Rossz hír, jó hír, mindenféle hír

Azt sem tudom, hol kezdjem az események leírását, annyi minden történt, mióta nem jelentkeztem. Legjobb lenne a kronológiai sorrend, de igencsak cikáznak (vagy szikráznak) fejemben az elektródák, már-már attól félek: kigyullad a hajam.Önarckép a széles szájú kisbékáról

Tami már két hete itthon van, vagyis nem jár óvodába (sem), pedig a szünet még el sem kezdődött. Most már szerencsére, el tudunk mozdulni a toalett közeléből, de nem volt ez mindig így és még most sem száz százalék, hogy meggyógyult. Valami vírus támadta le, ami napokig tartó magas lázat, hasfájást és –menést okozott. Még szerencse, hogy nem panelban lakunk, így legalább levegőre ki tudtam vinni. Pár napja kezdtük elhagyni a diétás kosztot, ami főtt répából, rizsből, krumpliból, üres pirítósból, háztartási kekszből, almából és banánból állt. Szegénykém a vége felé már közölte, hogy soha többet nem fog enni répát, ennek ellenére, nagyon meglepett, mikor elmentünk vásárolni. Kitalálta, hogy legyünk külön kasszán és kosáron. Neki volt 240 forintja. A kasszánál találkoztunk és mit vett? Répát! És meg is evett egyet, a többit a nyulaknak szánta.
Egyik fele tiszta anyja, másik fele tiszta apja

Nyúl pedig van bőven, ugyanis előbújtak a kicsik, akik már nem is olyan kicsik. Nagyon szófogadóak lehetnek, hogy idáig a fülüket sem dugták ki, bár legelőször azt fedeztem fel: két fület láttam a lyukból kikandikálni, holott mindkét szülő kint volt. Vártam, közben araszoltam közelebb, de már fület sem láttam. Á, csak képzelődtem – gondoltam. Estére viszont előjött úgy öt, amit már nem képzelhettem érzéki csalódásnak.
A kiscicáink pedig fogynak, ugyanis egyik reggel azt láttuk a teraszon, hogy egy kis vörös cicát megevett az anyjuk. Gyorsan feltakarítottam a vérfoltokat, hogy Tami ne vegye észre, ha felébred. Gondoltam az ösztön diktálta Csipogónak, hogy tegyen így. Visszafeküdtünk és amikor reggel felkeltünk, a terasz előtt, egy kismacska fej, két mancs és egy farok állt magában. Tiszta horror! Gyorsan egy nejlonba szedegettem az alkatrészeket, és kidobtam. Gondolom ezt is ő ette meg. A két legnagyobb cica vált az anyjuk áldozatává. Azóta nagyon figyelek, hogy mindig kapjon Csipogó enni, bár nem hiszem, hogy az éhség vezérelte ilyen tettre, inkább az, hogy nem bírt ennyi macskát szoptatni.Már csak öten: két vörös, két szürke cirmos és Girnyó, aki nem is látszik a képen, olyan kicsi

Hosszú idő után ma elmentem futni, és annyira jól esett kiszellőztetni a fejemet és néhány dolgot letisztázni magamban, de sajnos nem értem minden gondolat végére. Hamarabb megálltam. Annyi megmagyarázhatatlan esemény történik a világban, egy ilyet követtem el én is, ami úgy érzem maradandó lelki sérüléseket okozott. Én testileg is szenvedtem, de ez eltörpül a kínzó magyarázatkeresés mellett, ami még most sem következett be és valószínű, hogy nem is fog soha.
Autóval jöttünk hazafelé Tamival, mikor hirtelen lementem az útról jobbra, majd visszarántottam a kormányt balra, hogy egyenesbe hozzam a kocsit, de ezt már túlvezéreltem, elkezdtünk csalingázni, az autó megpördült, majd az árokparton, ellenkező irányba, mint amerre eredetileg tartottunk, nekicsapódott a partfalnak. Szerencsére az árok nem volt mély, így egyenesben maradtunk. Igazából ma sem tudom, mi történt, hogy történhetett, de még mindig kiver a víz, mikor eszembe jut. Először is Tamit szedtem ki az ülésből, aki kétségbeesve sírt és kérdezte, hogy mi történt. Csak azt tudtam mondani, hogy nem tudom. Kába voltam, de azért átnéztem, szerencsére nem esett baja, végig az ülésben maradt, nem ütötte meg magát. Pont arra jött egy ismerősünk, aki hazahúzott minket. Egyszerűen nem emlékszem, hogy mi volt a baleset előtt egy perccel, és azt sem tudom, hogy közben mi. Csak amikor itthon néztem az autót és a sérüléseimet, akkor eszméltem rá, hogy a fejemmel szilánkosra vertem a szélvédőt, a nyakamon akkora véraláfutás és púp nőtt, hogy még most is nehezemre esik hirtelen jobbra-balra tekerni a fejem. Mindkét combomon kék foltok, duzzanatok éktelenkednek. Tami azóta is vigasztal, hogy nem az én hibám volt, de sajnos nem nagyon tudom elhinni neki, pedig igyekszem, de állandóan az jár az eszemben, hogy mi lett volna, ha neki is baja esik. Azért a cinizmus is előbújt belőle, mikor anyukámat azzal fogadta a történtek után nem sokkal, hogy „mért nem gyászruhában jöttél”? Nem is tudtam, mit mondjak, mikor ez kiderült! Anti is vigasztal, hogy csak egy vasdarab, ne foglalkozzak vele, majd ő rendbe hozza, de minket nem bírt volna. Igaza van, de olyan nehéz túltenni rajta magam.
Ez csütörtökön történt. Az autó végül is használható, a szélvédőt már kicseréltük, a törött lámpát még nem, de komolyabb bajok is vannak, melyeket orvosolni kell. Idővel.Nem túl szép kilátások

