket beszkennelem, nehogy eltűnjön az évek során. Fantasztikus látnom, hogy hétről-hétre mennyit fejlődik, bár most érte el azt a kort, amikor nem a saját fantáziájából születnek az alkotások, hanem másolás útján. Ez nem baj, nem szabad tiltani, a saját fejlődése érdekében szükség van a mások által létrehozott művek utánzására, melyek majd szépen lekopnak, beépülnek, és idővel felülkerekedik saját egyénisége, mely sokkal erősebb lesz annál, minthogy újra elcsábuljon. Azt már most állíthatom, hogy nálam sokkal ügyesebben használja a színes ceruzát, bár ez nem annyira érdem, mert én hihetetlen ügyetlen vagyok ezen a téren.
Nagyon nehéz volt választanom a rajzai közül, mert a többséghez fűződik valami történet is, ami vonzóbbá, szebbé teszi számomra. Szerintem gyönyörűek és sokatmondóak ezek a rajzok. Azt sugallják ezek az alkotások, hogy egy egészséges 8 éves kislány készítette, aki jól érzi magát a bőrében (élénk színek), a világban, akinek nincsenek frusztrációi, nem jellemzik szélsőséges dühkitörések, szereti a szüleit, kíváncsi a környezetére, nincsen benne megbánás, nyílt és őszinte (nincsenek radírozások), sokat nevet és bolondozik és hajlandó fejlődni.
Mind a színek, mind a formák, vagy a lendületes vonalvezetés üzenik ezt. Sokat elárul egy gyermek fejlődéséről, kétségeiről, kívánalmairól. Kedves szülők, tessék nagy figyelmet fordítani erre!

Ez a két kép másolás útján született, de így is érdemes megcsodálni a kidolgozottságot.

Gyönyörűek a színek, változatosak, élénkek, mintha igazi lenne.

Ez a fajta háromszögű macskafej lassan Tami védjegyévé válik. A mostani cicái mind ilyen fejűek, csak nem ennyire melankolikusak.Ebben már benne vannak a vágyak, az álmok, a gyermeki lélek.

A humor az egyik legfontosabb forrása az ismeretlen feldolgozásának. A gyerekek előszeretettel alkalmazzák, ha valami félelmetessel, szomorúval kell megbirkózniuk. A szülők is bátran használhatják. A második képen Alice látható, amint beleugrik a lyukba.

Nem rég három nyuszi bújt elő az odúból, csak az a furcsa, hogy Tami ezt a rajzot sokkal korábban készítette. Tulajdonképpen ez a három nyúl mi vagyunk. Az biztos, hogy Tami a legkisebb nyuszi, a másik kettő a szülei, de pontosan nem tudom eldönteni, hogy melyik nyúl, kicsoda. A pszichológia azt mondja, hogy a fontosabb személy a nagyobb alak, de Tami már van annyira érett, hogy még ha én is vagyok számára fontosabb, akkor is az apa a nagyobb, az erősebb.

Egyik kedvenc mesefigura Simon macskája. Tami több képregényt is készített már ebben a témában, mintha egy animációs felvétel lenne.

Ez pedig a kedvencem! Milyen jó, hogy már tud írni.