Meglepetés

Nem szeretek titkolózni előtte, de azt hiszem ezt nem lehet másképp, nagyon óvatosnak kell lennem, hogy ne sejtsen meg semmit, pedig legszívesebben elmondanám neki már most, de nem szabad. Minden egyes szavamra vigyáznom kell, nehogy valami olyasmit mondjak, ami kétértelmű, félreérthető, ne adj’ isten, egyértelműen kétértelmű.

Arra gondoltam, illetve nem csak én gondoltam, mert nekem ilyenek nem jutnának eszembe, de Juditkának remek ötletei vannak és ő annyira belelkesült, hogy el is vállalta az együtt kigondolt forgatókönyv lebonyolítását. Csak ne incselkedne állandóan velem, húzza az agyamat, minden pillanatot megragad, hogy kétértelmű helyzeteket teremtsen, pedig a lányom lehetne, talán ezért is szórakozik velem, rajtam, mert könnyen zavarba tud hozni.

Szóval kitalálta, hogy béreljem ki a helységet egy estére és így kettesben lehetünk, természetesen a pincéreket leszámítva, aki csak Juditka lenne, mert nem hétfogásos vacsorára készülünk, hanem egy könnyű sütizésre, borozásra, pedig alkoholt nem is árulnak ebben a cukrászdában, de kivételesen ezt is felveszik a repertoárjukba.

Juditka vállalta, hogy ízlésesen feldíszíti a helységet, de kértem, hogy át ne essen a ló túlsó oldalára és tiszta giccs legyen az egész, mert azt egyikünk se szereti. Nagyon belelkesült, valamiért a lila színt helyezte előtérbe, pedig mondtam, hogy Z. kedvence a kék, de azt mondta, hogy az túl harsány lenne, tetszeni fog neki a lila is és már húzta is elő a szalvétákat, az üdvözlő kártyákat, melyek kellemes harmóniát árasztottak, de fogalmam sem volt, hogy ennyi féle lila szín létezik a palettán, de kiegyeztünk egy világosabb fajtában. Tényleg arra írta fel, hogy mikor lesz a főpróba, mert a hangulatvilágítást intézi, de a menüt nem választottuk ki, de van még idő! Ha jól emlékszem hétfőn fogunk találkozni és kedden pedig 27-e, a nagy nap, a 15. évfordulónk és a cukrászda csak hatig lesz nyitva, mi pedig 8 órára megyünk, addig Juditka mindent előkészít. Olyan fura, hogy ő sokkal lelkesebb, mint én. Előre látom, hogy milyen meglepetés lesz Z. számára, mert eddig mindig ő szervezte az ünnepséget, hol nagyon kreatívan, hol csak az utolsó pillanatban, attól függően, hogy milyen számot ünnepeltünk és mennyi ideje volt rá, mert arra mindig figyeltünk, hogy aznap tartsuk, bármelyik napra is esik, legyen az egy elfoglalt hétköznap, vagy hétvége.

Ki hív? De jó, hogy felvettem szokásba, hogy itthon csak lehalkítva használom a mobilomat. Az üzleti partnereim csak hozzávetőlegesnek gondolják a munkaidőmet, de így, hogy nem veszem fel, beletörődnek, hogy másnap visszahívjanak vagy megvárják, míg én hívom őket. Ezt nem hiszem el! C. csörög. Már jó ideje nem hallottam felőle, hiszen megbeszéltük annak idején, ennek van már szerintem 8 éve is, hogy vétek lenne eladni azt a mahagóni asztalkát. Tényleg nagyon értékes, semmi giccs rajta, vaknyomásos díszítéssel, jó pénzért tudnám értékesíteni, lenne rajta jutalék bőven, amiből fedezni tudnám a házassági évfordulónkat, már ha azért hív, hogy eladja…

Tényleg a múltkor bejelölt közösségi oldalon is. Csúnyán elhízott, bár sosem volt nádszál vékony, de akkoriban nem volt még az arca felvarrva, ami eléggé visszataszító, a tetovált, csodálkozó szemöldökéről már nem is beszélve! Miért nem tudják a nők elfogadni az öregedést, szépen, észrevétlenül beletörődni, hogy eltelt felettük az idő és bőven elég egy kis odafigyelés ahhoz, hogy megőrizzék a szépségüket. Mert azért szép arca volt, de a gondolkodásmódja még jobban tetszett, bár nem minden információja volt helyes, de a lakása olyan volt, mint egy múzeum és mindegyik bútordarabnak tudta a történetét, és nem csak akkortól, mikor a családjához került, hanem még azt is, hogy ki készítette és mikor. Nagyon fontos volt számára a családja és annak múltja és ez rendkívül szimpatikus volt. Csodálkoztam is, hogy meg akar válni egyiktől, másiktól és azt hittem sikerült lebeszélnem róla.

Z. is féltékeny volt rá kicsit, mert elég sokszor ugrottam át hozzá, hisz a közelben lakott, egyedül élt és lelkesen beszéltem róla. Talán lehetett is volna köztünk valami, ha nem vagyok kapcsolatban, de ez csak a levegőben lógott, mint egy pókháló, melybe mindkettőnk belegabalyodhatott volna, de én észnél voltam, teljesen a tudatomnál, és bár volt némi hasonlóság közte és Z között, azért mégsem ő volt, sőt, nagyon nem.

Oké, felveszem, a régi ismeretség emlékére és G. miatt is, mert biztos ő lesz a következő, akit tárcsáz, ha én kinyomom…

Jutalék ide vagy oda, én nem akarok ezzel a nővel találkozni. Annyira negédes volt a telefonban, annyira rám akart mászni már vonalon keresztül is, hogy borsódzott tőle a hátam. Persze udvarias voltam, amennyire csak lehettem, de én egy picit sem adtam alá a lovat. Azért azt nem vette be, hogy annyira elfoglalt vagyok, hogy nincs időm eladni egy több száz éves, Lajos korabeli, szinte már műemléknek számító asztalkát, aminek a piaci ára vetekszik az autóm árával! És hát tényleg remek üzleti fogás lenne! Ezért is mentem bele, hogy holnap látogasson meg és megbeszéljük a részleteket. Közben láttam a szemem sarkából, hogy Z. fülel, nem indítja el a mosógépet addig, míg le nem tesszük a telefont, nehogy lemaradjon bármiről is a zörej miatt. Még jó, hogy kihangosítottam, hisz nincs semmi titkolnivalóm! Vagyis van, de az más.