Nem nagyon akartam vezetni, de tegnap már muszáj volt, mennünk kellett apukám neve napjára. Odafelé sem éreztem túl jól magam a hátsó ülésen, mikor előzéskor Anti hirtelen kirántotta a kormányt, ismét azt éreztem, mint mikor kisodródott az autó hátulja. Tami viszont nem félt, egy-két gyorsulást leszámítva, amit jó jelnek vettem, mert attól tartottam, hogy be sem mer majd ülni az autóba.
A névnapi buli igen sűrű volt, nem is nagyon szeretnék belemélyedni, mert nem értettem mindent, ami körülöttem történik, és ez nem a fejsérülésem folyománya volt. Sokan voltunk, ami jó volt, de többen is a kelleténél, ami nem volt olyan jó. Régen simán végig tudtam hallgatni buta emberek ostobaságait, majd az alkalmas pillanatban lelépni. Ma már erre képtelen vagyok! Nem akarom sületlenségekre vesztegetni az időmet, még ha oly udvarias vagyok is. A rosszindulattól pedig hányingert kapok, még ha jó szándékkal is van kikövezve. Na és a titkok, melyek mindig kiderülnek, de nem ám úgy véglegesen, hogy akkor most végre tiszta vízzel lett teli a pohár. Nem! Valami folt fel-felbukkan a felszínén, hol lesüllyed, hol előtűnik, arról nem is beszélve, hogy még mindig nincs teljesen teli. Kicsit belefáradtam már a titkok megfejtésébe! Viszont a természetem az igazság után kiált.Szamár-hinta

Mikor segítek engem is belemártanak, hogy azért nekem se legyen már olyan kellemes, ha már ilyen segítőkész voltam. Mikor lehetőség van a tisztázásra, akkor hátat fordítanak a másiknak, sőt durván elküldik a francba. Ennyit erről, nem is akarom tovább fejtegetni a dolgokat, mert se vége, se hossza, és aki nem ismeri a történetet, fogalma sincs, hogy miről beszélek már két bekezdésen keresztül, aki pedig tudja, miről hablatyolok, az meg ismeri az álláspontomat, vagy nem, de akkor elmondom személyesen.
Szóval történtek jó dolgok is, például mikor a férfikórus előadta a számomra - és többször az énekesek számára is - ismeretlen nótát, zengő, érces hangon, hogy azt csodáltam, a kutya nem kezd el vonítani.A férfikórus egyik tagja, aki egyben az ünnepelt, az egyik unokával

Vagy amikor Tami és Noel fogócskáztak, vagy ahogy az ikrek tömték a feneketlen bendőjüket pogácsával. Vagy pedig a fenséges vacsora, amit rég nem látott és annál nagyobb örömmel fogadott Keresztapám készített el, úgy mint tárcsán sült husik, gombák, cukkinik és paprikák.Hazafelé már nem kerülhettem el, hogy ne én vezessek, mivel Anti ivott, én pedig „csak” balesetet szenvedtem, és utóbbit nem büntetik annyira, mint előbbit. Tami ott ült mellettem, de szinte az első tíz méteren belül el is aludt, a többiek hátul, mivel másokat is vittem, szóval szorítottam a kormányt, és meredtem az útra, közben azon agyalva, hogy vajon akkor és ott, mitől, mert lehet, hogy akkor most is, valamitől. De szerencsére szerencsésen hazaértünk.